Egyesült Államok;Mark Zuckerberg;Donald Trump;

2020-05-29 06:36:09

Trump aláírta a közösségi média szabályozásáról szóló elnöki rendeletet

Miután a Twitter hamisként jelölte meg két bejegyzését is. Mark Zuckerberg közölte: a közösségi platformoknak „nem szabad mindenben az igazság döntőbíráiként fellépniük”.

Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint csütörtökön aláírta a közösségi platformokra vonatkozó szabályok felülvizsgálatáról szóló elnöki rendeletet a Fehér Ház Ovális Irodájában, William Barr igazságügyi miniszter és a sajtó képviselőinek jelenlétében.

A rendelet az úgynevezett tisztességes kommunikációról szóló, 1996-ban elfogadott jogszabály egyik fejezetének felülvizsgálatáról szól. A törvény 230-as számú szakasza jogi védelmet biztosít a közösségi platformokon elhelyezett tartalmaknak, egyben az üzemeltetők számára lehetőséget ad azok „jóhiszemű” moderálására is.

Trump kijelentette, hogy ez a rendelet megfosztja a jogi védelem lehetőségétől azon médiumokat, amelyek üzemeltetői cenzúrázzák a tartalmakat. Közölte azt is, hogy William Barr a szövetségi államok igazságügyi vezetőivel közösen kidolgozza majd a szabályozás részleteit, s biztosítja, hogy ne juthassanak kormányzati támogatások olyan közösségi médiumokhoz, amelyeknek tulajdonosai elfojtják a szólásszabadságot.

Az elnök hangsúlyozta: „azért vagyunk ma itt, hogy megvédjük a szólásszabadságot azoktól a legnagyobb veszélyektől, amelyek az amerikai történelemben valaha is fenyegették”. Majd hozzátette:

Kifejtette: az internetes közösségi platformokat működtető vállalatoknak

Az elnöki rendelet utasítja a kereskedelmi minisztériumot is, hogy kérje fel a médiumok jogi felügyeletét ellátó Szövetségi Kommunikációs Bizottságot (FCC) az érintett fejezet megvilágítására.

Trump bejelentette: a kormányzat a kongresszus elé terjeszt egy olyan törvénytervezetet, amely az 1996-os törvény bizonyos mértékű módosítását javasolja majd.

Két bejegyzését is hamisként jelölte meg a Twitter

Erre azt követően került sor, hogy még kedden a Twitter hamisként jelölte meg Trump két bejegyzését is. Mindkettő arról szólt, hogy a levélben történő szavazás a választások „elcsalásához” vezethet, sőt az egyik bejegyzésben az elnök egyértelműen leszögezte, hogy a novemberi választásokon csalás lesz. A mikroblog-szolgáltató megjelölte a bejegyzéseket, és felhívta a felhasználók figyelmét az információk ellenőrzésének fontosságára. Ehhez két hivatkozást is csatolt, az egyik a CNN hírtelevízió riportjához vezetett, amely azt taglalta, hogy Trump állításai megalapozatlanok.

Az Egyesült Államokban vita kezdődött a platform eljárásáról. Többen kétségbe vonták a Twitter elfogulatlanságát.

Szerdán Richard Grenell, az amerikai hírszerzés csúcsintézményének, az Országos Hírszerzési Igazgatóságnak (DNI) a leköszönő ügyvezető igazgatója, Trump egyik támogatója máris arra szólította fel a Twittert, hogy távolítsa el vagy jelölje meg hamis hírként a Politico című portál munkatársának a személyéről szóló, már megcáfolt információit. A cég ennek a kérésnek nem tett eleget.

Zuckerberg: A közösségi platformoknak „nem szabad az igazság döntőbíráiként fellépniük”

A Facebook elnök-vezérigazgatója a Fox amerikai televíziónak adott interjújában közölte: a közösségi platformoknak „nem szabad az igazság döntőbíráiként fellépniük” mindenben, amit az emberek az interneten kifejtenek.

Mark Zuckerberg szerint sem a Facebooknak, sem a Twitternek nem dolga, hogy ellenőrizze a megjelenített tartalmakat, rövid bejegyzéseket.

Hangsúlyozta, hogy a Facebook politikája különbözik a Twitterétől. Ezzel azt sugallta, hogy az általa alapított oldal nem avatkozik be, nem moderálja a tartalmakat.

Zuckerberg interjúja nyilvános konfrontációhoz vezetett Jack Dorsey-val, a Twitter társalapítójával és igazgatójával, aki azonnal védelmébe vette az úgynevezett „tényellenőrzést”, vagyis a megjelenő bejegyzésekben szereplő közlések esetleges kiigazítását.

Majd leszögezte, hogy álláspontja szerint „ettől nem leszünk az igazság döntőbírái”.

A Twitter vezetője kiemelte: szándékukban áll, hogy összekössék az egymásnak ellentmondó megnyilvánulásokat, illetve megmutassák a vitatott információkat, hogy az emberek maguk alkothassanak ítéletet.