Előfizetés

A baloldal radikális lesz, vagy nem lesz

Miközben az Orbán-rendszer elindította a (valójában csak csírájában létező) radikális baloldal elleni legújabb ideológiai háborúját, addig az ellenzéki oldal liberálisai még mindig rettegnek bármiféle komolyabb kapitalizmuskritikától. A koronavírusra hivatkozva bevezetett rendkívüli hatalomgyakorlás azonban rámutat arra, hogy a liberális demokrácia paneljeivel sohasem tudjuk leváltani az autoriter államot a piaci fundamentalizmussal ötvöző Orbán-rendszert.
Még március elején fogalmaztam meg a Népszava hasábjain azt, hogy az Orbán-rendszer leváltásának kulcsa, hogy az ellenzéken belül szét lehet-e törni az „antikommunista koalíciót”, ami lehetőséget ad egy radikálisabb baloldali ideológia megfogalmazására. Az írás nem titkolt célja az volt, hogy hogyan lehet meghaladni azt a gondolatot, hogy a NER elleni összefogás alapvetően liberális irányultságú legyen. Időközben az Orbán-rendszer szintet lépett, az elmúlt időszak bemutatta, hogy a korlátlan felhatalmazást mire is használja a kormányfő: a nemzeti burzsoázia és nemzetközi nagytőke támogatására és magyar emberek sanyargatására az egészségügytől a munka világáig. Mindezek lehetőséget adhatnak egy karakterében sokkal radikálisabb baloldal létrejöttére, hiszen az új típusú Orbán-rendszerre nehéz mit mondani a megszokott liberális pozícióból, hacsak annyit nem, amit Székely Tamás – korábbi egészségügyi miniszter – mondott: „Első megközelítésben riasztónak tűnhet, hogy több mint 30 ezer ágyat fel kell szabadítani… de ha elkezdünk a számok mögé nézni, akkor ez azért annyira nem borzasztó.”
Pedig borzasztó – nagyon is! Dermesztő továbbá, hogy az Orbán-rendszer a járvány elleni védekezés árnyékában folytatta és felpörgette brutális neoliberális és embertelen megszorító politikáját: az állami egészségügyi rendszer további amortizálása az állami fenntartású ágyszámok „várva várt” csökkentésével; drasztikus megszorítás a felsőoktatásban (miközben rekord alacsony a jelentkező diákok száma); a magyar munkavállalók végletes kiszolgáltatása a túlmunkakeret parttalanná tételével a munkaadók számára, valamint Európa legrosszabb bérkiegészítési rendszerének bevezetése; a nemzeti burzsoázia a szükséghelyzetben is virágzik, miközben életek és családi egzisztenciák mennek tönkre; a tragikus méretű munkanélküliséget állami bérrabszolgasággal (értsd: közmunka) tervezik enyhíteni; az állami vagyon mértéktelen, bűnös és teljességgel indokolatlan privatizálása (balatoni ingatlanoktól közraktárakig); a közalkalmazotti jogviszony sárba tiprása. 
