Orbán Viktor: Kásler miniszter úr érdemei történelmiek

Publikálás dátuma
2020.05.22. 08:51

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Budapest nagyon vidámnak tűnik most, és vidéken sincs ez másként, de a veszély nem múlt el. Eddig az otthonmaradás volt a fő üzenet, most pedig a védőtávolság – mondta a miniszterelnök.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón bejelentette, hogy a kormány benyújtja az Országgyűlésnek a különleges jogrend megszüntetéséről szóló javaslatot. Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjúja is ezzel a kérdéssel indult a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök Nagy Katalin azon kérdésére, hogy ennyire jól állunk-e, egy rövid igennel indokolta a döntést.
Orbán Viktor azt mondta, hogy a jobb anyagi helyzetek között élő országokat is messze felülmúltuk a védekezésben, de mégiscsak meghaltak emberek.
– Siker az lett volna, ha a vírust elpusztítjuk, és senki nem hal meg. Beszélhetünk sikerről, de mégis furcsán kesernyés az ember szája íze

– tette hozzá.

Véleménye szerint a baloldalt leszámítva, aki kihúzta magát az összefogásból, mindenki kivette abból a részét. – Most megkapják a magukét, mert szégyenszemre elkulloghatnak. Rajtuk kívül teljes összefogás jött létre, így megvolt a védekezésnek a maga emelkedett szépsége is – mondta. A kormányfő közölte, hogy a magunknál általában többre tartott országokhoz képest egy-két héttel korábban hoztuk meg a biztonsági intézkedéseket.
– Kásler miniszter úr érdemei történelmiek. Van annak haszna, ha az egészségügyet egy orvos vezeti

– jelentette ki.

A miniszterelnök Kásler Miklós emberi erőforrás minisztert dicsérve arról beszélt, hogy az egészségügyi tárca vezetőjének ösztönei vezettek oda, hogy azonnal összehívta a járványügyi testületet, és ennek köszönhetően tudott a kormányfő is gyorsan döntéseket hozni. Úgy véli, ezért nem lett Magyarországon tömeges fertőzés, illetve mivel a védekezés olyan hatékony volt, mert a Kásler Miklós keze alá dolgozó csapat – orvosok, ápolók, szakemberek – időben elvégezték a dolgukat. 
– A gyorsaság ilyenkor aranyat ér, ezt én a rendkívüli jogrenddel megkaptam

– állapította meg Orbán Viktor.

Megismételte a kormánydöntést, miszerint a járványügyi készültséget fenn kell tartani, az operatív törzset is megtartják. Ezt azzal indokolta, hogy nyáron nem várható tömeges járvány, ezért adják vissza a különleges jogrendet, de a járványügyi készültséget fenntartják. A polgármesterek helyi védekezéséről azt mondta, hogy azok, akik a baloldali pártok utasításait – a piszkálódást, elégedetlenséget, a védekezést általában nehezítő magatartást – követték, azok rosszul teljesítettek. Hozzátette, hogy azok a polgármesterek, akik az összefogás mellett döntöttek, kivétel nélkül jól teljesítettek.  Hangsúlyozta, hogy Budapest nagyon vidámnak tűnik most, és vidéken sincs ez másként, de a veszély nem múlt el. Eddig az otthonmaradás volt a fő üzenet, most pedig a védőtávolság. Ha visszajön a járvány, megint az idős emberek kerülnek veszélybe. – Nagyon sok idős ember életét megmentettük, máshol ez nem így történt – állapította meg.  Közölte azt is, hogy a nagyon erős védekezés miatt az influenzajárvány is kevésbé pusztított, és olyan idős emberek is életben maradtak, akik az influenzába belehaltak volna. Miután az Európai Bíróság kimondta, hogy a magyarországi tranzitzónákban a menedékkérők elhelyezése jogellenes őrizetnek minősül, Magyarország megszüntette a tranzitzónákat.
– Miért, hogy ne fáradjanak Brüsszelben a kötelezettségszegési eljárással?

– kérdezte Nagy Katalin műsorvezető.

