Trianon;Budapest;

2020-05-27 06:15:00

Egyetlen perc

Most képzeljük el egy pillanatra, hogy a főváros nem emlékezik meg június negyedikéről. Ott van már a nemzeti árok – gondolja a főpolgármester -, száz méter hosszan gránitba faragva, az összes valaha Magyarországhoz tartozott település magyar nevével a falán, tekintet nélkül arra, kik lakták száz éve. Ennyi talán elég is – vélné e forgatókönyv szerint Karácsony Gergely -, a budapestiek is magyarok, majd vérmérsékletük és világnézetük, személyes történelemszemléletük függvényében együtt emlékeznek a kormánnyal. Netán magasról tesznek az egészre.

Nos, ez lenne az a pillanat, amikor a főpolgármester alkalmatlanozása egyszer és mindenkorra véget érne. És jönne helyette a nemzetárulózás, idegenszívűzés, kozmopolitázás, csillogó szemmel, teli torokból. 

A csapdahelyzetet elegánsan kerülte ki a főváros, amikor a centenáriumi napra egyperces leállást, csöndes emlékezést hirdetett. A gesztus nemes, hatvan másodperc pedig annak is belefér az életébe, aki úgy véli, a száz évvel ezelőtti tragédiák sematikus sulykolásánál vannak élőbb gondjai is a magyarságnak. De pont a forma őszinte egyszerűsége vetít reflektorfényt arra, hogy bármiről legyen is szó, kommunikációs szempontból mindegy, van-e vagy nincs sapka Karácsony Gergelyen: Fürjes Balázs árnyék-főpolgármester most éppen azt kifogásolja, hogy nem önkéntes a polgárok részvétele ezen a megemlékezésen.

Mondja ezt annak a kormánypártnak a korifeusa, amely tíz év óta mindent elkövet azért, hogy saját pókhálós múltfelfogása, hamis keresztény fundamentalizmusa, kétes figurákat felmagasztaló kísértet-panoptikuma a mindennapok szerves része, a felnövekvő generációnak pedig kötelező tananyagba gyűrt életérzése legyen. 

Drága Fürjes úr, szerintem egyszerűen menjen tovább. Szabadságában áll. Budapesten senki sem fogja megróni, de akár megszólni sem ezért.