jótékonyság;civilek;mélyszegénység;

2020-05-17 17:00:00

"Sok gyerek csak akkor eszik, ha óvodában vagy iskolában van, most, hogy nem járnak, van, aki alig jut ennivalóhoz”

A legoptimistább várakozásokat is túlteljesítette az az adománygyűjtés, amelyet három civil szervezet indított Még egy falat címen. Magánszemélyektől érkező kisadományokból több mint 20 millió forint gyűlt össze, amit a leghátrányosabb 12 település rászorultjai között osztanak szét – tisztítószer és tartós élelmiszer formájában.

„Azt tanultam ebből a kampányból, hogy nem szabad szégyellni, ha nincs, hanem segítséget kell kérni, akár a nyilvánosságtól is. Csodálatos, hogy ennyi pénzt adományoztak az emberek, nagyon hálásak vagyunk. Nyolcvan család, összesen 557 ember kapott tartós élelmiszert, a telepen élők majdnem felének, a legrászorultabb családoknak jutott a konzervből, tartós tejből, olajból, lisztből, cukorból, rizsből, sóból és pirospaprikából álló csomagból. De ha ez elfogy, nem tudjuk, mi lesz” – mondja Balogh Zsanett, a Civil Kollégium Alapítvány (CKA) közösségszervezője, aki Nagykálló egyik romatelepén él férjével és 4 és fél hónapos kisfiával. „Egy szegénytelepen máról holnapra élnek az emberek, napszámba járnak, alkalmi munkákból gyűjtenek össze napi néhány ezer forintot, amin sokszor 6-8-10-en »osztoznak«. Ezek a munkák a járvány miatt azonnal megszűntek, és ezeknek az embereknek sem megtakarításuk, sem vésztartalékjuk nincs. Itt tényleg üresek a spájzpolcok és a hűtők. Sok gyerek csak akkor eszik, ha óvodában vagy iskolában van, most, hogy nem járnak közösségbe, van, aki alig jut ennivalóhoz” – magyarázza az óvodapedagógus-diplomával rendelkező Zsanett, aki születése óta él a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, 10 ezres Nagykállón és 18 éves kora óta foglalkozik a legszegényebb romák problémáival. „Az emberek egészségi állapota igen rossz, ami persze nem meglepő: nincs pénzük gyümölcsre, zöldségre, húsra, legtöbbjük sosem szedett még vitamint. Annyira számítanak ránk ebben a nagyon nehéz helyzetben, hogy nincs más választásom: segítenem kell.”

Nagykállón összefogtak a romák és nem romák: egy hölgy varrt maszkokat, az anyagot egy 10 ezer forintos, szintén helyből érkező felajánlásból vették, így 120 maszkot tudtak kiosztani. „Az olasz példából indultam ki, hiszen a mentalitásunk hasonló, ha betörne a telepre a járvány, futótűzként terjedne, ezért nagyon sokszor elmondtam mindenkinek, hogy mossanak kezet és maradjanak otthon. Amikor láttam, hogy a szappan és a kézfertőtlenítő milyen drága lett, akkor egy másik kampány keretében 50 családnak tudtunk adni kézmosókat” – meséli Zsanett. 

„Nagyon nehéz körülmények között éltünk gyerekkoromban, anyukámék mindig arra neveltek, hogy tanuljak, mert az az egy út van kifelé a cigánytelepről. Sok atrocitás ért az iskolában, és volt, hogy íróasztalom sem volt, mégis mindig megtanultam, amit kellett. Több volt bennem az igyekezet és valahogy mindig jól tudtam beszélni, fogalmazni.”

Zsanett húgával együtt végezte a főiskolát Hajdúböszörményben, de az első félévben nem volt semmilyen számítógépük. Apukájuk a hőn szeretett pónilovukat adta el, és abból vett laptopot, amit a lányok közösen használtak, és a mai napig megvan. Most éppen közösségi telefonért „harcol”. Egy kulcsra zárható, víz- és napsütésálló dobozba helyeznének egy mobiltelefont, amit egy bárki által elérhető helyre tennének a telepen, és amiről a gyerek és a felnőtt háziorvosok hívhatók. Fertőtlenítőszert is mellékelnének hozzá. „Segítem azokat a fiatalokat, akikben van akarat. Nemrég 8 diáknak tudtunk ösztöndíjat adni, de segítünk önéletrajzot vagy középiskolai jelentkezést írni.” 