Orbán Viktor szerint föléledtek a brüsszeli bürokraták, de még mindig az a kérdés, hogy ki dönthet arról, kivel akarnak együtt élni a magyarok. A miniszterelnök úgy értelmezte a döntést, hogy tranzitzónát működtetni nem lehet, az, aki igényt akar beadni, az nem tartózkodhat az ország területén, csak a kerítés túloldalán. Közölte, hogy pillanatokon belül meghozzák erről a rendeleteket. Úgy véli, ez a migránsoknak rosszabb, de teljesítik ezt az igényt. Orbán Viktor szerint Brüsszel ebbe is bele fog kötni.
– Olyan, hogy Brüsszelben azt mondják, hogy menedékkérelmet benyújtó ember Magyarországon tartózkodhasson, az nem fog előfordulni

– szögezte le.

Kijelentette, hogy mi nem csak Magyarország határait védjük, hanem mi védjük Európai határait, mivel ezt a görögök nem tudják megtenni. Megfogalmazása szerint a brüsszeli bürokraták „benne ülnek egy Soros György nevű ember zsebében”.  Orbán Viktor szerint Soros hálózatának migránsválság kell, mert akkor a kormányok bajba kerülnek, hitelre lesz szükségük, amihez ők hitelt akarnak nyújtani magas kamatra. – Ez egy-egy ország kifosztásának nem túl bonyolult mechanizmusa – magyarázta. A sorosozás után a gazdasági kérdések következtek. Orbán Viktor elmondta, hogy eddig a napjai döntő része a járvány elleni védekezéssel telt, de most a gazdasági kérdésekkel töltött munkaórák száma fog növekedni. Közölte, hogy a kormány eddig több mint egymillió embernek segített a munkahelyének megmentésében, megtartásában.
– Összesen 173 ezer olyan ember van, aki szeretne dolgozni, és a kormányhoz fordult segítségért

– állapította meg.

Erre megjegyezte, hogy megemelték a közmunkakeretet 200 ezerre, és 3 ezer fiatalnak kínálnak katonai képzést, emellett a munkahelyteremtő intézkedéseket hoztak.  Elmondása szerint mindenki azt kérdezi tőle, hogy mi lesz. Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy óvatosabb, de mégis csak Magyarország legnagyobb gazdaságvédelmi tervét indították el, ezért bizakodó.
– Magabiztosabb, fickósabb vagyok így péntek reggel. Kézben vannak a dolgok, jó döntéseket hoztunk

– tette hozzá.

Úgy véli, az áprilisi gazdasági mutatók nem lesznek szívderítőek, ahogy a májusi adatok se lesznek szépek, de „a reménykedésünk teljesen jogos”. Most már azt gondolja, hogy sokkal korábban áll helyre a gazdaság, mint ahogy korábban gondolta. A következő hónapokban minden energiájukat a munkahelyek megteremtésére fogják fordítani. Ennek érdekében az operatív törzshöz hasonló testületet is létrehoznak, amelyet várhatóan a miniszterelnök fog irányítani.
Szerző

Orvosként nem utazhatott, mégis fizetnie kellett

Publikálás dátuma
2020.05.22. 08:35

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
„Már most kétszer annyit fizettünk az útért, mint amennyibe egyébként került volna és még nem is mentünk sehová” – foglalta össze Záhony Péter fogszakorvos a történetét.
Az egészségügyi szakember még az év elején kapott ajándékba a párjától egy lisszaboni utat. Március közepén utaztak volna el öt napra, ám március 11-én életbe lépett a kormány vírushelyzet idejére hozott rendelkezése, hogy az egészségügyi dolgozók csak a szakminiszter engedélyével hagyhatják el az országot. Fogorvosként a kormányhatározat Záhony Péterre is vonatkozott. Ezt a körülményt jelezték is a repülőcégnek, a Wizz Airnek és a portugál hotelfoglalást intéző Booking.com-nak. Kérték, hogy tegyék át az utazást szeptemberre, amikorra reményeik szerint talán már csitul a járvány és Európa-szerte feloldják a különféle ki-és beutazási tilalmakat. A repülőtársaságnál áttették ugyan a járatukat szeptemberre, ám – mivel az utazásmódosítás röviddel az indulás előtt történt – igencsak borsos áron. Lényegében két repülőjegy árába kerülne az egyetlen oda-vissza út. A Booking.com-nál sem jártak nagyobb sikerrel, bár oda a fogorvos még az orvosi igazolvány másolatát is elküldte. Amikor később kapcsolatba léptek a tényleges szállásadóval, a lisszaboni Hotel Floridával, azok még csak nem is tudtak a magyar házaspár problémájáról. Végül ki kellett fizetniük az öt, ott nem töltött szállodai éjszaka árát. 
„Felháborítónak éreztem a bánásmódot”

– fogalmazott Záhony Péter.

