Budapest;hajóbaleset;Hableány;

2020-05-29 11:34:12

28 szál gyertyát gyújtottak – Megemlékezés a Hableány-baleset áldozataira a Margit hídnál

A Hableány tragédiájára, a 28 áldozatot követelő dunai hajóbaleset áldozataira emlékeztek hajós kegyeleti szertartás keretében, a tragédia évfordulóján pénteken Budapesten.

A kegyeletadás alkalmával a Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Hajózási Társaság Millennium I. nevű hajójáról egy koszorút helyeztek a vízre a baleset helyszínén, a Margit hídnál, 28 szál gyertyát gyújtottak, illetve 28-szor kondult meg a hajó harangja az áldozatok emlékére.

Ezt megelőzően ökumenikus szertartást tartottak az áldozatokért. A szertartáson Tóth Mihály, a Panoráma Deck szóvivője emlékeztetett arra, hogy hármas tragédia történt a hajózást hivatásuknak tekintők számára: odaveszett egy hajó, a legénysége, és ami a legfájóbb, odavesztek az utasok is. Ezért tartják szükségesnek, hogy a hagyományok szerint az évfordulón is megemlékezzenek az áldozatokról - tette hozzá.

Azt is elmondta: szeretnék, ha a megemlékezés a hajózás szeretetéről is szólna, vagyis felhívná a figyelmet arra, hogy azoknak, akik a hajóznak, minél jobban oda kell figyelniük egymásra.

Kérdésre válaszolva emlékeztetett arra, hogy már a balesetet követően felajánlották a Hableány orr-részét egy műemlék megvalósításához. Úgy tudják, hogy a hajó orra és a harangja használható fel erre a célra - tette hozzá. 

A Hableány sétahajó 2009 május 29-én süllyedt el Budapesten, a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast továbbra is eltűntként tartanak nyilván.

Az ügyben az ügyészség a Viking Sigyn szállodahajó ukrán hajóskapitányát teszi felelőssé a tragédiáért. A férfival szemben tavaly novemberben emelt vádat az ügyészség vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetésének vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt. Ugyanakkor a kapitány ellen folyó per a koronavírus-járvány miatt várhatóan csak szeptemberben kezdődhet el.