Tüzet oltanak

Jász Krisztina egy baranyai kistelepülésen, Ágon dolgozik. Ott első körben 47 ember kapott segélycsomagot a Még egy falat keretében. Kétszáznyolcvankettőezer forintért tudtak tartós élelmiszert, tisztító- és fertőtlenítőszereket szétosztani. A nagyon rossz helyzetben lévők a második körben is kapnak majd segítséget, sőt akkor már azoknak is jut, akik „eggyel jobb” körülmények között élnek. A kampány levezénylésében nagy szerepe volt a faluban fél éve működő, csak helyieket foglalkoztató Ág Szegényekért Egyesületnek. „Kisebb szúrkapiszka lehet abból, hogy ki kap és ki nem, mert mindenki rászoruló, de az egyesületnek köszönhetően Ágon mindenkinek jutott egy pici csomag. Ha hűbelebalázs módjára megy egy osztás, az óriási károkat tud okozni. Azokkal az emberekkel kell együttműködni, akiknek van re­noméjuk az adott településen, akikben megbíznak, akikre hallgat a többség” – hangsúlyozza Jász Krisztina szociológus, az Esély Labor Egyesület munkatársa, a Még egy falat kampány egyik koordinátora.

Azt minden résztvevő hangsúlyozza, hogy ez tűzoltás, gyorssegély, és ha elfogy, akkor nem tudni, mi lesz a legszegényebbekkel. Jász Krisztina is megerősíti: a szegregátumokban óriási a probléma. Vannak gyerekek, akik egy nap egyszer esznek, amikor nincs óvoda, iskola; a napon száradnak az egyszer használatos pelenkák. Nagyon gyakori, hogy ha elfogy a feltöltőkártyás mobiltelefonról az egység, akkor orvost sem tudnak hívni, a digitális oktatás elérhetetlen álom. A koronavírus-járvány óta rengeteg kisboltban többszörösére ugrottak az árak. Már korábban is bevett gyakorlat volt jövedelemkiegészítésként a taxizgatás: a közeli nagyobb városokba szállítják az embereket ügyeket intézni, vásárolni, de például egy Ág–Dombóvár fuvarért (oda-vissza kb. 23 km) 5-6 ezer forintot is elkérnek, amit a helyiek nyilván nem sokszor engedhetnek meg maguknak. Ráadásul most a szabályok szerint be sem ülhetnek más autójába, ha nem ugyanoda szól a lakcímkártyájuk. Marad a kölcsönkérés: először a helyben lakó családtagoktól, aztán, ha nekik is elfogyott, akkor a messzebb élő rokonoktól, amivel viszont megnő az esélye, hogy beviszik az elzárt településekre a járványt. A szakember szerint csoda, hogy eddig nem alakult ki pandémiás helyzet. „Ágon átment az üzenet, hogy gyakrabban mossanak kezet, osztottunk szappant, az egyesület plakátolt is. Szükség lenne – elsőként a több ezer fős szegregátumokban – pandémiás tervre. Ráadásul az emberek félnek: amíg van egység a telefonjukon, a Facebookot görgetik, sajnos elhisznek nagyon sok ál- és rémhírt” – mondja Jász ­Krisztina. 

