Erzsébet-utalvány;Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt;

2020-05-25 06:40:00

Több száz milliós mínusz az Erzsébet-utalványok forgalmazójánál

December végén még több mint egymilliárd forint értékű utalványt nem váltottak be.

Több mint 900 millió forintos veszteséggel zárta az elmúlt évet az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. (EUF Zrt.), ugyanakkor december végén még több mint egymilliárd forint értékű utalványt nem váltottak be a cégnél, miközben 2019. januárjától megszűnt ezek forgalmazása – derül ki a társaság beszámolójából. (Az utalványokat december végégig lehetett felhasználni.) Az Igazságügyi Minisztérium (IM) céginformációs szolgálatának oldalán elérhető adatok azért érdekesek, mert ezt leszámítva az újságírók is csak nehezen kaptak adatokat a cég pénzügyeiről, gazdálkodásáról annak ellenére, hogy a kormány hol karácsonyi ajándékként, hol választási mézesmadzagként használta az utalványokat a nyugdíjasoknál.

A beszámoló most megerősíti, hogy az EUF Zrt. az idei első negyedévben még folytatta az elszámolást a korábban Erzsébet-utalványokat elfogadó vállalkozásokkal, azt azonban nem tudni, mekkora összeget sikerült még beszedniük. A nyilvános dokumentumokból egyrészt kiderül, hogy a folyamatos átalakításokkal nehezített cégtörténetben lenyeltek már ennél nagyobb veszteséget is, hiszen 2018-ban majdnem ötmilliárdos adózás utáni mínusszal zárták az évet, holott egy évvel korábban még 1,7 milliárdos nyereséget termeltek. Másrészt azt is megtudhatjuk, hogy még a folyamatosan csökkenő forgalom mellett is 2,3 milliárdot költöttek el tavaly tranzakciós- és szállítási díjakra, jutalékokra. Előző évben, amikor nagyüzem volt az utalványok forgalmazásában, még ennek dupláját fizették ki ezekre a szolgáltatásokra.

2018-ban az EUF Zrt. vagyonának részeként tüntettek fel több mint egymilliárd forint értékű ingatlant, ennek azonban már nem találni nyomát a tavalyi évről szóló beszámolóban. 

A cég tulajdonosa, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriuma még április közepén elfogadta a beszámolót, a határozat kivonata a napokban került fel az IM adatbázisába. A dokumentum leginkább arra jó, hogy megtudjuk, kik alkotják az Alapítvány kuratóriumát az elnök, Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója mellett. A névsorban szerepel Balázs Péter, Bognár János, Dobozy Miklós, Kulcsár Ferenc, Nagy Róbertné, Palkovics Imre, Rabi Ferenc és Soós Ilona.

A kormány 2018-ban váratlanul megváltoztatta a béren kívüli juttatások adózását, az Erzsébet utalvány is kikerült a kedvezményes adózás köréből, ami majdnem másfél éves haldoklást követően a konstrukció végét jelenti. A Zrt. friss pénzügyi beszámolója megerősíti, hogy a majdnem 60 ezer korábbi beváltóhellyel történt elszámolás után a tulajdonos közalapítvány – vagyis valójában a kormány – dönt az utalványforgalmazó sorsáról, minden bizonnyal a felszámolásáról.