Az ügyben kerestük a hollandiai székhelyű Booking.com-ot, illetve a Wizz Airt is. Megtudtuk, a légitársaság felvette a kapcsolatot az érintett utassal, és végül sikerült megállapodást kötniük. A Wizz Air leutazható hűségpontokkal kárpótolta a fogorvost.  Érdeklődésünkre egyébként elmondták, általánosságban a repülőjegy foglalás és az utazás közti időszakban, a célország által bevezetett beutazási korlátozás kockázatát az utasnak kell viselnie. Szerintük érdemesebb olyan jegytípusba beruházni, mellyel közvetlenül az utazás előtt is lemondható vagy módosítható a foglalás, lemondási díj nélkül. A jegy árát pedig a Wizz számláján pontokban jóváírja a légitársaság. Ezeket a pontokat a lemondást követő három hónapban lehet felhasználni.    A Booking-tól is azt a tájékoztatást kaptuk, hogy rendezték az ügyet az foglalóval. Úgy tudjuk, Záhony Péter ígéretet kapott arra, hogy a szállodafoglalását visszafizetik neki.
Frissítve: 2020.05.22. 09:06

Nemhogy az előfizetéshez, de még a lájkoláshoz is nagy bátorság kell

Publikálás dátuma
2020.05.22. 07:50
Porcsin Zsolt
Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
Van, aki csak inkognitóban fizet elő a független debreceni online napilapra, a helyi vállalkozók pedig nem hirdetnek, mert félnek a retorzióktól – mondta az alapító-főszerkesztő Porcsin Zsolt.
Lassan egy éves a Debreciner, a vidéki sajtónyilvánosság egy kézen megszámolható független orgánumai közül a legfiatalabb. Van mit ünnepelniük?    A létezésünk ténye mindenképpen említésre méltó. Egyébként akkor lenne mit ünnepelni, ha már működne az a modell, amit kitaláltunk, vagyis hogy kétezer stabil előfizető eltart egy négy-ötfős szerkesztőséget, minden különösebb hirdetési bevétel vagy pályázati támogatás nélkül. Ez ma még nincs így, s ahogy látom, egy jó ideig még nem is lesz. Az internetes újság hivatalosan 2019. június 16-án indult el, de előtte fél évig tartott az előkészítése, s már akkor rendszeresen jelentek meg cikkek a Facebook-oldalunkon. Az impresszum szerint heten írjuk a lapot, de van egy tágabb kör mellettünk, amelynek tagjai egy-egy publicisztikával, cikksorozattal, elemző írással jelentkeznek rendszeresen. A munkatársak többségének van máshol is állása, mert egyelőre nincs annyi előfizetőnk, hogy főállásban dolgozhassanak a kollégák. Mennyire számíthatnak a helyi hirdetőpiacra: elvileg Debrecen egy prosperáló város, a jobboldalon sokan „második fővárosnak” tartják.  Hirdetés az elmúlt egy éves működésünk során egyáltalán nem jelent meg nálunk, s nem is hiszem, hogy a jövőben ez jelentősen változni fog. A helyi hatalom ellenségnek tekinti a Debrecinert, ezért a helyi vállalkozók, cégek, szolgáltatók nem mernek itt hirdetni: féltik a várossal kötött szerződésüket és bevételüket, retorzióktól tartanak. Ezért az a cél, hogy az előfizetők tartsák el a lapot, ugyanúgy ahogy a nyomtatott sajtót is részben eltartják.  Magyarországon ma a miénk az egyetlen olyan vidéki online napilap, amely azt a célt tűzte ki, hogy tisztán az előfizetők tartsák életben: ilyenre van már példa Szlovákiában, de nálunk – különösen Budapesten kívül – nincs. Mindehhez hozzá kell tenni, hogy amit mi havonta kérünk, az nagyjából egy jobb kávé ára, ezer forint. De szerencsére vannak, akik úgy gondolják, kifizetik ezt a pénzt, mert szükségük van egy másfajta, nem a hatalom vagy a pártok által mozgatott nyilvánosságra. Egy ilyen légkörben vélhetően az előfizetők inkognitójára is vigyázni kell. Van olyan támogatónk, aki négy előfizetést „futtat” a saját nevén, nehogy a barátait, rokonait támadás érje emiatt. Más azt mondta, csak olyan átutalási rendszeren fizet elő ránk, ami nem megy át