A válság, a bizonytalanság, a kilátástalanság tehát az Orbán-rendszer érdekeit szolgálja, és biztosak lehetünk benne, hogy a kormányzat addig fogja fenntartani a rendkívüli állapotokat (akár a formális jogi keretek nélkül is), amíg politikai céljait el nem éri: ez pedig a nemzeti burzsoázia és a felső középosztály szövetségén, valamint a társadalom egy része gyűlölettel való feltüzelésén alapuló hegemónia. Orbán régen megértette azt is, hogy az autoriter állama és a tőke igényeinek parttalan kiszolgálása akkora terheket ró a magyar társadalom döntő többségére, hogy ez a kizsákmányolás normál körülmények között fenntarthatatlan. Az Orbán-rendszer tehát a gyakorlatban mutatja be, hogy a félperiférián mennyire autoriter formában működik a kapitalizmus. Mindezt kimondani csak erősen kapitalizmuskritikus pozícióból lehet, és fellépni ez ellen csak egy radikális baloldal tud.
Furcsának tűnhet, de valójában nagyon is logikus, hogy az Orbán-rendszer ezt jobban látja, mint az ellenzék maga: ezért is indult meg egy, a Századvégből eredő (és a kormányzati propagandában összehangoltan megjelenő) gyűlölet-kampány a „radikális baloldal” ellen. Mindez természetesen nem a kormányzat találmánya (egyik fő referenciájuk a köreikben közkedvelt Roger Scruton), de abban az Orbán-rendszer lehet a világ egyik legsikeresebb autoriter jobboldali populista rezsimje, hogy a nemzetiszocialista rendszerek és a radikális baloldal egymással való azonosításával megakadályoz mindenféle baloldali kibontakozási lehetőséget. Mindez persze tele van önellentmondással, hiszen a hazai rezsim szellemi előzménye a nemzeti szocializmussal bensőséges viszonyt ápoló Horthy-rendszer, de ez senkit sem érdekel akkor, ha a baloldalt elnyomja az éledező fasizmus, és radikális baloldalinak lenni „ellenérzést kelt” a potenciális szövetségesekben.
A baloldal szövetségeseinek esetleges fenntartásai azonban másodlagosak, hiszen nem az összefogást, hanem a magyar társadalom állam és piac által kizsákmányolt osztályait kell megmenteni. Emiatt különösen érthetetlen számomra Lendvai Ildikó azon javaslata (2020. május 2.), hogy immár nincs idő „saját profil élesítésére”, mert a NER-rel szemben „egyetlen világos alternatívát kell állítani”. Mindannyian pontosan tudjuk, hogy ha más nem, akkor majd az elkövetkező két évben sohasem látott mértékben felpörgő kormányzati gyűlölet biztosít afelől, hogy ha az Orbán-rendszer egy olyan határhelyzetet, mint a koronavírus világjárvány, ilyen brutálisan a saját túlélése érdekében használ fel (durván becsapva a járvány során békejobbot nyújtó ellenzéket), akkor nincs olyan dolog, amit ne tenne meg a hatalomban maradás érdekében. Fel kellene ismerni, hogy nem elég választással leváltani a fasizálódó, az emberi szenvedés enyhítésére teljesen érzéketlen, a rendkívüli jogrendet a végtelenségig feszítő rezsimeket, hanem – ahogy Hegyi Gyula írta (2020. április 28.) – egy új világmagyarázatra van szükség. Ennek a változásnak csakis világlátásában radikális, humánus, kapitalizmuskritikus, szocialista baloldal lehet az elindítója.

