Életemben két katonai nagyhatalommal volt személyes tapasztalatom: az egykori Szovjetunióval és a jelenkori Egyesült Államokkal. Magyarországon, szovjet katonai megszállás alatt nőttem fel. 1956 októberében szemtanúja voltam a Vörös Hadsereg beavatkozásának Budapesten. Nővérem a lakóházunk előtt sebesült meg, jött érte a vöröskeresztes zászlót lobogtató teherautó, feltették a teherautó nyitott rakodóterületére a többi vérző sebesült közé, és vitték, ki tudta akkor, melyik kórházba. Szerencsére a sebesülése nem volt súlyos. Akkori legjobb barátom sorban állt kenyérért, akkor érte golyólövés. A sebe nem volt halálos, de elvérzett, mert már nem volt átömlesztésre vér. Ideiglenesen a Baross utcában, a Kálvária téren temették el.
Tizenöt évvel később Dél-Vietnamban voltam egy gyalogsági zászlóalj besorozott orvosa. Repülőgépről láttam Long Binh, az óriási amerikai katonai támaszpont körzetében, az Agent Orange (a narancssárga vegyszer) által kiirtott növényzetet, az égnek meredő lekopasztott fákat, és helikopterről, Dél-Vietnam egyes vidékein a lebombázott őserdőt, a bombatölcsérektől sűrűn pettyezett tájat.
A második világháborúban a Vörös Hadsereg támadásai majdnem kizárólagosan az ellenség egységei és támaszpontjai ellen irányultak. Nem tudok a polgári lakosság ellen célzatosan indított támadásokról. Még Berlinben sem, ahol a harcok házról házra folytak. A fosztogatások, a nők csoportos megerőszakolása és az emberek összefogdosása málenkij robotra a harcok után a katonai megszállással kezdődtek.
A hidegháború alatt, a csatlós államok megszállásán és kordában tartásán túl – Potsdam 1953, Magyarország 1956, Prága 1968 – a szovjet haderőnek nem sok ereje jutott arra, hogy a világ más részein is érvényesítse az akaratát. 1962-ben a szovjetek interkontinentális rakétákat telepítettek Kubába, de egykettőre visszavonták azokat, miután Amerika tengeri zár alá helyezte a szigetet. A vietnami háborúban, Hanoi és Hai Phong felett a MIG vadászrepülőgépeket orosz pilóták vezették. A 80-as években szovjet katonai tanácsadók irányították a kubai hadsereg beavatkozását Angolában. A Vörös Hadsereg legkegyetlenebb beavatkozása 1979-től 1989-ig Afganisztánban volt. A Nemzetközi Vöröskereszt becslése szerint a beavatkozásnak több mint félmillió afgán áldozata volt.
A szovjet katonai nagyhatalom külföldi beavatkozásainak a mértéke eltörpül az amerikai katonai beavatkozásokhoz képest. Becslésem szerint, amióta Amerika 1941-ben belépett a második világháborúba, katonai beavatkozásai hárommillió polgári lakos életébe kerültek világszerte. Idesorolom a német városok szőnyegbombázását, a japán városok gyújtóbombázását, Hirosimát, Nagaszakit, a koreai és a vietnami háborút, a második öbölháborút Irak ellen és az immár 20 éve tartó afgán háborút. Oriana Fallaci olasz újságíró a vietnami háború végén megkérdezte Giáp tábornokot, igaz-e, hogy Észak-Vietnam embervesztesége, beleértve a vietkongot, elérte az egymilliót? Szoros megközelítés – volt a válasz.
Jelenleg 200 ezer amerikai katona szolgál külföldön, közülük 60-80 ezer a Közel-Keleten és Közép-Ázsiában. Az amerikai haderő 76 országban van jelen, többek között 40 támaszponttal és 65 terrorizmusellenes helyőrséggel, és hét országban háborúskodik: Afganisztánban, Szíriában, Irakban, Szomáliában, Szudánban, Nigerben és Líbiában. 2019-ben az Egyesült Államok kormánya 750 milliárd dollárt, a szövetségi költségvetés 20 százalékát költötte nemzetvédelemre, szemben Kína 228 és Oroszország 68 milliárdjával.
A második öbölháború óta Amerika háborús beavatkozásai mind inkább a légierőre támaszkodnak. Hivatalos amerikai kimutatások szerint négy év alatt az amerikai légierők 31500 bombát zúdítottak Szíriára és csak 2019-ben 7423 bombát Afganisztánra. Az iszlám szélsőségesek ellen folytatott háborúban az amerikai bombázások romba döntötték Moszul óvárosát Irakban és Rakkát Szíriában. Fényképeken Moszul látképe úgy néz ki ma, mint Drezda nézett ki a második világháború végén. Városomat lerombolták, hogy Amerika békésen aludhasson – panaszkodott egy rakkai túlélő.
A katonai nagyhatalmak képessége a távműködésű háborús beavatkozásokra egy új fejezetet nyitott a hadtörténelemben. Ma az amerikai katonai beavatkozásokban az elesett amerikai katonák és ellenséges harcosok aránya megközelítőleg nulla az ezerhez. Hova fog ez vezetni? Agyrém.
Nem tettem különbséget a „jó” és „rossz” háborúk között; döntsék el az erkölcstanászok és a Nemzetközi (hágai) Bíróság, hogy melyik milyen. Ha van „jó” háború, az csak a honvédő háború lehet. De hogy tud ellenállni egy műszakilag fejletlen ország vagy nép a műszakilag fejlett nagyhatalomnak? Úgy, mint a tálibok, pontosabban a pastu népfelkelők Afganisztánban, de kevés nép képes erre. Marad a hallgatag ellenállás, a meg nem alkuvás. Mindig segít, ha az ellenállásnak történelmi előzménye van – mondta a 70-es években egy orosz lázadó.