Giccses dolgaink

Publikálás dátuma
2020.05.17. 09:06

A giccs ádáz ellensége – valahogy így jellemeztem magam kritikusként, amikor könyvben és mozivásznon szúrtam ki a nyálas és szentimentális jeleneteket, a túl könnyű megoldásokat, az érzelmi túlhabzást. Megvesztegethetetlen voltam, akár kortárs irodalomról, akár Disney filmjeiről volt szó, ahol folyamatosan túltolták a felvállalt értékek reklámozását. Nincs fontosabb a családunknál, ezt sírták-nevették el a főszereplők a bonyodalmak végén, és mindent beragyogott a naplemente. Aztán – mert mindennek van ellenszere, ahogy azt a Jóisten pontosan tudja – beütött az életembe az igazi család. Nem a kétszemélyes és nem a barátnős, összeköltözős. A bennem élő keresztény-konzervatív három embertől számítja a családot és valamiért ragaszkodik a papírhoz. Ez utóbbit, mármint hogy család nincsen házasság, hivatali pecsét és ceremónia nélkül, ma már kiiktatta a liberális énem, de a gyerekhez foggal-körömmel ragaszkodik: az utód teszi famíliává a bátortalan kísérleteket. Az én családtudatomat tehát Dusi megjelenéséig lehet visszavezetni. Készen kaptam a helyzetet a nejemmel (a kapcsolatunk elején már egyéves volt, izgő-mozgó vekni a babakocsi mélyén), nem kellett rajta különösebben fáradozni, és – akkor ezt még nem tudtam – alaposabban átírta az életemet, mint egy csattanósnak szánt novellavég. Például fogékony lettem a giccsre. Nem tudok ellene védekezni, ha velem történik meg. Amikor lejárt a kéthetes karantén, és két hónap után végre egyesült a család, mint egy nagyon átlátszó Disney-film könnyes fináléjában, kiittam a giccs émelygős poharát. Az utolsó cseppig. Ha tehettem volna, még a pohár faláról is letunkolom a maradékot. Hol volt akkor az esztétikai értékeléshez oly fontos távolságtartás és kimértség! A vírus adományozta agglegényéletem hirtelen fenekestül felfordult. Megint zajos lett körülöttem minden, és újra le kellett vennem a cipőmet, amikor a burkolt előtérből beléptem a lakásba, mert az már udvarnak számít, és ott bizony lesben áll a kosz. A stresszt tompító szénhidrátok helyét a nejem rendelkezései nyomán azonnal átvették a magvas, csírás saláták, és este nyolckor nem thrillert, hanem Eperke és barátainak kalandjait nézhettem. Volt egy pillanat, nem mondom, amikor átfutott a fejemen, hogy a vírusban is van valami jó, a karantén mégsem ördögtől való ötlet, s talán önként is kérhetném a meghosszabbítását. De aztán Dusi megnyitotta a hazaszállítós éttermét (ami ezen időkben jó üzleti érzékre vall), s a hálóból kell telefonálni a kisszobába, hogy feladjuk a rendelést, amit ő rajzban szállít ki több-kevesebb pontossággal. A festett pizza és a festett hal a legnépszerűbb fogás meglepetés-desszerttel, ez utóbbit háromdimenziós formában is el kell készíteni, ehhez ragaszkodik, a játéknak is megvannak a maga virtuális határai. Alkotás közben bekapcsolja a rádióját, erre kapott rá a bezártságban, és retró zenéket hallgat. Leginkább a Boldogság, gyere haza népszerű, ezt dúdolja majdnem hatéves önfeledtségével, átugorva vagy behelyettesítve az ismeretlen szavakat. Itt persze akadt egy kis értelmezési zavar: a nejem szerint ez a dal a hűtlen férjet könyörgi vissza, míg Dusi leginkább engem akart otthon tudni a spanyol száműzetésemből. És amikor erre rákezd, plusz Dóri is mellém telepszik a kanapéra, akkor bizony erősen álcáznom kell, hogy nem vagyok fából. Talán az a legrosszabb film, amikor a szereplők hatódnak meg és nem a nézők. De nem csak a zenékre fogékony. Boldogan szállítja a híreket, hogy ma kevesebb baleset történt az utakon, és épp csak pár százan haltak meg Európában a járvány miatt. Kénytelen