A szerző jogász, politológus, az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának tagja

Falra hányt borsóval a járvány ellen

A járvány egy szakaszában leledzünk. A határozatlan névelő teljesen indokolt: járvány van, és valahol tartunk. Bezárkózunk, és csökken a még nem gyógyult betegek száma, és egyszer csak vége lesz. Ha elegen átesnek a fertőzésen a közösségi védettséghez, akkor is. Amennyiben nem növekszik a fertőzöttek száma, de kevesen vannak, akkor nem látszik a vége, valamennyire nyitni kell, mert a gazdaságnak kell a dolgozó ember.
Hiábavaló lenne másról beszélni, mint ami történik. A hiábavaló beszéd, az falra hányt borsó. Naná, hogy elmegy a semmibe jó néhány javaslat. Vírusügyben különösen. Ettől visszhangzik a közbeszéd. 
Azért csak nézzük meg, hogyan is van ezzel a falra hányt borsóval! Mi lesz vele? Visszahullik, de hová? De tényleg, mi van, ha tudni szeretném, hogyan viselkedik a visszapattanó borsó? Nyilván függ a faltól. Az sem mindegy, hogy milyen az a felület, ahová esik, és ha már leestek a borsószemek, elég nehéz behatárolni, hogy melyik szem hol van.
Ha rendesen előkészítjük egy marék borsó falra dobását, akkor elég pontosan meghatározhatjuk, hogy hová kerülnek a borsószemek. Az például egy nagyon hatásos megoldás, hogy a fal tövében elhelyezünk jó sok, egyforma, számozott poharat, szorosan egymás mellé. Most már, falra dobhatjuk a borsót, rögvest kiderül, hogy melyik szem melyik pohárba érkezik.
Így megy ez, kérem, a pandémiával is, ha behelyettesítjük a poharakat a lakosságtól gyűjtött mintákból képzett csoportokkal. Nagyon hasznos a borsó modell, ha fel akarjuk deríteni, merre terjed a fertőzés. 
Amikor majd lesz új fertőzés, akkor arra lesz szükség, hogy megtudjuk, ki érintett és ki nem. Ehhez célszerű keresni a csoportos tesztelés lehetőségét. A csoportos tesztelés felhasználásával a teljes népesség szűrhető, mert a lakosság egészét elérjük. Megoldható a teljes népesség szűrése, ha egyetlen teszt elvégzésével nagyobb számú mintáról kideríthető, hogy van-e köztük fertőzött. Amennyiben a csoportos teszteléshez rendelhető csoportméret elég nagy, akkor a teljes népesség szűréséhez annyi teszt elvégzése szükséges, amennyi már ésszerű laborkapacitással lefedhető. Kisebb közösségekben, kórházakban a részlegek szűrése történhet 5-10 fős csoportokkal, de hatékonyabb a nagyobb létszámú (50-60 fős) csoportok alkalmazása. 
Ismert, hogy New Yorkban naponta 35 ezer tesztet végeznek, és rövidesen elérik a napi negyven ezret. Magyarországon néhány ezer teszt elvégzése lehetséges naponta. Korábban, egy rövid szövegben azt írtam körül, hogy miképpen lehet kéthetente százezer teszt elvégzésével a teljes népességet szűrni. Az a százezer valamivel több, mint hétezer teszt elvégzését jelenti naponta. Az Egyesült Államokban bizonyára sokkal jelentősebb lehetőségekkel, anyagi eszközökkel rendelkeznek, mint mi, de nem látszik lehetetlennek ötödannyi teszt elvégzésének megszervezése. New York nagyváros, sokan élnek ott, de nem többen, mint nálunk az egész országban.
Lesz következő járvány. Mi több, a következő járvány után is várható, biztosra vehető, hogy folytatódik a sor, újabb világjárvány következik. Gyógyíthatatlan fertőzés, azzal a tulajdonsággal, hogy a fertőzöttek túlnyomó többsége túléli, valamilyen védettségre tesz szert, és az átfertőzöttség elég magas szintjét követően a járvány lecseng. De lehetséges ettől eltérő forgatókönyv. A veszélyesebb, nagyobb áldozatokkal járó változatokra a most alkalmazott eljárásrend – egy határon túl – már nem vállalható. Nem elég lassítani a járvány átvonulását, hanem a megállítását kell megszervezni.
A pandémiás görbe laposítása, az egészségügyi kapacitások bővítése, a gyógyíthatatlan, de azért elmúló betegség következtében fellépő járvány átvezetésére alkalmas. A borsómodell alkalmazása a járvány megállítását célozza.
A jövő járványait azzal kell fogadnunk, hogy a teljes népesség többszörös szűrésére, tesztelésére készülünk. A felkészülés azon része, ami lehetővé teszi, hogy mindenkit elérjünk, belátható, megszervezhető. Az egy könnyebbség, hogy a csoportos teszteléshez nem kell érző, esetleg rettegő, kimerült, családjukért aggódó embereket csoportba rendezni, hanem csak a mintákból szükséges a választott méretnek megfelelő osztályok feltöltése. Arra számítok, hogy a csoportos tesztelés módszere, amely a borsódobálás analógiájával is leírható, előbb vagy utóbb bekerül az itthoni eszköztárba. Hasznos lenne, ha már a mai védekezési megoldások között is szerepelne egy ilyen hálózat felállítása azért, hogy a fertőzés terjedésének útját állhassuk.
A járvány következő hulláma néhány hónap múlva esedékes. A gondolatmenet azon része, hogy lesz következő járvány, a biztos események körébe tartozik. A többi munka és pénz. Sok munka és sok pénz.
Az pedig nem igazán baj, ha a szövegem falra hányt borsó. Abból is lehet valami. Akár a járvány megállítása.

