Mészáros Lőrinc;Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt.;4iG Nyrt;

2020-05-18 12:37:37

Hatszázmillióért pofozza ki a nemzeti dohánycég adatgyűjtő rendszereit a Jászai-Mészáros-féle 4iG

Más pályázó nem is indult a tenderen.

Összesen 636 millió forintért vállalta a 4IG Nyrt., hogy három éven át üzemelteti és felújítja a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt online adatgyűjtő rendszereit, a BI és VIR adatbázisokat – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőben hétfőn megjelent dokumentumból.

A pályázatot a Digitális Kormányzati Ügynökség írta ki, és nem is jelentkezett rá más, mint a kormányközeli üzletemberek, Mészáros Lőrinc és Jászai Gellért érdekeltségének számító, az állami tendereken rendszerint jól szereplő 4IG – ami alvállalkozóként a T-Systems Magyarországot jelölte meg. 

A nyertessel május 7-én kötött szerződést a dohánycég. A vállalkozás ugyanakkor már korábban is jól járt az állami vállalattal, hiszen – mint a Forbes emlékeztet rá – egy korábbi tender nyerteseként, ötmilliárd forintért részben ők fejleszthették, üzemeltették a hazai Dohánytermék Azonosító Kibocsátó Informatikai Rendszert, a DAKIR-t is.

A 4iG csillaga akkor kezdett felívelni, amikor a cégben komoly tulajdonosként megjelent Mészáros Lőrinc, aki viszont a cég irányítását hamar egyik legfontosabb bizalmi emberének, a Mészáros-cégbirodalom korábbi irányítójának, Jászai Gellértnek adta át. 

A 4iG hirtelen elkezdte egyre-másra nyerni az állami megbízásokat, a részvényárfolyama pedig kilőtt. A cég következő nagy lépése az volt, hogy bejelentette, megállapodott a Magyar Telekommal a T-Systems megvásárlásáról, bár tavaly év végén kiderült, hogy ez az üzlet mégsem fog megvalósulni.  A vállalkozás részvényei ugyanakkor már a T-Systems-vásárlás meghiúsulása előtt esni kezdtek; emiatt  jegybank aztán ötmillió forint bírságot szabott ki a 4iG Nyrt.-re a bennfentesek jegyzékének jogsértő módon történő összeállítása miatt.