voltunk megegyezni vele, hogy a hír- és reklámblokk idején kikapcsolja a rádiót, mert egyrészt nem akarunk univerzális sampont venni, másrészt meg nem kell ahhoz Vekerdynek lenni, hogy tudjuk, nem egy kisgyereknek kell számon tartani a halottakat. Miközben a valóságtól sem szeretnénk teljesen elzárni, mert az meg egészen más zavarokhoz vezet majd. Így is nagy fejtörés, hogy vajon mi marad meg neki ebből a világfelfordulásból? Mi lenne jó, ha megmaradna? A törékenységünk, vagy épp az ellenkezője, az emberiség legfrissebb büszkesége, hogy egy újabb kórt is legyőzött (vagy le fog), miközben szisztematikusan pusztítja a Földet s vele önmagát. A mese fontos része a rút banya, még ha egy ideig rosszakat is álmodik tőle. De ez a koronás szereplő vajon mennyire rút az ő kis világához képest? Elég ha lekaszaboljuk, mint a sárkányt, vagy előtte még fürkésszük ki a természetét, hogy közelebb jussunk magunkhoz? A giccs voltaképpen nem más, mint aránytalanság. A fékek és ellensúlyok kiiktatása a művészetben éppúgy tévútra visz, mint a politikában. Amikor nem a valóság megértésére törekszünk, hanem a kényelemre, a hazug torzításra, mert épp nincs kedvünk a szembenézéshez. Az erdei tisztás a gobelinen áll az egyik végén, a másikon a Guernica vagy Goya sötét látomásai. És ez most valahogy mind itt kavarog körülöttünk, még megfestetlenül, a maga nyerseségében. Ezzel kell valahogy megbirkózni, miközben – dallal vagy anélkül – próbáljuk hazacsalogatni a boldogságot.

Hegyi Iván: Kölcsönök a Beatlesnek

Publikálás dátuma
2020.05.16. 15:02

Évtizedek tanúsítják: finom anyag bőven volt a sifonérban...
Passaic honlapja szerint a Shirelles a település történetének hírességei közé tartozik. A hetvenezres kertváros, amely New Jersey államban, Newark közvetlen közelében található, joggal büszke a négytagú vokálra, hiszen a hölgykvartett olyan dalokat is énekelt, amelyeket a Beatles mindjárt az első albumán feldolgozott. Ilyen volt a Baby It's You és a Boys; az utóbbi B oldalas számként jelent meg a Will You Still Love Me Tomorrow-kislemezen. Az A oldal slágerét Don Kirshner, az Aldon Music társtulajdonosa – a Monkees-projekt későbbi kivitelezője, a Time magazin szerint „az aranyfülű ember” – rendelte meg a Gerry Goffin, Carole King házas- és szerzőpártól. A megvalósítás olyan jól sikerült, hogy Kirshner jó pénzért átengedte volna a nótát Johnny Mathisnak és a Columbia Recordsnak, ám a legendás kiadóvezető Mitch Miller udvariasan elutasította az ajánlatot. Kirshner később ezt így kommentálta: „A legjobb dolog, amit valaha tett velem.” Na persze, mert a szám az első olyan listavezető lett Észak-Amerikában, amelyet afroamerikai lánycsoport adott elő. Az áttörés hatvan évvel ezelőtt, 1960-ban következett be, s azóta fogalommá vált a Doris Coley, Micki Harris, Beverly Lee, Shirley Owens négyes nótája, hiszen szinte tömegével dolgozták fel jobbnál jobb torkú művészek. Köztük volt Cilla Black, Laura Branigan, Cher, Roberta Flack, Brenda Lee, Little Eva, Linda Ronstadt, Jackie DeShannon, Helen Shapiro, Dusty Springfield, Dionne Warwick, Ben E. King, Tony Orlando, Smokey Robinson, a Four Seasons, sőt 1971-ben a zeneszerző Carole King is, jóllehet a vezető énekes Shirley Owens kezdetben idegenkedett a daltól. Aztán a milliós példányszámú eladás meg a rengeteg adaptáció meggyőzte őt, hogy mégsem olyan gyöngécske ez a Will You Still Love Me... Az első elsőség idején a lányok közül csak Micki Harris töltötte be a húszat, és a hölgyek akkor sem voltak éppen vénasszonyok, amikor 1962-ben kirukkoltak a Shirelles másik Number One-jával, a Soldier Boy-jal. Amerika nőtársadalmának