Előfizetés

Nem terjesztett rémhírt a gyulai facebookozó sem

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.05.15. 19:02
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
A Békés Megyei Főügyészség visszavonta Csóka-Szűcs János rémhírterjesztés miatti gyanúsítását. A rendőrség a szerencsi eset után itt is „hibázott”.
Nem terjesztett rémhírt, és már nem is gyanúsított a gyulai facebookozó – adta hírül a Media1. Mint írták, Havrán Ákos, a Békés Megyei Főügyészség megbízott főügyész-helyettese arról tájékoztatta a portált péntek délután, hogy elfogadták Csóka-Szűcs János a gyulai ügyészségen tett panaszát. A Gyulai Járási Ügyészség már meg is szüntette a férfi gyanúsítotti minőségét, akiből szerdán azért vált gyanúsított, mert közzétette, hány ágyat kellett kiüríteni a gyulai kórházban. A Momentum szimpatizánsát még szerdán hajnalban kereste fel a rendőrség, házkutatást tartottak az otthonában, adathordozóit, telefonját, számítógépét lefoglalták, majd 4 órán át tartó kihallgatását követően meggyanúsították rémhírterjesztéssel. Csóka-Szűcs János elmondása szerint hazajutásában nem segítettek, holott mozgássérült és cukorbeteg. Azért indult a rendőrségi eljárás ellene, mert egy mondatot közzétett a Facebookon arról, hogy a helyi kórházban hány ágyat ürített ki a kormány, illetve megosztotta Hadházy Ákos (független) ellenzéki országgyűlési képviselő posztját, melyben a kórházi ágyak kiürítése elleni dudálós demonstrálásra hívták az embereket.  Az ügyből azután országos majd nemzetközi botrány robbant ki, mivel senki nem igazolta, hogy a megjelent mondatával szándékosan veszélyeztette volna a koronavírus elleni küzdelmet, ráadásul a közzétett tényállításról nem bizonyosodott be, hogy ne lenne valós.  A koronavírus miatti országos veszélyhelyzet idején egytől öt évig terjedő börtönbüntetés szabható ki rémhírterjesztésért. Csóka-Szűcs János jogi képviseletét a Magyar Helsinki Bizottság látta el, ők segítették az ügyészségi panasz elkészítését is. 

A szerencsi vélemény még segített is a járvány ellen

Amint arról a Népszava is beszámolt, a napokban a rendőrség egy Szerencs közeli településen élő 64 éves férfit is alaptalanul gyanúsítottak meg rémhírterjesztéssel egy Facebook-bejegyzés miatt. Abban az ügyben még aznap visszavonták a gyanúsítást. Mint a Szerencsi Rendőrkapitányság által indított nyomozást megszüntető határozat írta: „Az ügyészség álláspontja szerint a férfi cselekménye tényállási elem hiányában nem valósított meg bűncselekményt, mivel ahhoz az elkövetőnek olyan valótlan tényt vagy valós tényt elferdítve kell állítania vagy híresztelnie nagy nyilvánosság előtt, amely alkalmas a védekezés eredményét hátrányosan befolyásolni.” A bejegyzést azonban a felettes hatóság, nemhogy ilyennek nem találta, sőt, azt is kifejtették, hogy az az olvasókat arra indíthatja, hogy a korlátozások részleges feloldása esetén is, saját biztonságuk érdekében inkább maradjanak otthon. Az immár teljes kudarcba fulladt rendőrségi ügyek jelentős politikai vitát kavartak, a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter az ártatlanul meghurcolt, rabosított emberekről az Index kérdésére úgy válaszolt: „egy jogállamban ilyen előfordul, és ha egy hatóság hibázik, akkor kártérítési felelősség áll fenn.” – A kormány kéri a hatóságokat, hogy csak és kizárólag a legindokoltabb esetekben éljenek ilyen eszközökkel. Ha ilyesmi történt, a jogállam erősségét mutatja, hogy az ügyészség néhány órán belül megváltoztatta a hibás döntést – magyarázkodott Gulyás Gergely.

Csak arceltakarással kísérhetik a szombaton nyitó játszóterekre a gyermekeket a felnőttek

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.05.15. 17:57

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
A 18 év felettiek számára maszk, kendő vagy sál is alkalmas a járvány terjedésének megakadályozására.
Május 16-tól, szombattól Budapesten is elkezdődik a koronavírus-járvány miatti szigorú szabályok enyhítése: kinyitnak egyes budapesti játszóterek, amelyeket a gyermekek újra látogathatnak, de az oda belépő felnőttek számára kötelező lesz az arc eltakarása – írta pénteki közleményében a Főpolgármesteri Hivatal. A Karácsony Gergely főpolgármester által aláírt rendeletmódosítás szerint a kicsik 18 év feletti kísérői csak kendővel, maszkkal vagy sállal eltakart orral és szájjal tartózkodhatnak a budapesti játszótereken.  Mint kiemelték: Budapesten a nagyobb lakosságszám miatt különösen fontos, hogy odafigyeljünk egymásra, és továbbra is megfékezzük a koronavírus-járvány terjedését.  – A játszótereken kívül továbbra is kötelező az arc eltakarása a fővárosi közösségi közlekedés járatain, a budapesti üzletekben, piacokon, bevásárlóközpontokban, valamint a taxikban – emlékeztetett a Főpolgármesteri Hivatal.
Karácsony Gergely csütörtöki online sajtótájékoztatóján közölte: a hétvégén lezárják a gépjárműforgalom elől a pesti alsó rakpartot és átadják a gyalogosoknak, kerékpárosoknak a városvezetés újranyitási politikájának részeként, bővítve a kikapcsolódásra használható közterületeket. A Margitsziget és az Óbudai-sziget az előző hétvégéhez hasonlóan látogatható lesz - mondta akkor. A XII. kerületi önkormányzat pénteken, az MTI megkeresésére közölte, hogy ezen a hétvégén még nem változnak a jelenleg érvényben lévő rendelkezések a Hegyvidéken - így a népszerű kirándulóhelyen, Normafán sem.

