Szlovákia;tüntetés;konditerem;

Autópályás tüntetést szerveztek a szlovák konditermesek

Végül úgy döntöttek, nem blokkolják teljesen a fővárosba való bejutást, csak lassítják, és három sávban 30-40 km/órás sebességgel kezdtek haladni a D1-esen.

Útblokádot jelentettek be hétfő reggelre a konditermesek a pozsonyi D1-esre, a Triblavina csomóponthoz, mert egységeik nem fértek be a gazdasági enyhítések negyedik fázisába sem. A válságstáb ugyanis továbbra is biztonsági kockázatot lát bennük a koronavírus terjedése kapcsán – írja a parameter.sk.

A Nový Čas reggel fél hétkor be is jelentkezett a D1-es mellől, ahol gyülekeztek:

A reggeli órákban végül a konditerem-tulajdonosok és támogatóik úgy döntöttek, hogy nem blokkolják teljesen a fővárosba való bejutást, csak lassítják, és három sávban 30-40 km/órás sebességgel kezdtek haladni a D1-esen. Erre reagált pár perccel később Igor Matovič szlovák kormányfő is, aki örvendett annak, hogy a konditermesek elálltak eredeti tervüktől.

Üzent a tiltakozóknak a szlovák kormányfő

A kormányfő vasárnap késő este a Facebookon közzétett bejegyzésében több pontban felvázolta, hogy az epidemiológusok, infektológusok és más szakemberek múlt hétfői tanácskozásán is téma volt a konditermi nyitás, és nagyjából fele-fele arányban oszlott meg azok száma, akik mellette, illetve ellene voltak. Állítása szerint arra jutottak, hogy a következő hétfőn, tehát ma újra találkoznak az ügyben.

„Ezen a találkozón a jelenlévők előtt prezentáltam a tervet, mely szerint amennyiben a konzílium továbbra is kitart a konditermek zárása mellett, kártérítést fogok kezdeményezni számukra a koalíción belül, mégpedig annak szellemében, hogy a 40 felettiek kapjanak ingyen belépőt a fitneszközpontokba, amit az állam térít” – fejtette ki Matovič. Azt üzente a konditermeseknek, hogy ha az útblokád mellett döntenek, azzal senki másnak nem fognak ártani, csakis a munkába igyekvőknek.

„Az útblokáddal viszont elérhető valami más. Amennyiben a konzílium nem dönt a konditermek nyitásáról, bennem még csak fel sem merül, hogy bármilyen módon is támogassam azokat, ahogy azt fentebb említettem. Az útblokád egyszersmind azt is eredményezi, hogy beterjesztek egy törvényt, mely alapján az ilyesmi bűncselekménynek lesz minősíthető, mint az már érvényes a civilizált országokban. Senki nem gondolhatja ugyanis, hogy mások szabad mozgásának korlátozásával, ártatlan emberek túszul ejtésével büntetlenül előnyöket szerezhet” – hangsúlyozta Matovič.