„Orbán, a provokatőr marad” – írja a német konzervatív lap, hozzátéve, hogy hiába zárják be a tranzitövezeteket, Magyarország továbbra sem veszi ki részét a menekültek legalább valamennyire igazságos elosztásából. A politikus azok közé tartozik, akik rendszeresen kihívják maguk ellen az EU-t, de idáig elkerülte a mindent eldöntő viszályt. Így van ez most is. Az Európai Bíróság kinyilvánította, hogy a tranzitzónák voltaképpen börtönök. Úgyhogy most lehúzzák a rolót a két intézményben, az ott lévőket már átszállították máshová. A hivatalos indoklás úgy hangzik, mint az uniónak küldött békeajánlat, miután Brüsszelben az utóbbi időben – jó okkal – ismét felerősödtek a Budapestnek címzett bírálatok.
Ám senki se gondolja azt, hogy a lépés akár egy jottányit is változtatott a magyar menedékpolitikán. Minden tekintetben ugyanúgy maradnak a dolgok, mint eddig. Az Orbán-kabinet változatlanul kóstolgatja, meddig mehet el. Amiből Európa számára az következik, hogy érdemes nyomást gyakorolnia Magyarországra, mert ameddig a miniszterelnök elkerülendőnek tartja a nagy összecsapást, addig a többiek képesek befolyásolni nehéz partnerüket
A jobboldali lap úgy látja, hogy ha a legrosszabb helyzet áll elő, akkor Orbán Viktor mindig beadja a derekát. Az európaiaknak a mai napig nem sikerült, hogy oly módon kezeljék a menekültproblémát, ami megfelel az uniós értékeknek és közben védi az EU határait. A németek ezt nem szívesen veszik tudomásul és inkább a keleti tagok szemére hányják, hogy azok lezárják a határaikat. Utóbbiak csak azt felejtik el, hogy azok a menedékkérők, akik a Balkánon át próbálkoznak, nem Magyarországra vagy Lengyelországba, hanem északra, azon belül is főleg német földre akarnak eljutni.
Hogy jönnek, abban szerepet játszanak a német kormány által elkövetett hibák is. De igaz az is, hogy az 5 évvel ezelőtti migránsválság a jogállam csődjével ér fel. A kudarc következményeit a keleti tagországok is viselik. Az EU melléfogásai és gyengeségei azonban nem jogosítják fel az új tagokat, hogy megsértsék az értékkánont. Magyarország jogellenesen járt el, mert nem lehet menedékkérőket hetekre internálni. De most eleget tesz az Európai Bíróság döntésének. Azaz elismeri, hogy a közösségi jog elsőbbséget élvez.
Orbán ugyan bármennyire is szeret nekimenni az állítólag immár semmire sem jó brüsszeli elitnek és akármennyire is keresi a lengyel vezetés barátságát, hiszen az szintén ostorozza a Nyugat „lumpenliberalizmusát” – ez utóbbi Kaczynski szíves közlése, a magyar politikus pontosan tudja, hogy országának miért fontos az unió, és ő maga hol tartana, ha le kellene mondania Brüsszel támogatásáról.
A taktika épp ezért az, hogy belpolitikai megfontolásokból kiakasztja az európaiakat, de a szakítást azért elkerüli. Várhatóan így marad ez a jövőben is, ideértve, hogy a magyar fél képtelen a bírálatot konstruktív javaslatokba önteni. A magyar uniós politika három szóból áll: nem, nem és nem. Ily módon azonban súlya nem akkora a szervezetben, amekkora lehetne. Ám mindig meghajlik az európai bírák akarata előtt.
A jobboldali magyar kormány megszüntetni ugyan a két vitatott tranzitövezetet, ám ez nem fordulatot jelent, hanem az egyébként is igen korlátozó menedékpolitika további szigorításával jár együtt. A múlt héten az Európai Bíróság jogellenesnek minősítette a két tábort, mivel ott gyakorlatilag fogva tartották a menedékért folyamodókat. A magyar fél dühöngött az ítélet miatt, elfogadhatatlannak, kiábrándítónak, sőt veszélyesnek minősítette azt.
Majd tegnap váratlanul jött Gulyás Gergely bejelentése, ami meglepő fejlemény, Orbán jobb keze szerint a jövőben nem vesznek át beadványokat a határon, azokat csakis a magyar külképviseleteken lehet benyújtani. Mellesleg a miniszterelnök a múlt pénteki rádióinterjúban még azt pedzegette, hogy a magyar alkotmány elsőbbséget élvez a luxemburgi döntéssel szemben. Csakhogy Budapest nyilvánvalóan nem akarja, hogy idáig fajuljanak a dolgok.
