Nincs mit tenni, előbb-utóbb mindenkit elér a járványhelyzet valamelyik csapása. Óvatos, betartja az előírásokat és elkerüli a vírus. Remek. Nem vállalkozó, nem megy tönkre. Nem tönkrement vállalkozónál munkavállaló, át tud állni távmunkára, nem szorul segélyekre. Nagyon jó. Van elég lakótere ahhoz, hogy elviselje, sőt, még jobban megszeresse a családját. Szuper! Már ott tart, hogy rájöjjön, egy boldog ember… De aztán mégis beüt a dráma. Csak jön váratlanul valami, ami lebénítja. Például az, hogy nem tudja nézni az Apatigrist.
Nem akármilyen probléma. Mert az RTL Klub beetette ezzel az új sorozattal. Lenyomta az első részt, egymillió néző azonnal függővé vált, várta a nyugodt elhülyülés életadó vasárnapi örömét. Erre puff! Volt Apatigris, nincs Apatigris. Majd lesz Apatigris. Talán ősszel, ha elül a járvány, és megint lesz megfelelő számú, jól fizető hirdető a reklámblokkokra.
Na de akinek semmi baja, hogy bírja ki őszig Apatigris nélkül? Nyugalom, mentőcsomag ebben az ügyben is született. A sorozat átkerült az RTL Most+ netes alkalmazásra. Kell kérni hozzá a szolgáltatótól egy kódot, és tessék, lehet máris nézni az epizódokat, ahogy jól esik. Csakhogy a dologban van egy kis turpisság. Megfelelő szerződés híján nem minden szolgáltató tud hozzáférést biztosítani, köztük az egyik legnagyobb sem.
A kirekesztett nézők számára marad a kimerítő vadászat a hálón. Hátha itt fenn van, hátha ott elcsípjük. De innen is levették, onnan is letiltották. Aztán felcsillan a remény. Az egyik portál az összes részt kínálja. Gyerünk, a dolog most már mindent megér, a fogyasztó kínjában kész a regisztrálásra, a fizetésre. Ám sehogy se találja a regisztrációs lehetőséget. Majd rábukkan a borzasztó információra: az oldal egyelőre zártkörűen működik. Kész, vége, nincs tovább.
Mármint azoknak, akik itt feladják. Én azonban a kitartó százezrekkel együtt küzdöttem tovább, és igen, sikerült. Elnézést, nem árulhatom el, hogyan. Irigyeljenek csak. Én azok közé tartozom, akik nézhetik az Apatigrist.
Hogy mit látok? Az első rész alapján tudni kéne, de megértem az érdeklődést. Nos, még mindig Scherer Pétert látom, és ez elég is. Ahogy a magyar emberek nagy része, én is kedvelem macisan esetlenkedő, könnyen zavarba jövő, cukisan hebegő, jancsópepés figuráit. Nem feledve, hogy színészegyénisége ennél jóval szélesebb skálán mozog. Szóval, itt most úszómester, egy wellness-részlegben tengeti a munkát, szép kis házacskájában egyedül bajlódik három lányával. Reménykedik, hogy nem lesz velük több gondja, felnőttek, így újból koslathat nők után, élettársi státuszra pályáztatva őket. Nagy tévedés, hiszen a kamasz csajsziknál most kezdődnek a Szex és New York-os meg az egyéb szerelmi, párkeresési bonyodalmak. A mi szemünk is megakad rajtuk, mert üdén tehetséges fiatal színésznőink, Rujder Vivien, Schmidt Sára és Michl Júlia bőrébe bújtak. A családi négyes beindul, és jönnek a különféle történések. Az apatigris vonalán belebotlunk egy alkoholista, bolondos Gryllus Dorkába, kirándulóőrült és egyéb nőkbe, a lányok hoznak közös szerelmi bánatban fölszedett főnököt (Simon Kornél), alkalmi kapcsolatot a szomszéddal (Kamarás Iván), elhamarkodott karib-tengeri házasságkötést Medveczky Balázzsal. A wellness medencéjében pedig egy idős professzor, Haumann Péter úszkál, aki két semleges mondatot is úgy képes elzengeni, hogy rá irányuljon a figyelem. Így aztán a lányát, Balla Esztert is könnyedén be tudja ajánlani főhősünknek.
Mindennek hátterében látok még jólétet, tartalékaiból bizonyára egy hosszabb járványt is átvészelni képes, kiegyensúlyozott középosztályt. Mindenféle képeket szép, tiszta helyszíneken. És sok összekötő drónfelvételt Budapestről, ami jelzi, hogy magyar sorozatról van szó.
Hogy ez most jó vagy rossz? A kérdés értelmezhetetlen. Hiszen az efféle sorozatok olyanná alakultak, hogy képtelenség őket minősíteni. Nem jó vagy rossz minőségűek. Nincs minőségük. Nem kínálnak fogódzót a kritikai megközelítéshez. Ösztönösen persze próbálkozik az ember meghatározó, számonkérhető jegyeket találni. Legalább egy műfaji meghatározást. Családi sorozat? Vígjáték? Dramedy? Egyik se illik egy Apatigrisre. Ugyanígy nincs mihez viszonyítani egy Apatigris forgatókönyvírói (Köbli Norbert, Csurgó Csaba), operatőri (Szőke Dániel), rendezői (Herczeg Attila) teljesítményét. Olyan, amilyen. Zajlik valami emberekkel egy képernyőn, jól látni mindent, hallani, amit beszélnek. Lehetne eredetibb, fordulatosabb, kidolgozottabb, hatásosabb, szellemesebb? Talán igen, talán nem. A dolognak semmi jelentősége. A semmilyen hülyeség zsongása a lényeg. Ami összeköt. A készítők hülyének néznek minket, mi hülyének nézzük őket. Kölcsönös tisztelet és szeretet. Kell ennél több? Egymillió néző vágyik rá. Kitartóan, szeptemberig vagy annál is tovább. Véget ér a járvány, visszatérnek a hirdetők, lesznek hosszú reklámszünetek különféle csodaszerekkel. És e blokkok között lesz Apatigris. A háttérben szólhat egy kis zene, jobban esik a vacsora, a nasi, kellemes hangulatban lehet megint vasalni. Minek ebbe belekötni?
