Bulvár;New York;patkány;

Éheznek az éttermi patkányok, összecsapnak a hadseregeik, és egymást is megeszik

A lakóházakban élő rágcsálók a járvány idején sem szenvednek szükséget.

Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC) arra figyelmeztetett, hogy bizonyos területeken arról kaptak beszámolókat, hogy a „rágcsálók aktivitása fokozódik”, mivel a patkányok messzebb mennek az élelemkeresésben, mialatt az amerikaiak otthon maradnak a koronavírus-járvány miatt, írja a 444.hu.

 A társadalmi távolságtartás kedvéért elrendelt bezárások a rágcsálóknak elérhető élelmiszerek csökkenéséhez vezettek, különösen a sűrűn lakott kereskedelmi területeken. New Orleansban az utcákon fokozták a patkányok ellenőrzését, Chicagóban pedig arról számolta be, hogy az elvileg éjszaka a legaktívabb patkányok „százezrei” sokkal messzebb mennek élelemért a nappali órákban is.

 Dr. Bobby Corrigan rágcsálószakértő a New York Timesnak azt mondta, a patkányok nem az emberekkel szemben, hanem egymással szemben lesznek agresszívabbak, „egyszerűen egymás ellen fordulnak”. New Yorkban például vannak olyan típusú patkánykolóniák, amik generációk százai óta éttermek szemetéből szerezték meg a napi betevőt, vagy a csatornákból előjőve mentek rá az utcán hagyott zsákok tartalmára. De a kijárási korlátozások miatt ezektől a forrásaiktól elestek, így éhesekké és elkeseredettekké válnak.

Corrigan azt mondta, olyan fotókat is látott, amiken rágcsálók megölik vagy meg is eszik egymást. Corrigan az NBC Newsnak azt mondta: „Ahogy azt az emberiség történelmében láttuk, amikor az emberek megpróbálnak elfoglalni földeket, katonasággal és hadsereggel lépnek be, és szó szerint a halálig küzdenek azért, hogy ki hódítsa meg a területet. Ez történik a patkányokkal is. Háborúba mennek egymás ellen, egyes populációkban megeszik egymás kölykeit, és összecsapnak egymással az élelemért, amit találnak. De azok a patkányok, amik lakóházakban laknak és esznek, valószínűleg semmi különbséget nem tapasztaltak a kijárási korlátozások óta” – mondta a New York Timesnak, és ez a külvárosokra és a vidékre is vonatkozik.

A CDC egyébként azt javasolja, hogy a patkányok távol tartására célszerű lezárni az otthonokat, irodákat, szorosan zárt tartályokba dobni a szemetet, rendszeresen takarítani a törmelékeket, és a kertből eltüntetni a háziállatok és a madarak eledelét. A nagyvárosok egyébként méreggel és megfojtással (például száraz jéggel) próbálják irtani a patkányokat, de kevés sikerrel, a túlélők hamar újra benépesítik a területet.