Lakat kerül az embertelen tranzitzónákra, így határozott a jobboldali-populista magyar kormány. Röszkénél és Tompánál a kerítéssel és szögesdróttal körbezárt táborokban sorra fordult elő, hogy nem adtak enni azoknak, akiknek a folyamodványát elutasították. Így akarták rávenni őket, hogy ne éljenek további jogi lehetőséggel. Ilyenkor lépett közbe az Emberi Jogi Bíróság, amely sürgősséggel mondta ki, hogy nem lehet éheztetni az érintetteket.
Orbán alatt Magyarország a bezárkózás és az elriasztás politikáját alkalmazza a menekültekkel szemben. A magyar fél önkéntesnek minősítette, hogy a kérelmezőket fogva tartják a két létesítményben, ám ezt a luxemburgi bírák a múlt héten másként látták. Viszont mivel a jövőben a határon immár nem vesznek át beadványokat, kétséges, hogy a magyar fél eleget tesz-e az ítéletnek. Hiszen annak pont az a lényege, hogy nyitva kell tartani a lehetőséget a védelemre szorulók számára, mármint hogy igénybe vehessék a menedékeljárást. Az új korlátozással azonban ez igencsak megnehezül.
Mindazonáltal idáig alighanem ez az eset a legegyértelműbb azok közül, amikor Orbán kénytelen volt engedni az EUB verdiktjének. Eddig ugyanis megúszta kozmetikai változtatásokkal, illetve úgy elhúzta a dolgot, például a kényszernyugdíjazott bírák ügyében, hogy a végén már édesmindegy volt a kimenetel, a demokrácia húzta a rövidebbet. Most azonban az eredmény az, hogy be kell csukni az embertelen táborokat. Aligha volt könnyű a kormányfő számára, hogy alávesse magát a döntésnek.
A Szabad Európa Rádió meg akarja menteni Magyarországot, amelynek vezetőjét az ellenfelek Viktátornak nevezik. Orbánt a tekintélyelvű stílusa miatt már azelőtt éles bírálatok érték, hogy a koronaválság miatt meghatározatlan időre jégre tette a demokráciát. Különösen a sajtószabadság van veszélyben, mert a hatalom nagy befolyást gyakorol a médiára, méghozzá huzamos ideje. Ilyen körülmények között tér vissza a SZER. A hivatalos indoklás szerint azért, mert oda lett a sajtó függetlensége és sokszínűsége.
Az adó elnöke, Jamie Fly aggodalommal figyeli a magyarországi változásokat. A média legnagyobb gondjának azt tekinti, hogy hiányzik a pártatlanság. Nincs például olyan fórum, ahol a kormány és az ellenzék képviselői nyíltan vitázhatnak, és egyenlő mértékben jutnak szóhoz.
A magyar sajtóban nagy az egyenlőtlenség a hatalompárti orgánumok javára. Még nem tudni, mikor indul a Szabad Európa digitális programja. A vírus felborította a tavaszra tervezett rajtot. De a főnök szerint elképzelhető egy nyári időpont. Merthogy a rádióra nagyobb szükség van, mint eddig bármikor. Hiszen Orbán arra használta a járványt, hogy keresztülnyomja a vitatott szükségállapot törvényt.
Fly-t azonban nem csupán a sokszínűség hiánya aggasztja, hanem az is, hogy főleg Oroszország és Kína befolyást gyakorol kívülről. Hamis híreket és összeesküvés elméleteket terjeszt. Márpedig ez az elnök szerint árt a demokráciának és aláássa az ország szerepét, mind EU-tagként, mind az USA NATO-szövetségeseként. Ezért a SZER azon lesz, hogy leleplezze a manipulációs kísérleteket. Ám ehhez több támogatást igényel az uniótól. Merthogy az inkább elfordítja a fejét, amint egy ország bekerül szervezetbe, csak Brüsszelnek ne kelljen beavatkoznia a belügyekbe. Ám a direktor szerint jó volna, ha az integráció független orgánumokat finanszírozna. Fly ugyanakkor bízik abban, hogy munkatársai szabadon dolgozhatnak majd.
A román elnöknek tegnap kellett volna átvenni a kisebbségek védelméért odaítélt Nagy Károly-díjat, de kérdés, ebbe miként fér bele, hogy a magyarok ellen uszít. A halasztás a fertőzés miatt vált szükségessé, ám az ellenzők szerint a legmegfelelőbb időpont soha napján, kiskedden volna. Merthogy méltatlanná vált az elismerésre, miután Johannis úgy döntött, hogy politikai válságot kreál a székelyföldi autonómia ügyében benyújtott törvényjavaslatból, noha annak semmi esélye sem volt az elfogadásra. Mégis nekirontott a magyar kisebbségnek. Azzal riogatott, hogy a tervezet az ország szétesésével fenyeget.
