lopás;Seregélyes;orgazdaság;

2020-05-20 17:10:18

Több száz négyzetméternyi vörösréz burkolatot loptak el a seregélyesi kastély tetejéről - Videón a rajtaütés

A rendőrség eddig hét embert hallgatott ki az ügyben, de még két férfit keresnek.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság 2020. április 27-én, feljelentés alapján nyomozást rendelt el jelentős értékre elkövetett lopás bűntett gyanúja miatt. A bejelentő szerint a Seregélyesen található Zichy-Hadik kastély tetejéről a vörösréz burkolatot több száz négyzetméteren lelopták - írja a police.hu.

A nyomozók a környék kameráinak felvételei és tanúkihallgatások alapján azonosították a feltételezett elkövetői kört. Az eljárásban kiderült, hogy a megszerzett vörösréz elemek értékesítésében kik, milyen módon működtek közre, és az üzletet hol bonyolították le. A rendőrök beszerezték az eladás helyszínén készült kamerafelvételeket is.

Ezt követően, 2020. május 19-én hajnalban, összehangolt bűnügyi akció keretében a Székesfehérvári, a Dunaújvárosi, a Sárbogárdi Rendőrkapitányság nyomozói, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozóival, valamint a Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alegység munkatársaival együtt 

A rendőrök házkutatást tartottak a bűnelkövetők otthonaiban, ahol mobiltelefonokat, informatikai eszközöket és a bűncselekmények elkövetéséhez használt járműveket foglaltak le.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság nyomozói a 24 éves D. Dávidot, a szintén 24 éves R. Rolandot jelentős értékre elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, őket őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. Továbbá orgazdaság vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a 44 éves O. L. Szilviát, a 23 éves R. Sz. Klaudiát, a 23 éves R. Elvirát, a 24 éves K. Dalmát és a 28 éves O. A. Mihályt, akik szabadlábon védekezhetnek a büntetőeljárás alatt.

A nyomozók a 25 éves H. Roland és a 22 éves R. Márk ellen elfogatóparancsot adtak ki, őket továbbra is keresik.