Valóban az élet képes a legmeghökkentőbb helyzeteket produkálni. Azért az mégiscsak abszurd, hogy egy budapesti színház vagy színész jelenleg tájolni nem tud vidéken, de próbálni igen. Otthon viszont még nem teheti meg. Persze a példa abszurd, és nem is eléggé életszerű. Nem látom magam előtt a pesti teátrumok vezetőit, ahogy elkérnek vidéki művelődési házakat, hogy néhány hetet vagy hónapot nyerve, rohanjanak próbálni.
Igaz, mondhatjuk, hogy a vírus abszurd forgatókönyvet ír más területeken is. Gondoljunk csak arra, hogy vidéken bemehetek az étterembe, Pesten viszont csak a teraszra. Persze ezeket a szabályokat valakinek meg kellett szövegeznie, mint ahogy azt is, hogy ezen a héten néhány vidéki teátrumban már próbálhatnak – az igazgatóé a felelősség –, Pesten pedig egyelőre augusztusról van szó, bár ez még változhat.
Budapest és a vidék színházi szembeállítása egyébként hónapok óta tart. Nem bevallottan, csak úgy finoman, a kulisszák mögött, és az sem ritka, hogy könnyen a függöny mögé lehet lesni. Hónapokig tartott, mire megszületett a budapesti színházakról a magállapodás az állam és a főváros között. Közben azokkal a vidéki színházakkal ez nagyon könnyen ment, amelyek városában nem változott a politikai vezetés tavaly októberben. Ahol pedig változott, ott nehezebben. Úgy tudni, akad olyan ellenzéki irányítású vidéki város, ahol erre még mindig várni kell.
De alapvetően színház-ügyben is Pest volt büntetésben. Hiszen ott tüntettek a kormány ellen; nem csoda, hogy amikor kirobbant egy zaklatási ügy, még a pesti egyetemre is rásütötték a csúcs liberális jelzőt, csak mert az illető ott tanított. Ez a próba fáziskésés már csak hab a tortán. A járvány és a karantén a nyitással együtt csak továbbírta a színházi abszurdot.