hajók;gyanúsítottak;kapitányok;Hableány;Viking Sigyn;

2020-06-02 16:01:17

Hableány-katasztrófa: bűnügyi felügyelet alatt marad a másik Viking-hajó kapitánya is

Míg a 28 áldozatot követelő tragédia fő gyanúsítottját nyomkövetővel egy lakásban őrzik, a másik kapitánynak elég havonta jelentkeznie a rendőrségen.

A Budai Központi Kerületi Bíróság négy hónappal meghosszabbította Hableány hajó katasztrófájának ügyében segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsított másik ukrán kapitány bűnügyi felügyeletét – közölte a Fővárosi Törvényszék. Tájékoztatásuk szerint a 2019. május 29-i budapesti tragédia idején a feltehetően balesetet okozó Viking Sygin mögött haladó „testvérhajóját” irányító férfi köteles minden hónapban egy előre meghatározott időpontban személyesen jelentkezni az V. kerületi rendőrkapitányságon.

A megalapozott gyanú szerint a tragédiát követően a Viking Idun, azaz a „testvérhajó” kapitányának tudomására hozták, és általa is észlelhető volt az, hogy közvetlenül előtte, a Margit hídnál hajóbaleset történt és mentésre szoruló emberek kerültek a vízbe.

A bíróság a döntését arra alapozta, hogy a nyomozás tart, és tanúkihallgatásokkal folytatódik, amelyeknél a gyanúsított jelenléte továbbra is csak bűnügyi felügyelet alkalmazásával biztosítható. Emlékeztettek: a férfi külföldi állampolgár, magyarországi lakó- vagy állandó tartózkodási hellyel, kötődéssel nem rendelkezik. A rendőrség ugyan korábban kezdeményezte a kapitány letartóztatását, az ügyészség javaslatára a bíróság 2020. január 30-án rendelte el az ilyen típusú kényszerintézkedést. A mostani végzés nem végleges, ellene fellebbezni lehet.

A Viking Sigyn szintén ukrán kapitányát korábban letartóztatták, január 20-án azonban elhagyhatta a börtönt, és azóta ő is bűnügyi felügyeletét tölti. Esetében ez azt jelenti, hogy nyomkövetőt visel és egy lakásban kell maradnia. Budapesten múlt pénteken zajlottak megemlékezések a 28 ember, többségükben dél-koreai turisták halálos áldozatával járó Hableány-katasztrófa egyéves évfordulóján. A tragédiáról írt cikkeinket ide kattintva olvashatja el.