Civilek az állam helyett

A szociológus kiemeli: rá kellene ébrednie mindenkinek, hogy a segítségnyújtás állami feladat, a szociális juttatásokat meg kell emelni. „A családi pótlék 12 éve változatlan, a települési támogatás, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény stb. összege sírnivaló. Tagjai vagyunk az Európai Szegénységellenes Hálózatnak, és a környező országokat képviselő kollégák is hitetlenkedve hallgatják, hogy nálunk mennyire keveset ad az állam a leginkább rászorulóknak” – magyarázza Jász Krisztina. A világjárvány okozta „károkra” többféle uniós pénzkeretet is elkülönítettek, így például a FEAD (a leginkább rászoruló személyeket támogató európai segítségnyújtási alap) is, de azt nem tudni, hogy ebből az elektronikus vócserből itthon ki, hogyan és mikor kaphat. „A legtöbb országban a segítő civil szervezeteket a kormány partnernek tekinti, a szegénység ellen és a felzárkóztatásért közösen dolgoznak, az állam hozzájárul a működésükhöz is. Nekünk kevés esélyünk van érdemi párbeszédbe elegyedni a döntéshozókkal. A transzparencia és a pénz hiánya megfojtja a munkánkat” – állítja a szakember, és hozzáteszi: nem tudja, mi a kormány célja a szegényekkel, és hogy meddig feszíthető a húr. Ágon több síkon, rendszerszemlélettel dolgoznak az ott élőkért: létrejött egy energiaszegénységi projekt és korábbi fejlesztések eredményeként működik egy szociá­lis szövetkezet is. „Mindent megteszünk, amit 250 km távolságból lehet: kéthetente megyünk személyesen, most, a járvány alatt neten tartjuk a kapcsolatot a helyi szövetkezet tagjaival. Mindig van egy következő lépés, ezt látják a helyiek is. Közösségi kassza is működik: hozzá kell tenni a saját büdzséből a céges adományokhoz, például a tetőfelújításokhoz a faanyagot maguknak kell megvásárolniuk, a cserepet adjuk mi. Van, hogy csak 500 forintot tudnak félretenni egy hónapban erre, de az is valami. Szigetelőanyagokat is kapnak adományba, a rossz állapotú tetőket javíttatjuk meg, miközben közösségi beszélgetéseken az adott fejlesztési feladatokon túl az ott élők lelkével is próbálunk foglalkozni.”

Fontos a helyi kapcsolat

Április elején indult a Civil Kollégium Alapítvány, az Esély Labor Egyesület és az aHang közös adománygyűjtő kampánya. S noha egyik szervezetnek sem ez a fő profilja – inkább hosszú távú projektekkel segítik a hátrányos helyzetűeket, érdekérvényesítés és közösségszervezés terén –, úgy érezték, muszáj pénzt gyűjteniük a járvány okozta munkanélküliség miatt az éhezés küszöbére került embereknek. A kampánnyal eddig több mint 20 millió forintot gyűjtöttek – az összeg minden álmukat felülmúlta. Ebből az ország 12 legszegényebb településének nagyjából 500 családja között osztottak szét eddig több mint 8 millió forintnyi adományt. Közel 2500 emberhez vittek tartós élelmiszert, fertőtlenítőt, babaholmit. S mivel több pénz gyűlt össze, mint remélték, második körben is tudnak majd segíteni.

„Olyan településeket választottunk, ahol van helyi kapcsolatunk, közösségszervezőnk. Ők a vírus hírének megjelenése után szinte rögtön tapasztalták, hogy az emberek sorsa nagyon rosszra fordult, volt olyan település, ahol egy hét alatt a férfiak 60 százaléka veszítette el a munkáját” – magyarázza Bálint Móni, a CKA országos szervezője. Csaknem 2500 adakozó volt eddig, általában néhány ezer forintot utaltak fejenként, de a levelekből kiderült, sokan az utolsó ezresüket küldték, ugyanakkor érkezett több embertől is hatjegyű összeg. Nagyjából az ország minden részéről jött támogatás, a legtöbb Budapestről és a nagyvárosokból. A fejenként 3 ezer forint értékű adományt általában házhoz vitték. Először a helyi munkatársak felmérték, kinek mire van szüksége: volt, akinek tisztítószerre, másoknak babaápolási cikkekre, a legtöbbeknek tartós élelmiszerre. Helyben vagy a környéken beszerezték azokat, több esetben a helyi vállalkozók ingyen segítettek teherautókkal. Nagyjából 3 hétre elegendő árut tudtak biztosítani, volt olyan család, amelyet ezzel a konkrét éhezéstől mentettek meg. „Ha ősszel vagy télen jön a járvány újabb hulláma, nem tudni, mi lesz ezekkel az emberekkel. A helyi önkormányzatok keze is meg van kötve, nagyon alacsony a költségvetésük. Krízissegélyre, célzott támogatásra, szociális juttatásra lenne szükség, amíg nem tudnak az emberek jövedelemhez jutni. A hosszabb távú megoldás az állam és az önkormányzatok feladata” – szögezi le a Bálint Móni.