Ghymes Együttes;Kún Csaba;

2020-05-23 10:57:25

Meghalt a Ghymes együttes billentyűse

Kún Csaba 57 éves korában hunyt el.

57 éves korában betegség miatt elhunyt Kún Csaba, a Ghymes együttes billentyűse – írja a Magyar Nemzet az atempo.sk hírportál alapján.

Kún Csaba 1963. áprilisi 2-án Dunaszerdahelyen született és már alapiskolás korában elkezdett zongorát tanulni a helyi művészei iskolában. Tanulmányait a dunaszerdahelyi Elektrotechnikai szakközépiskolában folytatta, ez idő alatt három évig a Fortuna együttesben billentyűzött. 1982-től 18 évig szórakoztató zenét játszott a Felvidéken, Magyarországon és Ausztriában.

A Ghymes együttessel 1994-től kezdett el dolgozni. Néhány évig a nagyobb koncerteken működött közre, 2000-től viszont már állandó fellépőként szerepelt a zenekarban. Mellette Szarka Gyula szóló koncertjein is rendszeresen fellépett.