Előfizetés

Havasi gyopár nő a szíveden

Balogh Ernő írása a Népszavának
Publikálás dátuma
2020.05.28. 10:30

Svájcról alkotott sztereotípiáink tévesek - bizonyítja Csehy Zoltán kötete.
„Kunstreisen: ez a műfaja ennek a könyvnek, kedves olvasó” – igazít el bennünket új műve elején a rendkívül sokoldalú, költő-műfordító-irodalomtörténész Csehy Zoltán, nem hagyva kétséget afelől, mire számíthatunk: utazásokra a művészet jegyében, méghozzá Svájcban, egy féléves ösztöndíj keretében. A kantonok országáról, valljuk be, mindenekelőtt a pedantéria, a gazdagság, a józan praktikusság, a liberális pénzintézetek és a multifunkcionális zsebkések jutnak eszünkbe. Tell Vilmos és Kálvin. Első gondolataink között tehát aligha szerepelne az, hogy Svájc a magas művészetek kitüntetett helyei közé tartozik. Műve bevezetőjében a szerző is épp ennek jegyében idézi Oscar Wilde szarkasztikus jópofaságát: „Svájc semmi mást nem adott a világnak, csak kiváló pincéreket és teológusokat.” A sztereotípiánk azonban egyszerűen – tévedés. Csehy Zoltán könyvében ugyanis kimeríthetetlen bőséggel követik egymást az állandó és időszaki kiállításokról, múzeumokról, koncertekről szóló beszámolók. Úgy tűnik, nincs az a sosem hallott nevű kisváros, amely ne lenne a művészetek barátja, amelyben ne létesítettek volna valamilyen emlékhelyet, amelyben ne szerveznének fesztivált az egykoron ott megfordult híresség tiszteletére. „Svájc importálja a világ agyát, magába építi a világ művészetét, tudományát.”
A szerző programjai között a képzőművészet dominál. A tárlatok alkotói között Svájchoz szorosabban kötődő világnagyságok (Giacometti, Klee), művészettörténeti jelentőségű mesterek (Francis Bacon, de Chirico, Nádler), a maguk korában szenvedélyes vitákat provokáló figurák (Beuys) és kevésbé ismert, extravagáns csodabogarak egyaránt szerepelnek. A névsor méretei és arányai kifejezetten impozánsak, szinte egy modern képzőművészeti bédekkert kínálnak az olvasó számára. (Egy-egy szofisztikáltabb műalkotás leírása, értelmezése igazi verbális kihívást jelent. A szerző – olykor kifejezetten költői sűrűségű – szövegalakítása azonban magabiztosan uralja témáját.) Az irodalomban is a helyi kötődésű hírességek (Thomas Mann, Dürrenmatt) kapnak kiemelt szerepet. Nádas Péter egy fotókiállítás képeit értelmezi, Esterházyt pedig kiemelkedő mentalitásbeli és stiláris mintaként idézi a mű. A zenét operaelőadások (Mozart: Idomeneo), koncertek (Heinz Hollinger, Ligeti, Kurtág) reprezentálják. 
A megidézett műélmények összességét mintegy keretbe foglalja az a gyakran visszatérő motívum, hogy a szerző az utazása során éppen Ovidiust fordít, nyomatékosítva ezzel is a kultúra – klasszikus és modern – szerves egységét. A kötetben időnként a tágabb értelemben vett kultúra is roppant fontossá válik. Az egyik fejezet részletesen bemutatja például a zürichi Pride önfeledt kavalkádját, a rendezvény a szabadság és a tolerancia példájaként szembesítődik a kelet-európai (a magyar) bornírtságok konkrét eseteivel. Persze, a szerző – felvidéki lévén – a haladó tanfolyamot is elvégezte a kisebbségi lét próbatételeinek kötelező kurzusán. Mértékadó sejtése szerint a svájci magyarság „sokkal dinamikusabban fejlődik majd egészséges kisebbséggé (és még csak annak se fogja érezni magát), mint a szlovákiai (felvidéki) magyarság, és előbb-utóbb létszámban is megelőzi azt, nem csak életminőségben, kulturális kilátásokban”. Csehy Zoltán új könyve magas intellektuális szintű, ám egyszersmind igen szórakoztató szellemi-művészeti kalandozásra invitál bennünket. Olvasójához fűződő viszonyában a szerző közvetlenségre törekszik, ezt sugallja a kötet – veretes svájci németségű – címe is, mely magyarul nagyjából azt jelenti: szevasz! Infó: Csehy Zoltán: Grüezi!, Kalligram, 2020