nagy része elérzékenyülten dúdolta: „Ó, kis katonám, hű leszek hozzád...” (Hogy aztán az ígéretek tömegéből mennyi valósult meg, arra nézve nincs adat. Az viszont tény: a Soldier Boy a hatvanharmadik helyen kezdett a tengerentúli listán, és egyhamar felkúszott az élre. E lemezt – B oldalán a Love Is a Swingin' Thinggel, amelyben hasonlóképpen ismétlődik a „come on”, mint a Beatles első nagylemezének címadójául választott Please Please Me-ben – ugyancsak vették, mint a cukrot.) További „hárompontos” Shirelles-dobásnak mondható a Dedicated to the One I Love (amerikai 3. helyezett, 1967-ben a Mamas & Papas feldolgozásában eggyel még előrébb is rukkolt), továbbá a Mama Said (4.) vagy a Foolish Little Girl (4.). Jó hallásuk volt azoknak, akik egy 1957-es tehetségkutatón felfedezték a bakfisokat! Róluk aztán 2011-ben Broadway-musicalt mutattak be Baby It's You címmel, ám a darab „csupán” 148 előadást ért meg. Lee, valamint Coley és Harris örökösei elejét vették a további játéknak, mivel messzemenően sérelmezték, hogy a New York-i teátrum nem kért tőlük engedélyt a színpadra állításra. Azért az utódok léptek fel az ügyben, mert Micki Harris alig negyvenkét évesen szívrohamot kapott, és 1982 nyarán váratlanul elhunyt, míg Doris Coley ötvennyolc esztendős korában, az ezredforduló előtt mellrákban vesztette életét. A szerzők közül az Eva Boydot – művésznevén: Little Evát – eredetileg bébiszitterként alkalmazó Carole King még velünk van, megannyi világszámával együtt. Íme, néhány listaelső örökzöldje: Take Good Care of My Baby (az eredeti előadó: Bobby Vee), Go Away Little Girl (Steve Lawrence), The Loco-motion (Little Eva), I'm into Something Good (Herman's Hermits). De nem kell különösebben szégyenkezni, mondjuk, a Halfway to Paradise (Billy Fury), a Crying in the Rain (Everly Brothers) vagy a Beatles első nagylemezére szintén kikölcsönzött Chains (Cookies) miatt sem. Évtizedek tanúsítják: finom anyag bőven volt a sifonérban...
Szerző

Így nem fog sikerülni!

Publikálás dátuma
2020.05.16. 14:59

Fotó: MSZP
Aki csak arra törekszik, hogy a nagyvárosokban élőket nyerje meg, vagyis nem törekszik a vidék megnyerésére, a mai választási rendszerben bukásra van ítélve.
A városokban megvalósult teljes összefogással tavaly ősszel ugyan sikerült jobb eredményt elérni, mint korábban, de ez nem jelenti azt, hogy változatlan körülmények között az ellenzék képes lenne győzelmet aratni egy országgyűlési választáson. A támogatottságát növelni pedig csak az ellenzéki kormányképesség növelésével, annak bebizonyításával lehet, hogy van egységes „nem-Fidesz” alternatíva. Az alapvető probléma nem csak az, hogy az ellenzék együtt még mindig nem elég erős ahhoz, hogy választást nyerjen, hanem az is, hogy azok a szavazatok, amelyek közigazgatási határokon belül működnek, a választókerületek önkényes meghúzásával erőtlenné válnak. Bruck Gábor a Népszava április 19-i számában arról írt, hogy az ellenzéknek már most kampányolnia kell azért, hogy Orbán Viktor távozzon a hatalomból. A Szép Szóban megjelent cikkében képviselt megközelítési módot azonban – azt tudniillik, hogy egyik oldalon állnak a felvilágosult, nagyvárosi ellenzéki szavazók, a másikon az elmaradott vidékiek – nem osztom. Egyrészt azért, mert ez nem így van, a Fidesznek és a különböző ellenzéki pártoknak egyaránt van Budapesten és vidéken is jelentős támogatottsága, másrészt, mert ez a megközelítési mód eleve kizárja a vidéki többség megszerzését, vagyis a korszakváltást 2022-ben. Bruck üzenete egyébként, mint ahogy várható volt, megjelent a kormánymédiában, benne a megyei lapokban: „Te vidéki, ostoba tahó!” címmel.
