Az Alföldet ismét nagy aszály sújtja, és ez egyre gyakrabban fog ismétlődni a felmelegedés miatt.
Az Alföldön gazdálkodó emberek életminőségét jelentősen befolyásolja a vízgazdálkodás színvonala. Kertet művelni ma már csak akkor érdemes, ha kútból nyert vízzel lehet öntözni. Az 1885. évi vízjogról kiadott törvénycikk kimondja, hogy „Az élet rendes szükségletére vizet szolgáltató kutat saját birtokán, mindenki szabadon építhet”, de mindenkinek be kellett tartania a törvényben előírt távolságokat, kivételeket. „Ezen távolságok meg nem tartása esetén az új kút az érdekelt fél kérelmére betömendő”. A kutakat gazdasági és ipari célra csak akkor és úgy lehetett használni, hogy „ez által más vizeknek addig ténylegesen gyakorolt használata meg ne csökkenjen, vagy meg ne szűnjék”. 1913-ban az artézi kutak fúrását a Földtani Intézet szakvéleménye alapján kiadott engedélyhez kötötték. Az ország területének több mint 80 százalékán 1950-1960 között 1196173 ásott kutat és 15965 artézi kutat mértek fel.
Az 1964. évi vízügyről szóló törvény a kutak létesítését engedélyhez kötötte. Végrehajtási utasítása a jegyző hatáskörébe utalta olyan kút engedélyezését, amely kevesebb mint napi 1,5 köbméter vizet kizárólag talajvíz felhasználásával biztosít. A vasbeton kútgyűrűk elterjedésével sok kút létesült, többségében jegyzői engedély nélkül. A VITUKI megbízást kapott arra, hogy mérje fel, a felszín alatti vízkészletből hol, mekkora területek öntözhetők. Megépültek az első csepegtető technológiát alkalmazó öntöző telepek, ahol fúrt kutak biztosították a vizet.
1990-től az ivóvíz lényegesen megdrágult. Szolnokon például az 1987-ben 2 forint volt egy köbméter víz ára, ami 1997-ben 108,2 forintra emelkedett, a jelenlegi ár 295,3 forint. Ezért aki a telkén öntözni akart, az kutat fúratott, vagy a meglévő ásott kútjából nyerte a szükséges vizet. Az OVF 1990 után kezdte szóbeli utasításokkal tiltani – pontosabban fogalmazva az engedélyezést megnehezíteni – a saját célú kutak és az öntözési célra vizet szolgáltató kutak esetében. Hogy kik és miért rendelték el ezeket az intézkedéseket, máig sem lehetett megtudni. Az eredmény az lett, hogy a lakosság többnyire engedély nélkül fúratta a kutakat, becslésem szerint több százezret.
Nagyrészt ezeknek a kutaknak köszönhető, hogy ma a boltokban és piacokon magyar zöldség, virág kapható. 2010 után egy szabolcsi gazda arról panaszkodott, hogy a gyümölcsöse csepegtető öntözéséhez vizet szolgáltató kútjának lejáró vízjogi engedélyét a hatóság nem akarja meghosszabbítani, helyette a távoli folyóból történő vízbeszerzést javasolt. Pár évvel ezelőtt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara segítségért fordult az érdekeltekhez a kutakkal kapcsolatos helyzet rendezése érdekében. A kormány támogatta a kamara törekvését, ami előbb egyes körök ellenállásán akadt el, majd a nem kellő gondossággal megfogalmazott jogszabály az Alkotmánybíróság elmarasztaló határozata miatt nem léphetett érvénybe.
Az Alföld a világon egyedülállóan gazdag és használata esetén megújuló felszín alatti vízkinccsel rendelkezik. Ennek hasznosítása és megújulásának elősegítése nemzeti érdek, az nagyon sok állampolgár életszínvonalát javíthatja, nagyon sok – főleg alacsonyabb képzettségű – dolgozónak biztosíthat munkát. Előbbiek miatt a jelenlegi gyakorlatot és jogszabályokat javaslom felülvizsgálni és újakat kialakítani, kiadni. A jövőre nézve javaslom törvénybe iktatni, hogy kutat mindenki – engedéllyel, vagy nélküle – saját kockázatára fúrathat, továbbá azt, hogy egy hektárnál kisebb területek, telkek vízellátását szolgáló kutakra, vízhasználatokra ne lehessen adót kivetni, azok után vízkészlet használati járulék fizetését előírni. A hatóságnak viszont legyen joga – a Vízkeret Irányelvvel összhangban – a vízhasználatot korlátozni, vagy a kút eltömítését elrendelni, ha a vízhasználat jelentős ökológiai kárt okoz, vagy jelentősen rontja az érintett víz ökológiai állapotát; ha másokat korlátoz a már gyakorolt vízhasználatában, s ha annak létesítésekor nem tartották be a törvény előírásait.