Szépséget suttogva a bánatba

Forgács Iván írása a Népszavának
Publikálás dátuma
2020.05.28. 10:00
Jó estét nyár, jó estét szerelem – Halász Judit és Harsányi Gábor
Fotó: MTVA
Fejes Endre műveinek adaptációi a legsikeresebb példái irodalom és képernyő találkozásának.
Fejes Endre azon íróink közé tartozott, akinek műveit jóval többen ismerték és szerették, mint ahányan olvasták. Prózáját vállára emelte a színpad és a filmszalag. De nem a moziban vetített, hanem a televízióban sugárzott. A hazai médiatörténetben nincs hasonló példa irodalom és tévéfilm ilyen sikeres találkozására. Ami ráadásul nem csupán a művészi értékben, hanem a nézettségben, valóságos közönségdiadalban is kifejeződött. Akik már az 1970-es évek elején a képernyő előtt töltötték estéiket, emlékezhetnek, hogy a Jó estét nyár, jó estét szerelem első része után egy ország töprengett arról, vajon a sötétkék ruhás fiú valóban görög diplomata-e. Másnap már azon lehetett izgulni, meddig tudja ez a különös, a szépséget jó életben kereső, elesetten romantikus fiatalember titkolni a gyönyörű, de rideg, számító polgárlány előtt, hogy lakatos. Milliókból szakadt fel a bukást látva, hogy csak két nap hazugság lehet a napfény. Vagy lelkükbe ragadta őket valami más. Ha eltekintünk a sorozatoktól, ez a produkció volt a magyar tévéfilm-gyártás legátütőbb művészi teljesítménye. Ám nem volt igazán meglepő. A Fejes-adaptációk szinte mindig jól sikerültek. Eseményszámba mentek. Elképesztő könnyedséggel kapták el az írói világ poézisét. Kétségtelen, hogy ezért Szőnyi G. Sándor tett a legtöbbet Mestyán Tibor és Bornyi Gyula operatőrökkel. Az ő munkáikban érlelődött ki a Fejes-művek filmstílusa. De feltűnő, hogy Horváth Ádám és Nemere László feldolgozásai (Élő Klára, Vigyori) is hasonló vonásokat mutatnak.
Miben rejlik hát a titok? Első helyen talán az akkori televíziózás népművelői funkcióját kell megemlíteni. Irodalmi anyagot nem nagyon lehetett szabadon kezelni. A feladat az eredeti mű, az író világának minél teljesebb közvetítése volt. A rendező nem tolhatta magát a forrásmű szerzője elé. Ez a hűség meghatározó a Fejes-adaptációk sikerességében. Olyan prózával kellett ugyanis dolgozniuk a tévéseknek, amelynek elbeszélői szerkezetét erős filmszerűség jellemezte. Követése biztos alapot jelentett az erős dramaturgiai hatás szempontjából. Ám ennél sokkal érdekesebb a képi világ kérdése. Hogyan lehet vizuálisan a legplasztikusabban megjeleníteni Fejes Endre „ezerszer áldott nyolcadik kerületét”, a pattogzott vakolatú, szobakonyhás munkásvilágot? És kiderült, hogy úgy, ha nincs semmi bűvészkedés, operatőrfestészeti bravúr. Mert az író „minimalista”, tömörítésre épülő szövegeiben a helyszín- és környezetleírás jelzésszerű. Nem fontos, hogyan néz ki a szobakonyha, a kocsma, az üzem. Össze lehet rakni őket akár egy stúdióban is. Minél kevésbé megformáltak, annál nyomasztóbbak. Így lesznek egy levegőtlenre kopott világ természetes, hétköznapi, naptól takart, arctalan terei. Ami egyedül életet, melegséget vihet ebbe a vegetálóan nyüzsgő mozdulatlanságba, az emberek lelkében parázsló álmok, vágyak, s a belőlük felszakadó „kéktiszta” szavak. Ehhez az ellenponthoz pedig egy filmben „csupán” karakteres színészegyéniségek kellenek. Az ő lélekformáló tekintetük, költészetet pengető beszédmódjuk. Volt belőlük elég, a társadalom minden rétegére szabottan. Egyszóval, bármily különös is, az egykori televíziózás minden korlátja, nehézkessége, eszköztelensége remekül illett Fejes Endre világának filmes adaptálásához. 
Nézem a Kéktiszta szerelmet az MTVA Archívum netes m3 csatornáján. A lelkész szívű párttitkár ballag hazafelé a gyárból őszi, sötét, néptelen utcán. „Sápasztó” – jegyzi meg egy felvillanó fényre a szakmunkás. Egy másik jelenetben meg ezt mondja tűnődve: „Mindennap végigmegy a gépemen egy napsugár. Két órakor elköszön, és fölmászik a falra… Most várhatom tavaszig.” Majd ugyanezzel az emelkedett, fémporos rezignáltsággal mégis megküzd a szerelemért, kivárja a férjes asszony válóperét, vállalja gyerekét, és feleségül veszi. A környezet neheztelően megértő. De eljön-e a boldogság? Esély se lenne rá, ha a párttitkár nem szerezne a párnak lakást. A belső szabadság nem találhat kitörési pontot. Csak korlátokat. Külön értéke ennek a filmnek, hogy a főszerepben egy kevéssé ismert Latinovits Zoltánt láthatunk. Emlékeinkben, nagy filmélményeinkben szavakat pattogtató, nyugtalan, lázongó, pózokba menekülő, olykor cinikusan kegyetlen arca él. Itt gyengéd, csendes, érzelmes színészi énje ragyog fel, emberközeli, méltóságteljes fájdalommal. Hamisítatlan fejesi poézist teremtő erővel. Törőcsik Mari kezdődő fanyarsága gyötrelmessé tesz minden szerelmes pillantást. Kállai Ferenc a mű súlyának varázsütésére megszabadul minden manírjától, drámai mélységbe rezegtetve az elhagyott férj sértettséggel küzdő emberi tisztességét. A hátteret, a közeget Berek Kati, Szénási Ernő, Dégi István, Gyulai Károly, Pécsi Sándor, Siménfalvy Sándor, Rajz János, Raksányi Gellért, Őze Lajos, Kiss Manyi, Moór Marianna villanásai festik föl. Egy apró együttes a korszak ezerarcú színészvilágából. Kéktiszta szerelem, Jó estét, nyár…, Élő Klára, Mocorgó a neten, elérhető közelségben keringenek körülöttünk. Szépséget suttogva a bánatba.