Nem osztom Bruck Gábor véleményét. A vidékiek közé tartozom. Egy kilencezer lakosú mezővárosban, Jászapátin nőttem fel, Kazincbarcikán, egy ipari városban érettségiztem, majd Veszprémben, egy megyei jogú városban szereztem mérnöki diplomát. Ott dolgoztam éveken át. Van személyes tapasztalatom tehát arról, hogy milyen összetett a vidéki társadalmak világa. Országgyűlési képviselő is úgy lettem 1994-ben és később is, hogy az Alsó-Jászságban szereztem egyéni mandátumot. Képviselőként Jászapáti és 11 falu napi gondjaival, ügyeivel foglalkoztam, függetlenül attól, hogy frakcióvezető, miniszter vagy pártvezető voltam. Nem úgy, mint a mostani fideszes zsebzsarnokok; nekem még ma is élő a kapcsolatom azokkal, akikkel együtt küzdöttem a vezetékes telefonért, a gáz bevezetéséért, a szennyvíz-csatornázásért, a buszjáratokért és a munkahelyekért, az iskolák felújításáért, fejlesztéséért. Ezek az évek rengeteg élményt adtak, amelyek ma is meghatározzák a gondolkodásomat. Amikor Zachar Ferenc és Szabó Lajos hazahívott, hogy legyek az MSZP képviselő-jelöltje, épp e színes és sokrétű világ kellős közepébe csöppentem. Az első alkalommal mindjárt megkaptam a „beosztásom” néhány idős kisgazdától, akikkel összefutottam: „Apád milyen rendes ember volt! Hogy lett belőled kommunista?” Innen jutottam el odáig, hogy az akkori polgármester Török Sándor, aki minden volt, csak nem szocialista vagy liberális, a város díszpolgárának jelölt. Én Bruck Gáborral szemben azonban nem az ott élőket hibáztatom azért, hogy ma Pócs Jánosnak hívják a Jászság országgyűlési képviselőjét, hanem magunkat, akik nem tudtuk megakadályozni, hogy 1998 után az MSZP fokozatosan letérjen az addig képviselt útról, mert ez a párt addig egyaránt volt népi és urbánus, és együtt vállalta a szegények és a középrétegek képviseletét. Más okokból sem fogadom el azt a megközelítést, amely csak Budapestet és a nagyvárosokat tartja „felvilágosultnak”. Nézzük a tényeket. A következő táblázatból kiderül, hogy jóval kisebb különbségek vannak a Fidesz-KDNP és az ellenzék támogatottsága közt, mint azt sokan vélik. Ennek ellenére kevés egyéni mandátumot tudna az ellenzék megszerezni a nem budapesti választókerületek közül, azok belső összetétele miatt. A nem budapesti körzetek döntő többségében ugyanis több a kisvárosi és községi szavazó – ez volt a Fidesz célja, amikor 2012-ben átalakította a választási körzeteket – és ez igaz a megyei jogú városok körzeteinek kétharmadára is.
Aki csak arra törekszik, hogy a nagyvárosokban élőket nyerje meg, vagyis nem törekszik a vidék megnyerésére, a mai választási rendszerben bukásra van ítélve. Már csak azért is, mert mindössze a lakosság 38 százalékát teszik ki a Budapesten és a megyei jogú városokban élők. Nyilván az sem képzelhető el, hogy az 1000 lakosnál kisebb települések, amelyekkel Bruck Gábor példálódzik, döntenék el a választást, hiszen csak a népesség 8 százaléka él ezekben. Egyébként szívesen meghívom Jásziványra, abba a 600 lakosú zsákfaluba, ahol tájékozott és jószívű emberek élnek, hogy lássa, nemcsak a kocsma és a templom között ingáznak az ott lakók. (Birkapörköltjük egyébként vetekszik a kunságival.)
Azt a többi ellenzéki párt majd eldönti, hogy merre indulnak el, de az MSZP-nek azt javaslom, ne a „brucki” úton. Akkor segíti elő az MSZP a korszakváltást (politikai és társadalmi értelemben egyaránt), ha kilép a „körúton kívülre” is. Ha olyan politikai programot képvisel, amelyben ismét magára ismerhet a budapesti, a nagyvárosi, a városi és a községi ember. Ha Angyalföldön és Jásziványban éppúgy talál támogatót és szavazót. Ez a program elkészült. Az élet normalizálódása után az MSZP a nyilvánosság elé fog lépni vele. E program abból a tényből indul ki, hogy Magyarország ma ismét három részre szakadt. Nagy a különbség a budapesti és nagyvárosi, a városi és a községi életfeltételek között, felzárkóztatás nélkül pedig nincs esély társadalmi kiegyezésre. Javaslatunk szerint az esélyteremtő állam teremthet érdekközösséget a magyar társadalomban, amelynek programja radikális, de megvalósítható.