A szerző volt országgyűlési képviselő

Boldogok országa

A kánai Simon futva érkezett a fához, ahol Jézus ült. Mester, hallottad, hogy holnap, amikor felkél a nap, elöljárók érkeznek, és felmérik a város boldogság szintjét? Mondd, Tanítóm, a boldogságnak valóban van szintje, és ezt lehetséges felmérnie földi hatalomnak? Jézus felnézett lihegő tanítványára, felemelte mutatóujját, és mondá: boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek. Továbbá boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek…. Mester, szakította félbe Simon: szerinted lehetnénk még ennél is boldogabbak? És igaz az, hogy a környezet változása, a gazdasági fejlődés az egyik legfontosabb tényező, ami befolyásolja az egyéni boldogságérzést, ahogy azt ELTE PPK Pozitív Pszichológia Kutatócsoportja és a Bagdi Bella vezette Jobb veled a világ alapítvány nemsokára megállapítandja? 
Akkoron érkezett meg Máté, a vámos, és lélekszakadva rohant, egyenesen Jézushoz. Mester, te azt mondtad, hogy ne aggodalmaskodjunk, és ne mondjuk, mit együnk, vagy mit igyunk, vagy mivel ruházkodjunk, mert mind ezeket a pogányok kérdezik, hanem keressük először Istennek országát, és ezek mind megadatnak nékünk. Na már most ehhez képest nemsokára a magyarok országában megállapíttatik, hogy az anyagi javak nemcsak azért fontosak, mert több mindent meg lehet vásárolni általuk, de a biztonságérzetet is javítja, ha baj esetén van tartalék, amihez nyúlni lehet.
Jézus összevonta a szemöldökét. Anyagi javak? – gondolta. Hát nem tanultak ezek semmit? Az ostorkötél és az, hogy kikergette a kufárokat a templomból? Most meg a boldogságot akarják megmérni? Veszett egy világ ez. 
Jakab és Fülöp is rohant a fához, és már messziről integettek. Mester, Mester, igaz, hogy a lét határozza meg a tudatot? Itt van ez a boldogságmérés, amiből feketén-fehéren kiderül, hogy Jezréel völgyében, ahol bőséges volt a termés, sokkal boldogabbak a zsidók, mint Iskariótban, ahol tavaly sáskajárás pusztított. Miért boldogabbak az emberek ott, ahol több a búza, a tej, a méz meg a mirha? Mi van a mező liliomaival és az erdő állataival? És igaz-e, hogy Jeruzsálem csak a negyedik legboldogabb város az országban? Még Szodoma és Gomora és előttünk van! Hát rendjén van ez, Mester? 
Jézus sóhajtott. Hát tényleg hiába volt minden? Persze látta ő a jövőt, nem véletlenül hívták Mesternek. Tudta, hogy jőni fog egy Marx nevű próféta (hamis próféta, naná, de azért sokan hisznek majd neki), és kijelenti, hogy a lét határozza meg a tudatot. De tudta azt is, hogy a magyarok utálni fogják ezt a prófétát, és nem lesz kedves az ő szívüknek. Na de akkor miért? 
Lehet, hogy át kéne gondolni ezt az egész boldogság dolgot – mormogta. Na szóval: maradnak a szelídek, az irgalmasok, a háborúságot szenvedők, a szelídek…. és a… Aztán csak ült ott tovább, és a magyarokra gondolt. Hogy biztosan elég boldogok lehetnek, ha folyton mérik magukat. 
Megvan – csapott a homlokára – boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa! Ez a Marx meg úgyis a pokol tüzén fog égni. 
És elégedetten dőlt neki az olajfának.