„Egy boltvezető nem fog járdát sepregetni”

Sokan szégyellik a közmunkát, ezért inkább kivárják, míg újra beindul a termelés. Ráadásul a három hónapra járó munkanélküli-járadék jóval magasabb, mint a közmunkásbér.

Kapós lett a közmunka az észak-borsodi térségben lévő hétezres lékszámú Encsen, ahol jelenleg százharmincan dogoznak ilyen státuszban: korábban mindig volt lemorzsolódás, s lehetett felvenni új embereket, most viszont harmincan vannak várólistán, köztük olyanok is, akik normál esetben ilyenkor már az építőiparban vagy épp a mezőgazdaságban kapnak munkát. Barna Béla kőművesként dolgozott egy környékbeli vállalkozónál, de pár hónapja elküldték, most utcát seper a köztereken. A férfi azt mondta, hiába keres most jóval kevesebbet, jobb ez így neki, mert a vállalkozónál kihajtották belőle a szuflát, tizenkét órákat kellett melózni. Társa, Szabó Zoltán, aki korábban festőként kereste a kenyerét, de már nyolc éve közmunkából vagy alkalmiból él, egyetértően bólogatott. Lám, most dél van, kezdődik az ebédszünet, egy órára hazamehetnek kényelmesen: ilyet a „rendes” munkaerőpiacon nemigen tehetnének meg. Városházi státuszban lévő koordinátoruk, Paul Róbert szerint árnyalja a képet, hogy a közmunkások között manapság nagyon kevés olyan van, aki az elsődleges munkaerőpiacon megállná a helyét: sokan alkoholproblémákkal, betegségekkel küzdenek, ha ideig-óráig kapnak is munkát, hamar elbocsátják őket, s visszakerülnek az inkább támogatott foglalkoztatottak közé.

Az encsi közmunkások jó része a város közterein dolgozik, de van, aki a művelődési házban szórólapozik – most, a járvány idején ehelyett fertőtlenítőszereket visz ki házakhoz –, más a konyhakerti programban vagy a virágokat nevelő fóliasátrakban kapott helyet, s akad, aki a szociális otthonban segít be a gondozóknak. Még ebben a nagyon hátrányos helyzetű, iparral, turisztikai vagy épp kereskedelmi célpontokkal nem rendelkező, ezért munkahelyekben nem bővelkedő városban sem találtunk azonban olyan embert, aki a vírus miatt lett állástalan, s átmeneti megoldásként a közmunkaprogramot választotta. Elvileg ugyanis nekik szólt volna az Orbán-kormány sajátos gesztusa, hogy a munkahelyek valódi megvédése, az állástalanoknak egyfajta alapjövedelem biztosítása, vagy a munkanélküliségi segély időtartamának feltornázása helyett az országos közmunkás létszám-keretet emelték meg a januári 140 ezer főről 200 ezer főre. Ennek részletei egyelőre homályosak, az általunk megkérdezett polgármesterek közül senki nem kapott még útmutatót arról, milyen munkára mennyi embert kérhet.

Mikola Gergely Encs ellenzéki támogatással megválasztott, huszonéves jobbikos polgármestere ezzel kapcsolatban lapunknak azt mondta: őt pár hete hívták fel a járási munkaügyi központból, hogy ha szüksége van plusz emberekre a közmunkaprogramban, akkor igényelhet, mert „megoldják”. Úgy tűnik, lesz is erre igény, de nem a munkaerőpiacról most kiesettek, hanem az egyébként is állástalan, hátrányos helyzetű, alulképzett emberek miatt, akik most segédmunkásként sem tudnak elhelyezkedni. – Évek óta az a gond a közmunkaprogrammal, hogy februárban feltöltjük a létszámot, aztán áprilisban, májusban sokan faképnél hagynak bennünket, mert elmennek Budapestre vagy a nyugati határszélre az építőiparba dolgozni, jóval több pénzért – mondta. Most annyival jobb a helyzet, hogy nincs lemorzsolódás, mindenki kapaszkodik abba a kis biztosba – családi kedvezménytől függően havi 53 vagy 80 ezer forintba –, amit a közmunkáért kap – tette hozzá a polgármester, aki szerint pont azért alakult ki várólista, mert nincs fluktuáció, nincs kinek a helyére felvenni új embereket.

– Egy kisbolt vezetője, aki bezárta a falusi üzletét, vagy a pincér, akit a vírus miatt kirúgtak a helyi vendéglőből, nem fog elmenni járdát seperni, hogy sógora, komája, minden ismerőse lássa a szégyenét. Inkább igénybe veszi a három hónapos munkanélküli segélyt, és imádkozik, hogy újra visszavegyék. Ha másképp nem megy, feléli a tartalékait, vagy a családtól kér kölcsön, netán jelentkezik egy hipermarketbe árufeltöltőnek, ott mindig van kereslet. Aki egyszer már normális állásban volt, annak szégyen „lecsúszni” a közmunkások közé. Őket se akarom megbántani, de azt azért mindenki tudja helyben: csak az tilitolizza itt a gereblyét, aki az egészségügyi vagy mentális állapota, netán alacsony végzettsége és munkamorálja miatt már máshová nem való – így válaszolt egy nógrádi falu polgármestere, amikor arról kérdeztük: örültek-e annak, hogy a kormány megemelte a közmunkás-keretet az önkormányzatok számára. Egy másik polgármestert, Nagy Sándort, a 2700 lelkes Heves megyei Recsk polgármesterét azt követően kerestük meg, hogy helyiektől megtudtuk: közel száz ember került utcára, miután felfüggesztette a termelést egy külföldi tulajdonban lévő bútorgyár, s az éttermek, szállodák megrendelései híján lakat került átmenetileg egy mosodára is, ami szintén sokaknak adott munkát. Ennek ellenére a dolgozók közül nem jelezte senki, hogy bajban van, s közmunkára tartana igényt. A polgármester szerint ezt sokan szégyellnék, ezért inkább kivárják, míg újra beindul a termelés. Ráadásul a három hónapra járó munkanélküli járadék eleve jóval magasabb, mint a közmunkás bér, nem is lett volna logikus ezt az utóbbit választaniuk. Beszéltünk olyan polgármesterrel, aki azt javasolta a döntéshozóknak: közmunka helyett tegyék lehetővé, hogy a falvak, városok e keret terhére a napi bejelentéssel járó egyszerűsített foglalkoztatást választhassák, ami a munkavállalóknak több bért jelentene, mint a közmunka, és az önkormányzatoknak sem okoznak túl nagy bürokratikus terhet. Ez valódi segítség lehetett volna az utcára került, de utcát seperni mégsem akaró embereknek – a javaslat azonban nem talált nyitott fülekre.