Régi tapasztalat, hogy csak olyan jogszabályt célszerű alkotni, amelyet az állampolgárok önként betartanak, vagy az állam be tudja tartatni. Ezért javaslom, hogy a jövőben belterületi-, üdülő- és hobbitelkeken, tanyákon, valamint egy hektárnál kisebb területen a gazdálkodók saját szükségleteinek kielégítésére engedély nélkül fúrhassanak kutat a következő feltétek betartása és kivételek esetén:
– Jogszabályban kell előírni, hogy a kút telekhatártól és meglévő építményektől hány méter távolságra, milyen talpmélységig és termelő cső átmérővel létesíthető. (Nyolcvan méter talpmélységig és 65 milliméterig terjedő külső átmérőjű termelőcső előírását javaslom).
– Engedélyköteles legyen az előírt távolságon belüli, valamint a törvényben meghatározott területeken a kutak fúrása (pl.: meglévő kutak, források, vízbázisok védőterületén, stb.).
Javaslom továbbá, hogy az új jogszabályoknak megfelelő, de korábban a lakosság által engedély nélkül fúrt kutakat az állam tekintse engedélyezettnek, és ne legyen szükség utólagos engedélyezésre sem.
Felszín alatti víz mezőgazdasági célú felhasználását az alábbiak szerint javaslom elősegíteni:
– A következő években a zöldség, virág, vetőmag, szaporító anyag, gyümölcs és étkezési szőlő termesztése kapjon lehetőséget a kutak vizének felhasználására. (Az e célból fúrt kutak az ivóvizet biztosító készleteket nem veszélyeztethetik.)
– Az állam a felszíni vizekből való öntözést nagyobb arányban támogassa, mint a felszín alatti vízzel megvalósulót; ezzel elősegítve, hogy az érdekeltek a felszíni vízhasználatot válasszák, és ne az engedélyező hatóság döntsön.
– Az állam az új kutak fúrását ingyenes szakvéleményekkel, mintatervekkel, szakszerű, gyors engedélyezéssel, valamint célszerűen kialakított jogszabályokkal támogassa. Biztosítsa a kutak fúrásának és üzemeltetésének ellenőrzését, s ha szükségessé válik, a vízhasználat korlátozását vagy megtiltását.
Izrael jó példát szolgáltatott számunkra, ahol a miénknél nagyságrenddel kisebb és lassabban megújuló felszín alatti vízkészlet szabályozott és ellenőrzött felhasználásával virágzó mezőgazdaságot teremtettek.
Nagyon fontos feladatunk, hogy a szennyezésektől megóvjuk felszín alatti vizeinket. Feladatunk továbbá, hogy célszerű műszaki beavatkozásokkal és vízrendszereink megfelelő üzemeltetésével megakadályozzuk, hogy folyóink, csatornáink káros mértékben csökkentsék a talajvíz szintjét, helyette segítsék elő a talajvíz szintjének optimális értéken tartását; a felhasznált, elpárolgott felszín alatti vízkészletek minél gyorsabb utánpótlását. Erre elődeink példát mutattak a belvizek elvezetésénél. Az elvezető rendszerek célszerű kialakításával és üzemeltetésével a csatornákban mindig olyan vízszintet tartottak, és a talajvíz szintjét csak annyira csökkentették le, ami megfelelt a gazdálkodók érdekeinek. A vízelvezető rendszer kiépítésének, fenntartásának, üzemeltetésének valamennyi költségét a gazdálkodók önkéntes alapon vállalták és finanszírozták.
Ez a rendszer 1874–1948 között jól működött, amit több lépésben sikerült elrontanunk. Az ilyen elveken működő rendszer kialakításának és üzemeltetésének ismételt megvalósítása politikai döntés kérdése. Folyóink kis vizek idején több százmillió köbméterrel csökkentik a talajvizet. Az 1890-es években programot készítettek folyóink kisvizeinek megemelésére annak érdekében, hogy azok ne csökkentsék le károsan a talajvíz szintjét, s ha szükséges, emeljék azt, valamint tegyék kedvezőbbé a folyókból való öntözővíz kivételt, a hajózást. Hasonló program elkészítésével és megvalósításával biztosítani lehetne, hogy folyóinkon csak az a víz folyjon el, ami érdekünkben áll, árhullámok kivételével folyóinkon olyan vízszintet tartsunk, ami az adott térség érdeke.
Rajtunk múlik, hogy valósággá váljon Széchenyi István álma, mely szerint Tisza völgye legyen „Hazánk legszebb virágos kertje”.
A szerző ny. vízügyi igazgató, vízgazdálkodási szakértő