Taopótlás: bűvészkedik a kormány a pénzekkel

Tölgyesi Gábor
Publikálás dátuma
2020.05.28. 08:00

Fotó: Markoszov Szergej / Népszava
A taopótló támogatásokból finanszírozza a kabinet a kulturális mentőcsomagot, azaz a Köszönjük, Magyarország! programot. A támogatási rendszerből kiderül: lovas színházi előadásra több jut, mint jazzre.
Lezárult a Köszönjük, Magyarország! program, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága a veszélyhelyzetre való tekintettel, az előadó-művészeti szféra támogatására 1 milliárd forintot csoportosított át ­– adta hírül kedden az államtitkárság. A közleményből kiderült: a járványhelyzet miatt bajba került művészek, amennyiben pályáztak, nem segélyként kaphattak támogatást, hanem előlegként, feladatvállalásért. „A vállalások egy közös adatbázisba kerülnek, ahonnan szabadon választhatnak produkciókat, előadásokat, koncerteket az intézmények, önkormányzatok.” Ez az eljárás teljesen megegyezik a Déryné Program Országjárás és Nyári vándorszínház alprogramjának megvalósításához. (A programot lebonyolító Déryné Művészeti Nonprofit Kft. a Nemzeti Színháznak a cége, amely tavaly decemberben még csak cégbírósági bejegyzés alatt állt, amikor az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő egymilliárd forintos támogatást juttatott neki. A program idei pályázati keretösszege 630 millió forint – jelentették be a járványügyi korlátozások előtt néhány nappal.)    Az már az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő szerdán közzétett döntési listájából derült ki, hogy Köszönjük, Magyarország! program 1 milliárd forintját az előadó-művészeti szervezetek többlettámogatására szánt összegből ­– a kulturális taopótló támogatásokból ­– oldotta meg az államtitkárság. Az egyedi pályázatok elbírálását, szétosztását ugyanakkor további kulturális intézményekre bízták. A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) nemcsak írók, költők, hanem dramaturgok, könnyűzenei alkotók és zeneszerzők ­– összesen 1860 – pályázatát támogathatja 150 millió forintból, ebből az összegből a könnyűzenei művészeknek 100 millió forint jut. Az nem világos, hogy a PIM intézményi profiljába miként illeszkednek a könnyűzenei kérdések, hacsak nem úgy gondolta az államtitkárság, ehhez elég annyi, hogy a PIM főigazgatója, Demeter Szilárd basszusgitározik egy punkzenekarban. (A PIM a támogatáskezelő május 5-i döntési listája szerint előadóművészeti online produkciók és médiatartalmak gyártására 50 millió forintot kapott, arra pedig, hogy regionális lapokban terjessze az Előretolt Helyőrség kulturális mellékletét, 28 milliót.) Egy-egy pályázónak a PIM-nél átlagosan 269 ezer forint jut. Átlagosan szintén 269 ezer forint jut egy-egy komolyzenei alkotóra is: a Filharmónia Magyarország 100 millió forintot oszthat ki 372 pályázó között. A legbőkezűbb „előlegre” a független színészek, színházi dolgozók, bábszínészek számíthatnak: a Nemzeti Színház 400 millió forintot oszthat szét 419 pályázó között, azaz egy-egy pályázó átlagosan 955 ezer forintot kap. A Nemzeti Táncszínház kortárs táncművészet kategóriában 191 pályázatot támogathat 50 millió forintból, egy-egy pályázó itt átlagban 262 ezer forintra számíthat. A Hagyományok Háza népzenei, néptánc és cigányzenei művészek kategóriában 780 pályázatot támogathat 170 millió forintból – így egy pályázóra átlagosan 218 ezer forint jut. A jazzművészek kategóriában 530 beérkezett pályamű értékelését kezdte meg a Budapest Music Center, 30 millió forintot oszthat szét, azaz mintegy 57 ezer forintra számíthat egy-egy pályázó. Artisták, utazó cirkuszok és független cirkuszi társulatok kategóriában 145 pályázat érkezett a Nemzeti Artista- Előadó- és Cirkuszművészeti Központhoz, amelyhez 100 millió forint érkezett a Köszönjük, Magyarország! program keretében – azaz egy-egy pályázó 690 ezer forintra számíthat a cirkusz világából. Lapzártánkig mindössze a Hagyományok Háza és a Filharmónia Magyarország tette közzé a támogatásra számítható