Előfizetés

Majdnem három hete nem jelentettek új fertőzöttet Montenegróban

MTI
Publikálás dátuma
2020.05.25. 09:52

Fotó: SAVO PRELEVIC / AFP
Ha ez még egy hétig így marad, hivatalosan is bejelentik a járvány végét. Szerbiában másodszor fordult elő, hogy 24 óra alatt nem volt halálos áldozata a Covid-19 betegségnek, ami a szakértők szerint azt jelenti, hogy gyengül a járvány az országban.
Szerbiában vasárnapról hétfőre 11 092-ről 11 159-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. A koronavírus-járvány kitörése óta másodszor fordult elő, hogy nem volt az országban halálos áldozata a Covid-19 betegségnek. Két nappal ezelőtt történt meg először, hogy nem volt halálos áldozat, majd szombaton egy halottat regisztráltak. Járványügyi szakemberek szerint a koronavírus-járvány jobbára már lecsengett az országban, ám kisebb gócok még kialakulhatnak, főként a munkahelyeken, ahol a visszatérő dolgozók egymásnak adhatják át a vírust, ezért fokozott elővigyázatosságra van szükség. Koszovóban az utóbbi 24 órában egyetlen fertőzöttet sem regisztráltak, az azonosított fertőzöttek száma 1032. Az egészségügyi miniszter közölte, az első fertőzöttet március 13-án regisztrálták, és azóta vasárnap volt az első nap, hogy egyetlen új fertőzöttet sem vettek nyilvántartásba. A koronavírus-járvány kemény csapást mért a koszovói gazdaságra, a statisztikai hivatal adatai szerint áprilisban 34,4 százalékkal esett vissza az import az egy évvel korábbi adatokhoz képest, míg az export 11,5 százalékos csökkenést produkált. Észak-Macedóniában az utóbbi 24 órában 1941-ről 1978-ra nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. A parlamenti pártok nem tudnak egyezségre jutni, hogy mikorra tűzzék ki a korábban áprilisra tervezett, majd a koronavírus-járvány miatt elhalasztott parlamenti választásokat. A kormányzó szociáldemokraták június 15-én szeretnék megtartani a voksolást, míg az ellenzéki jobboldal inkább augusztus végét, szeptember elejét tartja erre alkalmasnak. Egy friss közvélemény-kutatás szerint az észak-macedón állampolgárok is inkább a nyár végén járulnának az urnák elé, a júniusi szavazást túl elhamarkodottnak vélik. A szociáldemokraták szerint viszont, ha csak augusztusban vagy szeptemberben lesz a választás, akkor a május 31-én véget érő szükségállapotot további legalább 30 nappal meg kell hosszabbítani. Montenegróban húsz napja nem regisztráltak új esetet. Az első fertőzöttet 69 nappal ezelőtt vették nyilvántartásba, eddig kilencen haltak bele a Covid-19 betegség szövődményeibe, és hétfőre már minden beteg meggyógyult. Amennyiben június 2-ig nem regisztrálnak új megbetegedést, hivatalosan is úgy tekintik, hogy a koronavírus-járvány Montenegróban véget ért. Bosznia-Hercegovinában egy nap alatt tízzel, 2391-ről 2401-re emelkedett az azonosított fertőzöttek száma. A járvány kitörése óta nem regisztráltak ilyen kevés napi esetet a nyugat-balkáni országban, ami a szakértők szerint azt jelenti, hogy hamarosan lecseng az epidémia Bosznia-Hercegovinában.

Két és fél hónapos szünet után újra megnyíltak az általános iskolák alsó tagozatai Csehországban

MTI
Publikálás dátuma
2020.05.25. 09:49
Gyerekek egy prágai iskolában
Fotó: MICHAL CIZEK / AFP
Legfeljebb 300 fő részvételével tömegrendezvényt is lehet tartani.
Két és fél hónapos szünet után hétfőn Csehországban újra megnyíltak az általános iskolák alsó tagozatai, valamint a vendéglők, a szállodák, a strandok, a múzeumok és újra látogathatók a kórházak és az idősotthonok is. A csehországi köztereken már arcmaszkok nélkül is lehet járni, de
a tömegközlekedési eszközökön és a zárt termekben továbbra is kötelező az orr és a száj eltakarása.

