Bioritmus;babahintőpor;Johnson&Johnson;

2020-05-22 10:25:27

Lappangó összetevők – Felhagy a vitatott babahintőpor amerikai és kanadai forgalmazásával a Johnson & Johnson

A termék korábbi változatáról felmerült, hogy rákkeltő.

A főként gyógyszereket és egészségügyi termékeket gyártó amerikai Johnson & Johnson nem árulja tovább Amerikában a zsírkő alapú babahintőporát. A vállalat kedden kiadott közleménye szerint bár egy tavaly októberi vizsgálat igazolta, hogy a hintőpor már nem tartalmaz azbesztet, de a bizalom és a kereslet jelentős mértékű csökkenése miatt mégis végleg felhagynak a forgalmazásával. A talkum alapú hintőpor azokban az országokban továbbra is kapható lesz, ahol „jelentős a fogyasztói kereslet iránta”.

Amint arról lapunk is beszámolt: a cég 2018-ban 4,7 milliárd dollár kártérítést fizetett ki 22 nőnek, mert bebizonyosodott, hogy a forgalmazott hintőpor rákot okozott. A panaszok 2014-ben kezdődtek, a 22 felperes közül hat nem is érte meg a bírósági tárgyalást. A precedens értékű ítélet után több mint 9 ezer, rákban megbetegedett nő nyújtott be kártérítési igényt, és a vállalat ellen jelenleg is 16 ezer per folyik. A dokumentumok szerint a hintőpor rákkeltő azbesztet és az önmagában egyébként veszélytelennek tartott talkumot (zsírkövet) is tartalmazott (utóbbit tartalmazza mindmáig), és bár a gyártó tisztában volt ezzel, nem tájékoztatta róla a vásárlókat.

A J&J 1890 óta gyártja a babahintőport, ennek 75 százaléka 1980 óta kukoricakeményítő alapú, 25 százaléka zsírkő alapú, az USA-n és Kanadán kívüli értékesítésben az arány fordított.

Kerestük az ügyben a J&J magyarországi irodáját, ígéretük ellenére lapzártánkig nem válaszoltak.

Simon Gergely a Greenpeace vegyianyag szakértője lapunknak elmondta, hogy a talkumot a WHO Nemzetközi Rákkutatási Ügynöksége (IARC) rákkeltőnek sorolta be abban az esetben, ha azbesztszerű szálakat tartalmaz, illetve lehetséges rákkeltőnek intim hintőporként (perineális) felhasználás esetén. Az utóbbi években a titánium-dioxid is a vádlottak padjára került, az EU lehetséges rákkeltőnek minősítette. A vegyület bionaptejekben is benne lehet – maga a fizikai fényvédő –, ha az ilyen tartalmú krémek megszáradnak az ember bőrén, könnyű belélegezni. A hatása a tüdőben jelentkezik, ott okoz rákot. Nem tiltották még be, egyelőre csak figyelmeztetni kell jelenlétére a termékek címkéjén. A titánium-dioxid emellett gyógyszerekben is megtalálható, fehérítőként alkalmazzák, ugyanígy élelmiszerekben, festékekben is, kockázatot belélegezve jelent.