magyarországi bankon. De sajnos ott tartunk, hogy már a Facebook-oldalunkon is bátor tett lájkolni egy-egy cikket. Ilyen szempontból azt mondom, van remény: volt olyan nap, amikor 30 ezerre szaladt a látogatottságunk, jelenleg több mint 13 ezer kedvelője van a Facebook-oldalunknak, s van olyan cikk, amihez több tucatnyian szólnak hozzá. Ebből is látszik, hogy mi nem nyereményjátékkal szerezzük az olvasóinkat, hanem egy olyan közösség alakult ki körülöttünk, amelyik kedveli ezt a fajta másik nyilvánosságot. A Debreciner nem online hírportál, hanem inkább nyomtatott napilap, az internetre ültetve.  Valóban, hiszen igazi tudósítások, riportok, interjúk, tárcák jelennek meg nálunk. Újságot csinálunk, nem üzenőfalat, nem politikai dühöngőt, nem pártszócsövet. Nagyrészt fiatalokkal dolgozunk: van, akinek volt korábban némi tapasztalata az újságírás terén, van, aki nálunk kezdett. Ha úgy tetszik, abban is egyfajta régi, klasszikus szerkesztőségi világot idézünk, hogy jómagam a szárnyaim alá veszem a fiatalokat, megtanítom nekik a műfajokat, mentorálom őket. Többen jöttek a civil világból, ügyeket képviselve vagy épp az elesettekért, a rászorulókért kiállva: nekik is meg kellett tanulniuk, hogy a saját témáikat, ha úgy teszik szívügyeiket az olvasók számára érdekesen írják meg. Dobnak vissza kéziratot?  Bizony, dobunk. Van, hogy javításra, átszerkesztésre, újragondolásra, de van, hogy véglegesen. Különösen jegyzeteket adtam eddig vissza, mert semmiképp sem akartam, és a továbbiakban sem szeretném, ha indulati platformja lennénk azoknak, akik úgy gondolják, hogy nálunk (is) kiüvölthetik magukat. Ha újságot akarunk csinálni, arról kell írnunk, ami történik, s a magunk részéről egyetlen politikai erő szószólója sem kívánunk lenni. Van egy értékrend, ami mentén dolgozni akarunk, ezt megfogalmaztuk, ki is tettük az oldalunkra: ha netán valaki elfeledkezne erről, mindig megkérem, nézze meg, olvassa el újra. Nem azért jöttünk létre, hogy a mindent elsöprő kormánymédia ellenében „ellenzéki sajtót” csináljunk, noha sokan ezt így gondolják, s ebből már számos konfliktusunk is adódott. Mára elértük, hogy nemcsak a Fidesz és a helyi hatalom különféle intézményeinek vezetői nem nyilatkoznak nekünk – a polgármester már a huszonvalahányadik levelünket hagyja mindenféle reakció nélkül –, hanem egyes ellenzéki pártok prominensei sem. Ha úgy tetszik, az intaktságunknak ez is egyfajta fokmérője. Ilyen körülmények között nehéz információhoz jutni, ami egy újságnál nem feltétlenül előny.  Van élet a városi közgyűlésen és a pártpolitikán túl is. Nyilvánvalóan akadnak informátoraink azon pártok aktivistái között, amelyeknek vezetői nem szeretnek minket, s azokban a hivatalokban is, amelyektől eddig is legfeljebb közérdekű adatigényléssel tudtunk kicsikarni tényeket. Ugyanakkor azokban a vidéki városokban, ahol hosszú-hosszú ideje nem történt hatalomváltás – ilyen például Debrecen is – az elit elkényelmesedett, eltunyult, óvatlanná vált, így óhatatlanul kikerülnek fontos információmorzsák: ezeket a hatalomhoz lojális sajtó otthagyja, mi több, nagy ívben kerüli, mi meg szépen felcsipegetjük és kibontjuk belőlük az esetleges további falatokat. A koronavírus-járvány nehéz helyzetbe hozta az újságot?  A mi olvasottságunkat növelte, mert közreadtunk, szemléztünk olyan lényeges és elgondolkodtató cikkeket, amelyeket a helyi propaganda-kiadványokban hiába kerestek. Utóbbiban ugyanis többnyire csak azt találták – és ez valóban elképesztő, mert nyilatkozatként jelent meg felelős vezető szájából –, hogy győztünk, Debrecen egy konzervatív, fegyelmezett város, itt nem terjed a vírus.
Szerző
Témák
sajtó média