Legfeljebb 300 fő részvételével tömegrendezvényt is lehet tartani és újraindult az első osztályú cseh labdarúgó bajnokság is. A közéletet és a gazdasági tevékenységet korlátozó, március közepén elfogadott intézkedések döntő többségének feloldását a szigorú higiéniai szabályok betartása mellett az egyre javuló járványhelyzet tette lehetővé. Adam Vojtech egészségügyi miniszter szerint a korlátozások feloldásának korábbi két hulláma – április 25-én és május 11-én – nem vezetett a helyzet rosszabbodásához. Hétfő reggelig az egészségügyi minisztérium hivatalos kimutatása szerint
majdnem 9000 ember fertőződött meg az új koronavírussal, közülük több mint 6000 már felgyógyult betegségéből. A halálos áldozatok száma 315, és az utóbbi napokban alig növekedett. Jelenleg 145 embert ápolnak kórházban, mintegy kéttucat ember állapota minősíthető súlyosnak.

Az általános iskolák alsó tagozatai ugyan megnyíltak hétfőn, de az iskolalátogatást a szülők döntésére bízták. Helyenként az iskolások 80-85 százaléka is visszatért az iskolapadba, másutt alig negyedük. A hagyományos általános iskolai oktatást teljes egészében szeptember elsején tervezik felújítani. Csehország kedden megnyitja az államhatárokat polgárai számára. A csehek szabadon kiutazhatnak, de visszatéréskor negatív koronavírus tesztet kell felmutatniuk, aki ezzel nem rendelkezik, kéthetes házi karanténnal számolhat.

Meghaladta az 5,4 milliót a koronavírus-fertőzöttek száma a világon

MTI
Publikálás dátuma
2020.05.25. 09:28

Fotó: TAUSEEF MUSTAFA / AFP
Már több mint 2,1 millióan épültek fel a betegségből.
A világban 5 millió 407 ezer 701-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 345 060, a gyógyultaké pedig 2 millió 168 ezer 564 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem hétfő reggeli összesítése szerint. Egy nappal korábban 5 311 089 volt a fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 342 104, a gyógyultaké pedig 2 112 198. A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek. A fertőzés 188 országban van jelen. A legtöbb halálos áldozata a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegségnek az Egyesült Államokban van, ahol 1 643 238 az igazolt fertőzöttek, 97 720 a halálos áldozatok és 366 736 a gyógyultak száma. Brazíliában az azonosított fertőzöttek száma 363 211-re emelkedett, a kórban 22 666-an haltak meg, és 149 911-en felgyógyultak. Oroszországban 344 481-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 3541, a gyógyultaké pedig 113 299 volt. Az Egyesült Királyságban a fertőzöttek száma 260 916 volt, 36 875-en haltak bele a betegségbe, és 1151-en gyógyultak ki belőle. Spanyolországban 235 772 fertőzöttet, 28 752 halálos áldozatot és 150 376 gyógyultat regisztráltak. Olaszországban a fertőzöttek száma 229 858, a halálos áldozatoké 32 785, és 140 479-en gyógyultak fel a Covid-19-ből. Franciaországban 182 709 fertőzöttről, 28 370 halálos áldozatról és 64 735 gyógyultról tudni. Németországban 180 328 a fertőzöttek száma, 8283 a halottaké és 160 281-en meggyógyultak. Törökországban 156 827 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma 4340, a gyógyultaké pedig 118 694. Indiában 138 536 fertőzöttet jegyeztek fel, 4024 halálos áldozatot és 57 692 gyógyultat. Iránban 135 701 fertőzöttről, 7417 halálesetről és 105 801 gyógyultról tudni. Peruban 119 959 fertőzöttet, 3456 halálos áldozatot és 49 795 gyógyultat regisztráltak. Kanadában 86 106 fertőzöttet tartottak számon, 6534 halálos áldozatot és 43 998 gyógyultat. Kínában (Hongkong és Makaó nélkül) 84 095 esetet tartottak nyilván szombat reggel, 4638 halálos áldozatot és 79 343 felépültet. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírusos fertőzést, amely a közép-kínai Vuhanból terjedt el.