pályázók névsorát. A Köszönjük, Magyarország! programról sokat lehetett hallani az elmúlt hetekben a kormányzati propagandának köszönhetően, a Hagyományőrzés a kultúrában programról viszont semmit. Pedig létezik ilyen is az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő döntési listája szerint: 100-100 millió forintot kap e címen az előadó-művészeti szervezetek többlettámogatására szánt összegből A Hon Alapítvány, valamint a Magyar Patrióták Közössége. (100 millió forintból csodákat lehetne tenni például a független színházi szcénában.) A Hon Alapítvány létezéséről tavaly értesülhettünk a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Összművészeti Kollégiumának támogatási listájából: 9 millió forintot kapott arra, hogy megrendezze a Sámánia – Sámán-Táltos Őskultúra Napok Surányban című családi hosszú hétvégét az egykori újságíró és Jobbik-alelnök Molnár Tamás Árvalányhaj művésztanyáján. A Magyar Patrióták Közössége korábban olyan műemlékvédelmi visszásságok kapcsán hallatja a hangját, amelyeket a sajtó már alaposan feltárt, kezdeményezésére létesül emlékhely a Városligetnél az 1951-ben lerombolt Regnum Marianum-templomnak a Liget-projekt keretén belül, annak pénzéből. Az utóbbi években kiteljesedett a közösség tevékenysége, például a kommunista utcanevek ellen gyűjtött össze hatezer aláírást, majd folyamodvánnyal élt Gulyás Gergely kancelláriaminiszter felé. Tavaly meghívásos pályázaton az NKA Összművészeti Kollégiumától kapott 50 millió forint támogatást a Honvédelem és nemzeti ellenállás társadalmi önszerveződés a trianoni diktátummal szemben 1919–­1939 munkacímű kiállítás és konferenciasorozat megrendezésére. E kiállításnak, konferenciának a nyomát a közösség honlapján sem találtuk, hacsak e munkacím nem azokat a Patrióta estéket takarja, amelyeken többek között Kinek a kulturális diktatúrája? cikksorozat szerzője, Szakács Árpád tarthatott előadást A kultúrharc száz éve címmel a genderdiktatúrától a szabadkőműves összeesküvésig a Küküllő Székely kocsmában. Kellemes meglepetés lehet, de a kizárólag fővárosi finanszírozásba került színházak közül az Örkény Színház, a Radnóti és a Trafó nem került ki teljesen a taopótló támogatások rendszeréből. Igaz, nem kaptak hatalmas összegeket: 2, illetve 3 millió forintot ítéltek meg nekik színházi nevelés és drámapedagógia programra. A Centrál Színház a főváros és a kormány megegyezésének nyomán két részletben megkapta a taopótlást, 250 millió forintot. Az már a Budapesti Fesztiválzenekar sajtótájékoztatójából is sejthető volt, hogy a komolyzenei együttesek taopótlását is eldöntötték már, bár még nem került ki az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő honlapjára. A keretösszeg az a 4,7 milliárd forint, amit a Nemzeti Komolyzenei Stratégia alapjairól szóló program megvalósításához szükséges intézkedésekről szóló, április 19-i kormányrendelet nevesít . (Miközben a stratégia még nem létezik, csak hat vázlatban.) Információnk szerint ez jelentősen átrajzolta a komolyzenei térképet. Úgy tudjuk: például a vidéki szimfonikus zenekarok egységesen 350-350 millió forintot kapnak, függetlenül attól, hogy az egyiknek 60, a másiknak 100 tagja van, az egyik csak városi zenekar, a másik operai feladatokat is ellát, és nagy fesztiválokon is közreműködik.  A kulturális taopótló támogatások rendszere valójában egy pszeudo pályázati rendszer – a Népszava több forrása is így értékelte az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőn keresztül lebonyolított támogatásokat. Mint elmondták: a kulturális államtitkárságtól kapják meg írásvédett dokumentumban, milyen támogatási célra mekkora összegben pályázhatnak, gyakorlatilag ezt kell feltölteniük a támogatáskezelő honlapjára a megadott időpontokban. Nem átlátható sem az elbírálás, sem a döntés, nem a korábbi taobevételek alapján kap támogatást egy-egy előadó-művészeti szervezet. Ám, hogy mi alapján, azt valószínűleg csak Fekete Péter kulturális államtitkár tudja. 

