Osztályharcos eper

Maszkba burkolózott a kisvárosi piac, de azért látszik, borul a fegyelem. Idősáv ide, védett kor oda, együtt hullámzik kora reggel húsz és hetvenéves, a távolságot nehéz tartani, s a gyarlóságot sem könnyű leküzdeni. Itt mindenki a legszebbet akarja, legyen szó kosszarvú paprikapalántáról, hat hetes kislibáról, borospince mélyén érlelt kecskesajtról, de akár két kiló újkrumpliról, ezért jön, amikor jönni akar. Lehetőleg minél korábban. 
A helyi közösség nem nagy, pár ezer ember, legtöbben szegről-végről rokonai is egymásnak, de ha nem, évek óta találkoznak, köszönnek, beszélgetnek. Ugyan ki szólna itt rá a hatvanhét éves Terka nénire, hogy rossz időpontban jött, várnia kellene még fél órát, még ha fáj is a lába, s padra leülve várakozni ebben a cudar szélben cseppet sem kellemes. Dehogy szólnak, szemet huny mindenki, érezni a cinkosságot a levegőben, de leginkább a kételyt, hogy vajon van-e ennek az egész felfordulásnak kézzelfogható haszna, s érdemeli-e a vakhitet, az engedelmességet az, aki most a parancsokat osztja. 
A pultoknál mindenféle összeesküvés-elméletekről suttognak, van, aki száját félig eltakarva oszt meg blogcímeket, ahol leírják a tutit, s akad, ki nagy hangon ecseteli, melyik internetes nagyágyút vitték el bilincsben Amerikában, amiért ráhozta a vírust az egész világra. 
Három láda eper van a férfinál, aki évek óta itt árul, mindig ugyanannál az asztalnál. Ár egyiken sincs, nincs rá szükség, hogy kiírja, tíz órára elfogy az utolsó szem is. Az ő esetében nem kérdés a bizalom, tavaly is a sajátját hozta, tavalyelőtt is, ha drágábban méri is, mint a többiek, nem marad a nyakán egy deka sem. Azt mondja, hozna ő több ládával, de nincs, aki leszedje, egyedül van, mint az ujjam, ennyi telik az erejéből.
– Gondoltam, ültetek még pár hektáron gyümölcsöst is mellé, mert csára-búra osztogatták ilyenre a támogatást. Nézze meg az országot, tele van gyümölcsfákkal. Belekergették az embereket a telepítésbe, mindenki azt hitte, ez mekkora biznisz, aztán ott maradt a ganajban. Nem jön ide már se a román, se az ukrán, minek jönne, jobban keres otthon, vagy ha elmegy Angliába, s ott szedi a termést – mondja, s arrébb igazgat néhány eperszemet.
Közelebb hajol, fontoskodva.
- A gyárosok, bizony, azok vannak az egész mögött. Mert mit csinál a szegény paraszt, ha nem tudja leszedetni a gyümölcsöt? Otthagyni, megrohasztani nem akarja, közben meg fut a pénze után, hát belekapaszkodik az első kézbe, ami mentőövet dob neki. Jön a konzervgyáros, kombájnnal levereti az egészet, s viszi a drága jó meggyet meg cseresznyét fillérekért. Így lesz ez az idén is, így lesz jövőre is, úgyhogy maradtam inkább az epresemnél, ezzel még elbírok, ha meg nem, beszántom az egészet, hadd legyen a gilisztáké.
A törzsvevők meg a szomszédos árusok bólogatnak. A három láda eper hirtelen az ellenállás szimbóluma lesz, osztályharcos lendülettel vesz belőle, aki vesz, s közben mintha a csarnok oszlopait rengető szél is arról harsogna, messze még a békeidő, ha lesz is valaha.
Hozna ő több ládával, de nincs, aki leszedje, egyedül van, mint az ujjam, ennyi telik az erejéből

