válság;leépítés;járvány;fapados;légitársaságok;

2020-05-28 10:37:45

Drasztikus létszámleépítés az EasyJet fapados légitársaságnál

Húszezernél is több ember vesztheti állását a brit és ír repülős cégeknél. Legalább hároméves válsággal számolnak.

Harminc százalékkal csökkenti alkalmazottainak létszámát az EasyJet nevű légitársaság – írta csütörtökön az Evening Standard, londoni központú brit lap. Az európai diszkont, fapados légitársaság szerint a koronavírus-járvány következtében legalább 2023-ig az ágazat válságával kell számolni.  

A Lutoni székhelyű légitársaság 15 ezer embert foglalkoztat teljes munkaidőben, így jelenleg 4500 munkahely van veszélyben. Johan Lundgren, az EasyJet vezérigazgatója ugyanakkor azt mondta: hosszú távon a lehető legtöbb munkahelyet meg akarják őrizni. Ezért lefaragják a költségeiket, így a marketingre, a földi kiszolgálásra és a karbantartásra fordítandó kiadásokat, a fájdalmas, de szükséges lépésekről pedig egyeztetnek a munkavállalóikkal.

A járvány miatti válságban más légitársaságoknál is hasonló intézkedések várhatók: a British Airways (BA), a Virgin Atlantic és az írországi központú Ryanair együttesen 18 ezer munkahely megszűnésével számol. – Május elején a BA átlagosan 55 százalékos bércsökkentést jelentett be, a szakszervezetek viszont jogi lépéseket fontolgatnak, és akár sztrájkot is szervezhetnek – emlékeztetett az Evening Standard.