Lovas nemzet

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő május 5-én közzétett döntési listája szerint lovas színházak, események több mint 300 millió forint támogatást kaptak, ebből az összegből a Budapest Lovas Show projektre 150 millió forint jutott. A mostani döntési listából kiderül, érdemes lóra szállni: ezúttal a dunatőkési Felvidéki Nemzeti Lovassport Egyesület is kapott 50 millió forintot, hogy létrehozza a Felvidéki Nemzeti Lovas Színházat. 

Pintér Tibor; Szerényi László; Janza Kata
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Ingatlanügyek

A Magyar Teátrumi Társaság ezúttal 15 millió forintot kapott a Keszthelyi Nyári Játékok megrendezésének támogatására, május 5-én viszont 300-300 millió forintot ítéltek meg neki ingatlanvásárlásra a Belügyminisztérium által fenntartott Duna Művészegyüttessel, illetve a Karinthy Színházzal összefüggésben. Utóbbival kapcsolatban a 300 milliót valójában a színházat működtető kft. megvásárlására fordítják – információnk szerint Karinthy Vera, Oberfrank Pál és Rátóti Zoltán fogja alkotni a művészeti tanácsot. A Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Exarchátusa ugyanakkor már nemcsak a Múzeum utcai Károlyi-palota tulajdonosa, négy év után megítélték neki azt a mintegy négymilliárd forintot, amit az épület felújítására fordíthat. Emiatt ki kell költöznie egy hónap múlva az épületből az alapítása óta itt székelő, idén 75 éves MÁV Szimfonikusoknak. Bár kormányígéret van a zenekar elhelyezésére, a részletek nem ismertek.