egészségügy;koronavírus;járvány;idősotthon;Bajcsy-Zsilinszky Kórház;

2020-05-15 06:00:00

Veszélyzónába küldött idősek: majdnem minden harmadik covidos beteg meghalt a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban, a Pesti útról is kerültek oda fertőzésgyanús esetek

A kórház dolgozóinak szűrését csak március végén kezdték el szúrópróbaszerűen, miután többen megbetegedtek.

Fuldokolnak a koronavírusos betegek és fuldoklunk mi is a maszk és védőruha alatt. Feltéve, hogy van és használható a védőfelszerelés. Bár abban sem vagyunk biztosak, hogy az általunk használtak valóban elég védettséget adnak. Szkafanderünk csak elvétve volt. A kapott maszkok és kesztyűk között volt olyan, amelyik az első pillanatban elszakadt. Az izolációt egy gipszkarton fal és egy ajtó jelenti, csakhogy az nem ér fel a mennyezetig – számolt be a Népszavának egy neve elhallgatását kérő nővér a Bajcsy-Zsilinszky Kórház egyik covidos osztályán uralkodó állapotokról.

S ez már a feljavított változat. Az első hetekben sokkal rosszabb volt. Az osztályt március elején alakították át covidos-részleggé és rögtön hozták is a betegeket, miközben senkinek fogalma sem volt arról, hogy mégis mit kellene tenni. Nem volt központi utasítás, mindenki tette, amiről úgy vélte, jó lesz.

A fertőzés-gyanúsakat több ágyas szobákba zárták össze és csak két nap múlva derült ki, hogy ki kapta el valóban a vírust. Sokan megpróbáltak megszökni, mások dühöngtek, amit meg is értettünk, de semmit se csinálhattunk. Most már őrök felügyelik a rendet. A kórház kialakítása okán nincs minden ágynál oxigén. Sok kórteremben csak mosdó van, fürdőszoba a közös folyosó végén. Odáig pedig el kell menni a többi kórterem előtt is – teszi hozzá.

A dolgozók szűrését csak március végén kezdték el szúrópróbaszerűen, miután többen megbetegedtek. Az erről szóló főigazgatói utasítás – a központi eljárásrenden felül - azonban csak április végén született meg. Az RTL Klub kedden arról számolt be, hogy a Bajcsy-Zsilinszky Kórház 1400 munkatársa közül 24 fertőzött. A Népszava információi szerint közöttük van az egyik covidos osztály főorvosa is, ami egy májusi szűrésből derült ki.  

A Népszavához eljutott hírek szerint az intézmény egyik osztályán takarékosság okán építkezéseken használatos kék műanyag takarófóliával alakították ki a covidos osztályokra vezető járvány-zsilipeket. Ezek hivatottak megállítani a vírus tovább terjedését.

Mindezek után elég furcsa, hogy a népegészségügyi központ állítólagos áprilisi járványügyi ellenőrzésekor a kórház egyik covidos osztályát sem záratta be. Így azok azóta is fogadják a betegeket. 

A Népszava birtokába került egyik iratból pedig az derült ki, hogy magas a koronavírusos betegek halálozási aránya a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban, amely egyébként a Pesti úti idősek otthona területileg illetékes ellátóhelye. A járvány kitörése óta összesen 202 Covid pozitív beteget ápoltak a kőbányai fekvőbeteg intézményben, közülük eddig 60 beteget veszítettek el. A később elhunytak csaknem felét a Pesti úti Idősek otthonából szállították be. (Az idősotthon lakói közül 44-en haltak meg eddig a koronavírus-járványban.) A halálozási arány a kórházban 29 százalékos, míg a magyar általános halálozási ráta 12,2 százalék.  

Karácsony Gergely főpolgármester a kezdetektől hangoztatta, hogy a fertőzést nagy valószínűséggel a kórházból hurcolták be az intézménybe. Márpedig a Pesti úti idősek otthona területileg illetékes egészségügyi ellátó intézménye a Bajcsy-Zsilinszky Kórház, így az otthonban megbetegedő lakókat az esetek túlnyomó részében a Bajcsyba szállították el kezelésre és onnan is hozták vissza.

Karácsonyék már a fővárosi operatív törzs első ülésén kérték az idősotthonokba kórházakból visszavitt betegek tesztelését. Sára Botond a Fővárosi Kormányhivatal vezetője azonban az intézményvezetőknek március 26-án küldött levelében költségesnek és feleslegesnek tartotta a tesztelést és arra kérte az idősotthonok vezetőit, hogy ne nehezítsék tovább a helyzetet. Valószínűleg tévedett. 

A Nemzeti Népegészségügyi Központ Válasz Online által megszerzett és tegnap közzétett egyik prezentációja szerint április utolsó napjaiban az új fertőzések 59 százaléka kórházi vagy szociális intézményi volt. Minden harmadik fertőzés kórházi eredetű.

Az állami fenntartású kórházakban tehát gyakoribb a fertőzés, mint a szociális intézményekben, illetve az idősotthonokban. Az adatokból az is kiderült, hogy a kórházakban már akkor jelen volt a fertőzés, amikor a városvezetés azt kérte a fővárosi kormányhivataltól, hogy csak negatív koronavírus-teszttel rendelkező időseket vigyenek vissza az otthonokba, de Sára Botond ezt elutasította. 

Oroszi Beatrix epidemiológus, járványügyi szakértő, a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai vezetője néhány nappal korábbi prezentációjából az derül ki, hogy április közepén már 20 kórházban volt jelen a fertőzés és 143 egészségügyi dolgozó betegedett meg. Ehhez képest a Bajcsy kórház főigazgatója, Bodnár Attila egy intézményi körlevél tanúsága szerint csak április végén rendelte el az egészségügyi dolgozók rendszeres és ütemezett szűrését. A Pesti úti idősek otthonából április 3-án szállították el az első öt koronovírusos beteget. Az intézményben március 9. óta látogatási tilalom van. 

A kórház egyébként most is fogad koronavírus-gyanúval érkező betegeket. Holott Müller Cecília országos tiszti főorvos és Kásler Miklós miniszter május 8-tól módosította az eljárásrendet. Azóta a Szent László és a Korányi látja el a középsúlyos, súlyos betegeket.

A Bajcsyba szerdán 8 covidos beteget vettek fel, a kórház osztályain jelenleg csaknem 120 Covid gyanús vagy igazolt fertőzött beteg fekszik, közülük 24 a Pesti úti szociális intézmény lakója. 

A Népszava úgy tudja, hogy a Pesti úti otthonban történtek miatt indított rendőrségi vizsgálat részeként a Bajcsy kórházból is kértek be dokumentumokat, sőt arról is keringenek pletykák, hogy a kórházra is kiterjesztették a nyomozást.