oktatás;minősítés;pedagógusok;szakképzés;

- Közalkalmazotti bértábla helyett titkos pontrendszer

A szakszervezet szerint törvényellenes az új értékelési rendszer.

Elindult a szakképzésben dolgozó pedagógusok minősítése, ami majd az alapját képezi béreik meghatározásának, miután közalkalmazotti jogviszonyuk idén júliustól munkaviszonnyá alakul át. A lapunk által megismert, „Szakképzésben alkalmazott oktatók értékelési rendszere” című táblázat szerint 10 szempont alapján minősítik a tanárokat, ezeket 1-től 6 pontig lehet értékelni, vagyis összesen 60 pont szerezhető. Nézik egyebek mellett a képzettséget, a szakmai tapasztalatot, a felkészültséget, a munkaerőpiaci értéket, a „szakképzés-releváns” módszertan alkalmazását, az innovációs tevékenységet és szakmai elkötelezettséget.

Az értékeléseket többen már múlt pénteken kézhez kapták, a közismereti tantárgyakat (magyar, matek, történelem, idegen nyelv) oktatók pedig igencsak meglepődtek. Egy vidéki szakgimnázium tanára például lapunknak azt mondta, a maximális pontszám 66 százalékát sem érte el. Harminc éve tanít ugyanabban az intézményben, egyetemi diplomával, közoktatási vezetői végzettséggel, most mégis úgy érzi, eddigi munkájának nagy részét semmibe vették. Szerinte az értékelési szempontok jelentős része a szakmai tárgyakat oktató kollégáinak kedvez; egy közismereti tanár például, ha akarna sem tudna részt venni a duális képzésben, nem tart kapcsolatot a gyakorlati képzőhelyekkel, a szakmai, gyakorlati oktatásban nincs közvetlen szerepe.

– A mi feladatunk, hogy a gyerek tudjon írni, olvasni, számolni, kommunikálni, legyen egy alapvető műveltsége. Az értékelésben ez egyáltalán nem szempont – mondta. Bár bérajánlatot még nem kapott, aggályait jelezte az intézményvezetőnek – erre keddig volt lehetőségük az oktatóknak.

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) szakképzésért felelős alelnöke, Gosztonyi Gábor szintén úgy látja, hogy az új értékelési rendszerrel „másodrendűvé” válnak a közismereti tanárok. – A táblázatnak vannak ugyan objektív elemei, de ezek egy részének csak a szakoktatók tudnak megfelelni. Nagyon sok a szubjektív elem is, az értékelés pedig nem egységes: van, ahol az intézményvezető, van, ahol a munkaközösségvezető végzi a minősítést – mondta. Tud olyan iskoláról is, ahol a tanároknak magukat kellett értékelniük, s ezt bírálta el az intézményvezető.

Az értékelés mintegy 34 ezer pedagógust érint. A PSZ alelnöke szerint legkésőbb május végéig, vagyis jövő hét péntekig mindenkinek meg kell kapnia a bérajánlatokat is. Hozzátette: a PSZ reméli, hogy az értékelési rendszer nem a korábban említett béralkukat váltja ki, hanem azok alapja lesz. Igaz, a béralku lehetősége eddig csak a kormányzati kommunikációban jelent meg, sem az új szakképzési törvénybe, sem annak végrehajtási rendeletébe nem foglalták bele. Az ígéretek szerint a szakképzésben dolgozók átlagosan 30 százalékos béremelésre számíthatnak (a minősítéstől függően ki többre, ki kevesebbre), de ennek költségvetési fedezetét a szakszervezet továbbra sem látja. Gosztonyi Gábor egyébként úgy véli, maga az értékelési rendszer törvényellenes, hiszen az értékelési területeket, szempontokat csak az utolsó pillanatban ismerhették meg a pedagógusok.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a napokban egy felmérést is végzett a szakképzésben dolgozók jogállásának változásáról, az előzetes eredmények alapján a megkérdezettek 88,7 százaléka nem ért egyet azzal, hogy elveszítik közalkalmazotti státuszukat. A válaszadók 98,2 százalékának semmilyen információja nincs arról, júliustól mennyi lesz a munkabére, 87,3 százalékuk szerint viszont az értékelő rendszer nem alkalmas a differenciált béremelésre. Ugyanakkor mintegy harmaduk (35,1 százalék) semmilyen béremelésre nem számít, 56,7 százalékuk pedig úgy véli, ha lesz is béremelés, az nem lesz számottevő, hamar elinflálódik. A megkérdezettek 39,9 százaléka biztos abban, hogy július elsejétől munkaviszonyban dolgozik tovább, 54,2 százalékuk viszont még nem döntötte el, hogy elfogadja a felkínált munkaviszonyt, vagy inkább kéri a végkielégítését és távozik a szakképzésből.