Rémhírterjesztés miatt vádat emeltek a férfi ellen, aki már januárban a koronavírus magyarországi halálos áldozatairól írt

Publikálás dátuma
2020.05.22. 10:53

Fotó: Pixabay
A vádirat szerint megtévesztő cikkeket közölt, amelyek az emberekből zavart és nyugtalanságot váltottak ki.
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki a koronavírus 2020. januári, magyarországi megjelenéséről közölt álhírekből akart hasznot húzni, és így megzavarta a köznyugalmat – közölte a Fővárosi Főügyészség szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. A vádirat szerint egy 30 éves férfi 2020. január 28-án az általa regisztrált, megtévesztően egy kereskedelmi televízió híradójának weboldalára hasonlító honlapon valótlan tényállításokat közölt, valós újságcikként feltüntetve. A valótlan állítások lényege szerint a Nemzeti Népegészségügyi Központ bejelentette, hogy heten, magyar és kínai állampolgárok megfertőződtek a vírussal és hárman el is hunytak; az éjszaka folyamán további ötvenhét személyt helyeztek karantén alá megbetegedés gyanújával; a Keleti Pályaudvaron is összeesett és meghalt egy kínai férfi a vírus miatt. A cikk arra is kitért, hogy a külügy bejelentése szerint a Magyarországról Kínába tartó összes járatot törölték. A cikkbe ágyazott két képen védőfelszerelésbe öltözött orvosok, illetve a Keleti Pályaudvaron felsorakozott mentők és rendőrök voltak láthatók, erősítve a megtévesztést. A férfi másnap újabb cikket tett közzé, amely szerint egy magyar nő az V. kerület közterületén hirtelen meghalt, az országos tisztifőorvos szerint koronavírus gyanúja miatt, és Magyarország fertőzött övezetnek számít. A cikkbe a vádlott ismét megtévesztő képet ágyazott, amelyen a Nyugati Pályaudvar környéke volt látható a villamost megállító, megkülönböztető jelzést használó rendőrautóval és a síneken intézkedő személyekkel. A cikkeket a vádlott a közösségi médiában is közzé tette, ahol azokat több ezren megosztották. A cikkeket megosztó, illetve olvasó személyek közül több százan félelmet és szorongást kifejező hangulatjelekkel, illetve kommentekkel fejezték ki aggódásukat. A vádlott az akarta elérni, hogy az érintett cikkeket megjelenítő felületeken elhelyezett hirdetések útján bevételt szerezzen, amely a kattintások számától függött. A közzétett cikkek és az azokban található, pánikkeltésre alkalmas álhírek a magyar lakosság nagyobb csoportjához jutottak el, az emberekből zavart és nyugtalanságot váltottak ki. A vádlott közveszéllyel járó cselekmény bekövetkezésével fenyegetett, haszonhoz jutási szándéka érdekében a köznyugalmat súlyosan megzavarta. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a férfit azonosította és gyanúsítottként hallgatta ki. Az ügyészség a köznyugalmat súlyosan megzavarva elkövetett közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen. Indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás nélkül büntetővégzésben szabjon ki végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbüntetést a bűncselekményt beismerő vádlottal szemben.
Szerző

Egy éve bujkált a hatóságok elől, Dombrádon fogták el az ötszörösen körözött férfit (videó)

Publikálás dátuma
2020.05.22. 10:14
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Egy, a házban kialakított rejtekhelyen húzta meg magát. A rendőrök előállították és büntetés-végrehajtási intézetbe szállították.
A rendőrök csütörtökön, dombrádi tartózkodási helyén elfogták S. Bélát. A 23 éves gyomaendrődi férfi ellen öt elfogatóparancs volt érvényben, amelyeket az illetékes bíróságok korábban elkövetett bűncselekmények és szabálysértések miatt rendeltek el – írja a police.hu. A férfi a hatóság elől közel egy éve bujkált, a dombrádi házban is elrejtőzött egy erre kialakított rejtekhelyen. Az egyenruhások biztosan tudták, hogy a körözött férfi ott húzta meg magát, ezért felszólították arra, hogy önként jöjjön elő, aminek eleget tett. A rendőrök a férfit elfogták, a rendőrőrsre előállították és büntetés-végrehajtási intézetbe szállították.
Szerző

Elfogták a Deák téri késelés feltételezett tettesét

Publikálás dátuma
2020.05.22. 10:06

Fotó: Mihádák Zoltán / MTI
Két ember meghalt a péntek hajnali verekedésben.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kora reggel közölte honlapján, hogy megöltek két férfit egy verekedésben Budapest V. kerületében, a Deák Ferenc téren péntek hajnalban. A rendőrség péntek kora délelőtt bejelentette: az életvédelmi osztály munkatársai elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. Hajnali 3 óra után értesítették a rendőrséget, hogy a Deák Ferenc téren több ember összeverekedett, és többeket megkéseltek. Az eddigi adatok szerint két társaság verekedett össze. A rendőrök a helyszínen két embert találtak az úttesten, súlyos szúrt sebesülésekkel. Mindketten a helyszínen meghaltak. A járőrök hat embert állítottak elő, a BRFK emberölés gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen. Az ügy részleteiről a rendőrség a nap folyamán sajtótájékoztatón számol be. 
Frissítve: 2020.05.22. 12:08