Fekete-fehér

Amikor Washington mellett laktunk, a Seven Locks Roadon hazafelé naponta elautóztunk egy Scotland feliratú tábla előtt. Persze nem Skócia volt az úttól jobbra, a nyíl egy volt rabszolgák alapította és részben ma is a leszármazottaik által lakott kis telep felé mutatott. Pár mérföldre, Bethesdában volt Tamás bátya eredeti kunyhója, Harriett Beecher Stowe 1852-es regényének színhelye. Akármerre nézünk Amerikában, mindenütt ott kísért a rabszolgaság emléke.

És még ha csak az! A feketék eredeti sérelméhez a rabszolgaság 1865-ös eltörlése óta újak járultak: a gazdasági és oktatási hátrány, a kulturális kirekesztés, a politikai egyenlőség hiánya. A 14 éves Emmett Tillt 1955-ben Mississippiben meglincselték, mert rá mert nézni egy szembejövő fehér nőre. Az egyenlő választójogot garantáló törvény alig 55 esztendős, és az sem jött ingyen – az erőszakmentességet hirdető Martin Luther King az életével fizetett érte, mire jött 1967 "hosszú forró nyara".

A déli államokban azért hozták létre a rendőrséget, hogy kordában tartsák a rabszolgákat, amit a fehérek már elfelejtettek, de a feketék nem. A gát 1991-ben szakadt át, amikor Los Angelesben videóra vették, hogyan verték a rendőrök Rodney Kinget. Az interneten mindennek híre megy – márpedig a feketéket érő hatósági erőszaknak se vége, se hossza. A fehér rendőrök a feketéktől félnek, a feketék a fehér rendőröktől. Az elmúlt évek átlagában a rendőrök ezer embert lőnek agyon, az áldozatok negyede fekete, míg lakossági számarányuk csak 13 százalék. Ezt a rosszabb bűnözési mutatók sem indokolják. Szinte minden fekete tinédzserrel előfordult, hogy rendőrök vegzálták, sokakkal az is, hogy fegyvert fogtak rá. 100 ezerből egy fekete férfi a rendőrök kezétől hal meg.

Ehhez jön Trump elnöksége és a koronavírus okozta frusztráció. Idén már a tavasz is forró.