Távolságtartás

Csúfos bukással járt a futballstadionok kinyitása a koronavírus elleni védekezés szempontjából, mivel mindenhol megszegték a járványügyi előírásokat a nézők, ahol rendeztek mérkőzéseket. Csak reménykedni lehet abban, hogy az egy kupacban szurkolók közül senki sem volt fertőzött. Ilyen tapasztalatok után nem marad más választási lehetőség, mint a stadionok ismételt bezárása és annak beismerése, hogy ez az út nem járható.

A futballstadion nem alkalmas a távolságtartásra vonatkozó kormányrendelet (minden negyedik széken ülhettek volna a nézők, ami az oldallelátókon nagyjából megvalósult, a szurkolótáborokban viszont egyáltalán nem) betartására. A klubok nem tettek semmit, azon kívül, hogy a műsorközlő megkérte a drukkereket a távolságtartásra, de nem volt semmilyen következménye annak, hogy ez elmaradt. A labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága eltiltotta a hétvégi fordulóban kiállított labdarúgókat, de nem foglalkozott a távolságtartási szabályok megszegésével. Reméljük, hogy ez nem marad így.

A színházak zárva vannak, pedig ott minden bizonnyal könnyebben be lehet tartatni a járványügyi előírásokat. Kicsi a valószínűsége, hogy a közönség egymás nyakába borul, amikor János vitéz legyőzi a törököket vagy Toldi Miklós az őt hergelők közé dobja a malomkövet. Könyvtárba sem lehet járni, pedig ott sem várható, hogy egymást ölelgetik az egyetemisták, miután sikeresen kijegyzetelték a vizsgatételeiket. Múzeumokban is kicsi az esélye annak, hogy Picasso festménye előtt „hú de szép kép, hú de szép kép, hej, hej!” kiáltásokkal ugrálnának egymást átkarolva az odalátogatók.

Persze lehet, a könyvtárak, múzeumok nem a távolságtartás miatt maradnak zárva, hanem hogy a közalkalmazotti státuszukat hamarosan elveszítő munkatársak ne tudjanak a munkahelyükön tiltakozni.

Ebben van logika.