Szerző
Doros Judit

Állami puding

Az egészségügyért felelős miniszter, a foglalkozására nézve orvos Kásler Miklós szövege, miszerint sosem hangzott el olyan utasítás, hogy ki kellene üríteni a kórházi ágyakat, s hogy a betegek hazaküldése körüli fejetlenségért az orvosok a felelősek, mindent elmond az Orbán-kormány országvezetési gyakorlatáról. Ebből a mondatból a maga teljességében bomlik ki a lakótelepi rossz gyerek pimasz infantilizmusa: azt csinálok, amit akarok, de ha botját rázva jön a csősz, majd odalököm magam helyett azt a kis málészájút. 
Ebben a konstrukcióban a hatalom egy önmagáért való valami, kizárólag arra szolgál, hogy a hatalmon lévőknek jó legyen. Kielégítse a bírvágyukat, végtelen számú alkalmat adjon az agressziójuk kiélésére, miközben semminek nem lesz következménye. Ha meg mégis, hát akkor Soros.
Jól el is működgetett ez egy évtizeden át, a járvány azonban új helyzetet teremtett. Hiszen nemcsak az világos, hogy az államosított egészségügyet felkészületlenül érte a vészhelyzet, amiből nem mellesleg tovagyűrűző fertőzések származtak, hanem hogy igenis Kásler Miklós adta ki az utasítást az ágyak „felszabadítására”, és ebbe a felszabadításba néhányan belehaltak. És az is teljesen egyértelmű, hogy az államosított oktatásügy az elmúlt két hónapban kizárólag azokat volt képes tanítani, akik megfelelő anyagi helyzetben lévén elő tudták rántani az alkalmas eszközparkot. Azt a 35 ezer gyereket azonban, akiknek létérdekük a felzárkóztatás, meg sem próbálta elérni ez az oktatási rendszer. Ha júniusban bemennek az iskolába, úgy is jó, de meglehet, inkább ősszel kezdenek majd velük valamit. Vagy akkor sem.
Jól emlékszünk: az államosítás indoka mindkét területen a hatékonyság, a minőségbiztosítás, a megfelelő állampolgári elérés garantálása volt. A puding próbája az evés – és mi épp most kászálódunk fel az asztal mellől.
Szerző
N. Kósa Judit

Zacsi

Most az egyszer használatos műanyagok tilalmának botrányos visszavonása világít rá, hogyan is működik valójában e kicsiny, jobb sorsra érdemes uniós tagállam kormánya.
Az, hogy én mit gondolok a tilalomról, mellékes. Az érintettek – kormányok, ipar, környezetvédők, Brüsszel, tudósok, szakértők – az elmúlt évtizedek során lefolytathatták a szükséges vitákat. Ebből mára egy kötelező uniós tilalom született. A hazai végrehajtás mégis fura zavarokat mutat. A kormány két éve nyíltan visszadobta az illetékes innovációs tárca szigorító javaslatát. Gulyás Gergely már akkor világosan kifejtette: csak akkor lépnek, ha az uniós tiltás miatt az elkerülhetetlen. Épp hogy csak ki nem mondta: ő aztán pont tesz a zacskó-tarkította magyar tájra, a delfinekre, bálnákra meg pláne. Viszont ha nincs kibúvó, végrehajt.
Ez az idő most eljött. Orbán Viktor be is emelte a tiltást februárban bejelentett „akciótervébe”. Ráadásul a szaktárca a lépést az EU-s kötelezvénynél fél évvel korábbra hozta, kiterjesztve a vékony zacskókra és az összes műanyag pohárra. A kormány a múlt héten benyújtotta az ennek megfelelő törvényjavaslatot. Előzetesen ezt ismét mindenki, akár Orbán iparos haverjai is véleményezhették.
Ám kedden egy mondatban mégis visszavonták az egészet. A faramuci helyzetet Gulyás Gergely lelki fordulatai is híven tükrözik. Míg a múlt héten az akkor még élő kormányterv kapcsán inkább fenntartásait hangoztatta, a visszavonás óta már a környezetvédelem nagy barátja. De szerintük a vírus miatt a gyártóknak „lélegzethez kell jutniuk”. Nos, tudomásom szerint a múlt héten is volt már vírus. A járványhoz vezető környezetszennyezést a munkahelyekre hivatkozva fenntartani viszont lusta, felelőtlen, barbár cinizmus. Miközben nyilvánvalónak tűnik, hogy Orbánnak csak leszólt egy későn ébredő iparos haver. Ilyenkor pedig az utolsó utáni pillanatban se drága befékezni a folyamatot. A sztorit meg eladják a szokásos rizsával.
Amennyivel több levegőhöz jutnak így Orbán haverjai, annyival kevesebb marad nekünk.
Szerző
Marnitz István