Az első teendő az, hogy Magyarország egész területén, társadalmi helyzettől függetlenül, meg kell teremteni a jó minőségű háziorvosi ellátást, szűrést, diagnosztikát, felvilágosítást és megelőzést, szakorvosi ellátást, valamint a kórházi szolgáltatásokat. Az egészségügyi rendszer már a járvány előtt is az összeomlás szélén állt, miközben a gyógyulás esélyét a beteg anyagi helyzete és lakóhelye alapvetően befolyásolja. Úgy kell tehát megszervezni az ellátást, hogy mindenki hozzáférhessen. Vagyis növelni kell az egészségügyre fordított költségvetést, ugyanakkor szét kell választani a közösség által biztosított egészségügyi ellátás és a magánellátás költségeinek fedezését. Integrált és felzárkóztató oktatásra van szükség vidéken is. Ehhez minden iskolának rendelkeznie kell a kellő képzési, módszertani és fizikai feltételekkel, a pedagógusoknak pedig versenyképes bérrel. Radikálisan növelni kell a felsőoktatáshoz való hozzáférést, hogy egy falusi, kisvárosi diák is eljuthasson egyetemre. Ennek egyik módja, ha az állami egyetemek mindenkinek ingyenes oktatást biztosítanak, vagy minden hátrányos helyzetben lévő fiatal kap egy olyan keretet az államtól, amit kizárólag oktatásra költhet. Az alacsony nyugdíjból élők – a vidéki nyugdíjasok többsége ilyen – sorsán az újraelosztási szabályokkal lehet változtatni azért, hogy csökkentsük a távolságot a legmagasabb és a legalacsonyabb nyugdíjak között, s egyben a minimális nyugdíj elérje a 100 ezer forintot. Úgy például, hogy egy ideig az éves nyugdíj emeléskor mindenki ugyanazt az összeget kapja. Legalább ennyire fontos, hogy az idősek méltóságban élhessék le hátralévő éveiket. Ennek érdekében a létminimumot elérő jövedelempótló támogatáshoz (munkanélküli segély) hasonló szolgáltatással lehetne biztosítani az idős betegek gondozását is, amely ma a legtöbb család számára megoldhatatlan feladat.
Az alapvető megélhetéshez szükséges minimum biztosítása jó példája annak, hogy érdekközösséget lehet teremteni a középrétegek és a szegényebbek között. Méghozzá anélkül, hogy egyszerre mindent felforgatnánk. Ez a minimum biztosítható: a dolgozóknál a biztos megélhetést nyújtó minimálbérrel, a munkájukat elvesztőknél a létminimumot elérő jövedelempótló támogatással, a nyugdíjasok esetében a tisztességes megélhetést biztosító minimális nyugdíjjal, a gyermeket nevelőknél az anyasági támogatás radikális emelésével, az alanyi jogon járó családi támogatások (családi pótlék, GYES, GYET) megduplázásával. A szociális rendszernek azonban ki kell terjednie azokra is, akik mások vagy akár saját hibájuk miatt ellehetetlenültek. S végül, egyenlő közszolgáltatásokat kell biztosítani mindenki számára. Nem elég csak úgy általában a szegénység kezelését célzó programokat indítani, a kisebb települések problémáinak együttes megoldására van szükség az adott területre koncentráló, helyi fejlesztési programokkal, amelyek helyben teremtenek munkahelyeket. Biztosítani kell a munkavállalást, a tanulást, az ügyintézést kiszolgáló, megfelelő közösségi közlekedést is. Olyan, az egész országra kiterjedő tömegközlekedési jegyrendszerre van szükség, amely egységes árakat tartalmaz az utazás távolsága alapján, mindegy, hogy ki mivel, vonattal vagy busszal utazik. És a közszolgáltatásokhoz mindenki megfizethető áron férhessen hozzá: senki ne fagyjon meg a saját fűtetlen otthonában azért, mert nem tudja kifizetni a gáz- vagy a villanydíjat, senki ne kerüljön emberhez méltatlan helyzetbe azért, mert nem tudja kifizetni a vízdíjat. Irányítottam több kampányt is az MSZP politikusaként, s mindegyikből azt a következtetést vontam le, hogy nem elég valami ellen fellépni, hanem irányt, új irányt is kell mutatni. A Bruck-féle iránnyal azonban nem tudok azonosulni.
Szerző