kegyeletsértés;sírgyalázás;Wichmann Tamás;

2020-05-20 15:22:14

Megrongálták Wichmann Tamás sírját a Farkasréti temetőben

A februárban elhunyt legendás sportoló nyughelyének keresztjét lopták el. Fia május végéig várja, hogy a kegyeletsértő tettes visszavigye azt.

Kedden vettük észre, hogy valaki ellopta édesapám, Wichmann Tamás sírjáról a keresztet – írta fia, Ákos szerdai „Felhívás lopott tárgy visszaszolgáltatására” címmel írt Facebook-bejegyzésében. A Farkasréti temetőben elkövetett megdöbbentő sírrongálás elkövetőjének címezte szavait:

– Nem kívánom minősíteni a tettet, nem szórok átkokat, s feljelentést sem teszek. Tény azonban, hogy a tettes édesapámon kívül több, a sírban nyugodó családtaggal szemben is kegyeletsértést követett el. Oktalanul. Biztosíthatok mindenkit, egyikük sem szolgált rá ilyen magatartásra – jegyezte meg Wichmann Ákos. 

A kenukirályként ismert Wichmann Tamást, az 1970-es évek Magyarországának egyik legnépszerűbb sportolóját 2020. március 3-án kísérték utolsó útjára. A kilencszeres világ-, háromszoros Európa-bajnok és kétszeres olimpiai ezüstérmes, egyszeres bronzérmes kenus hosszan tartó, súlyos betegség után február 12-én hunyt el 72 éves korában.