„Nem eszik olyan forrón a kását” - Behúzott fékkel indulnak újra a kórházak

Danó Anna
Publikálás dátuma
2020.05.15. 17:48

Fotó: Árvai Károly / MTI/kormany.hu
Hétfőtől összesen 10-11 ezer ágyat foglalhatnak vissza a koronavírus-járvány miatt az ellátásból kiszorult betegek. Elindulhatnak a tervezhető műtétek és ismét kaphatnak kórházi ellátást az ápolásra és rehabilitációra szorulók.
„Nem eszik olyan forrón a kását”- reagáltak arra a hírre intézményvezetők, hogy Kásler Miklós humán miniszter pénteken újabb levelében elrendelte a tervezhető ellátások újraindítását a kórházakban. A tárcavezető legújabb, pénteki utasítása szerint hétfőtől ismét működtethetők a nem népegészségügyi szűrővizsgálatok, így például a foglalkozás-egészségügyi, a szív- és érrendszeri, a szájüregi szűrések. Ám ezek is csak kizárólag előzetes telefonos egyeztetés után, és olyan biztonsági előírások mellett, amelyeket az alapellátásban és a múlt héten elindult szakrendeléseken is alkalmaznak. Azaz óránként legfeljebb négy pácienst fogadhatnak az orvosok, és őket is csak azután, hogy a bejáratnál átestek a koronavírus-fertőzés gyanúját kizáró szűrésen. E levél szerint hétfőtől fokozatosan újraindíthatók a tervezhető műtétek, és kúraszerű ellátások is. A koronavírus-fertőzöttek ellátására felszabadított több mint 30 ezer ágynak a harmada állítható újra szolgálatba. Ám, hogy ez hol és milyen szolgáltatások visszaállítását jelenti, azt még nem lehet pontosan tudni. Hiszen ezek közé tartozik az a 3000 rehabilitációs ágy is, amiről a miniszter még a múlt héten írta, hogy azokra ismét fel lehet venni betegeket. Továbbá előírta, hogy a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel kapcsolatos ellátásoknak minél szélesebb palettáját biztosítsák az intézmények. Így például a koronária-őrzőket és a kardiológia osztályokat meg kell nyitniuk a kórházaknak. Szigorú előírás az is, hogy csak azt lehet felvenni tervezett beavatkozásra, akinél elvégezték a koronavírus-kimutatásra szolgáló PCR-tesztet és az eredménye negatív. Ez is lassíthatja a kórházi osztályok „visszafoglalását”, mivel mint a Nemzeti Népegészségügyi Központ főigazgató helyettese is elismerte, laborjaik havonta legfeljebb 6-7 ezer PCR vizsgálatot tudnak elvégezni. Ám úgy tűnik nem ez lesz a legszűkebb korlát. Az intézmények még legalább júniusig úgynevezett átlag finanszírozást kapnak az állami egészségbiztosítótól. Ebben a finanszírozási rendszerben akkor járnak jól, ha minél kevesebb beteg kezelnek. Ahogyan az egyik intézményvezető fogalmazott: miután senki nem ellensége a saját költségvetésének, vélhetően mindenki törekszik majd a lassú újraindulásra. A kényszerpihenőre kényszerült dolgozóikat ismét munkába állítják. A várólisták éléről is behívhatnak néhány beteget, akiknél elkezdhetik a műtét előtti vizsgálatokat, de vélhetően például az első nagy ízületi műtétekre (csípő-, térdprotézis) legkorábban júniusban kerülhet sor. Ezeket a beavatkozásokat az sem gyorsítja meg, hogy a kihirdetett veszélyhelyzetre hivatkozva március közepe óta csak a sürgősségi műtétekhez biztosítja vérkészítményeket az Országos Vérellátó Szolgálat a kórházaknak. Azokban az intézmények, ahol elláttak koronavírusos betegeket a most következő két munkaszüneti napnál jóval több időre lesz szükség, hiszen a fertőtlenítő nagytakarítás elkerülhetetlen.    

Mind kevesebb a koronavírus-fertőzéssel kórházban kezeltek száma

A szaktárca közlemény szerint  az újraindítás egyik legfontosabb eleme a koronavírus-fertőzésre gyanús betegek kiszűrése, ezzel is megvédve a kórházakat a fertőzés lehetőségétől. Ezt szolgálja a Covid-betegek „régi új” beutalási rendje, az ellátás centralizációja is, mely az utóbbi idő egyik nagyon fontos intézkedése volt. Jelen pillanatban országos szinten 41 kórház van járványügyi ellátásra kijelölve, azonban 15 kórház esetében az ott tartózkodó betegek száma tíz alatt van.