Az igazi ok az volt, hogy a néhány hónap múlva esedékes választások előtt próbálja kiiktatni a nagy rivális szociáldemokratákat, a magyar nemzetiség rovására. Mint ismeretes, azzal vádolta meg a PSD-t, hogy az át akarja passzolni Magyarországnak Erdélyt. Az elnök egyúttal az állam ellenségeinek minősítette az országban élő magyarokat. Pedig pontosan tudja, hogy nincs szó az országrész leválásáról. Abban viszont biztos lehetett, hogy a retorika bejön a román nacionalistáknál.
Természetesen, Erdély elszakadásáról beszélni teljesen értelmetlen, hiszen a terület beágyazódik Romániába, meg a kérdéses jogszabályban egyébként sincs szó a csatlakozásról. Az RMDSZ nem kérdőjelezi meg a hovatartozást. A cél azonban a hangulatkeltés volt és ez sikerült is. Orbán viszont, akit éppenséggel nem lehet azzal vádolni, hogy a Károly-díj kapcsán megfogalmazott értékeket jeleníti meg, Johannishoz képest államférfi módjára visszafogott volt.
A romániai következmények azonban igen súlyosak: az internet tanúsága szerint igen erős, nacionalista, magyarellenes hullám indult be a lakosság soraiban. Ez pedig csak még jobban megterhelte a kétoldalú viszonyt. Valóságos „cunami” kezdődött a magyarokkal, a „bozgorokkal” szemben.
A Károly-díjat odaítélő testület egyik tagja azt mondja, ha Johannis óv valamely országrész kiárusítástól és az önigazgatás ellen foglal állást, akkor csak azt csinálja, amit Európában más politikusok is, hogy egyben tartsák országukat. Továbbá arról sem szabad elfeledkezni, hogy Orbán Viktor milyen mértékben támogatja az erdélyi magyarokat. Az illetékes ugyanakkor elismeri, hogy Johannis, tőle szokatlan módon éles hangot használt. De ettől még nem lett nacionalista.
A tekintélyelvű rendszerek sokkal gyorsabban léptek a koronaválság kezdetén, mint a demokratikus országok. Erre a következtetésre jutott a hollandiai Leiden egyetemének három kutatója, aki 31 államban vizsgálta a jó két hónapja elrendelt korlátozásokat. Az eredményt a Majomketrec elnevezésű rovatban hozták nyilvánosságra, amely kifejezetten a nézetek ütköztetésére szolgál. Mint rámutattak, cseppet sem volt mindegy, mennyire határozottan cselekszenek a kormányok, mert az idő szó szerint életet jelentett, és utólag úgy néz ki, hogy nyugaton csak akkor szánták rá magukat a fellépésre, amikor már relatíve sokan betegedtek meg a vírustól.
Ebben persze szerepe lehetett annak, hogy keleten a vezetés pontosan tudta, milyen drámát idézne elő, ha a ragály teljes erővel rázúdulna a siralmas állapotban lévő kórházakra. Úgyhogy például a lengyeleknél és a görögöknél habozás nélkül bevezették a távolságtartást. További tényező lehetett, hogy az új tagállamokat csupán fáziskéséssel bukkant fel a kórokozó, bár a románoknál és a bolgároknál nagy kockázatot hordozott a nyugatról hazatérő sok tízezer munkavállaló. De a régió haladéktalanul korlátozásokat rendelt el, ami valószínűleg nem esett nehezükre, hiszen autokráciáról beszélünk.
A szerzők három pontban foglalják össze a tanulságokat. Eszerint rontja a reakció hatékonyságot a bejáratott demokráciákban megszokott koordináció a kormány, a szakemberek és egyéb szereplők között. Továbbá jó az, ha van külön egészségügyi minisztérium és annak élén orvos áll. Végül pedig a vírusválság háttérbe szoríthatja a politikai vitákat, és a társadalmakat ilyenkor általában nem osztják meg a korlátozások.
Ugyanakkor nem világos, mi lenne akkor, ha az enyhítések után netán újra bevág a válság, tehát, hogy a lakosság miként reagálna, ha újfent karanténba kényszerül, és hogy ez milyen konfliktusokat eredményezne. De az látszik, hogy immár mérséklődnek az aggályok és a politikai kezd visszaállni a megszokott kerékvágásba.
