Trianon;Tőkés László;Bukarest;Klaus Johannis;

2020-06-04 15:53:58

Tőkés László Bukarestben: vessenek véget az állampolitikai szintű magyarellenességnek

Tudatosan időzíthette a román igazságszolgáltatás a trianoni évfordulóra az EMNT-elnök állami kitüntetésének visszavonása miatti per tárgyalását.

Trianon centenáriumának mementója utat nyithat a magyar-román megbékélés előtt, ha az erdélyi magyarok teljes jogú polgárai lesznek Romániának, és Bukarest szakít az állampolitikai szintű magyarellenességgel – mondta csütörtökön Tőkés László Bukarestben az MTI-nek. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából a bukaresti Calvineum református templom udvarán megkoszorúzta a magyar hősök emléktábláját.

Ugyanakkor az egykori református püspök és volt európai parlamenti képviselő nem kizárólag a megemlékezés miatt látogatott a román fővárosba. Ott zajlott volna a pernek a fellebbviteli tárgyalása, amelyet a Románia Csillaga érdemrendtől történt megfosztása miatt indított Klaus Johannis, Románia elnöke ellen. A tárgyalást azonban „eljárási hiányosságokra” hivatkozva elhalasztották. Tőkés László, aki szerint a román igazságszolgáltatás tudatos időzítése, hogy  erre a jelképes dátumra tűzte ki a tárgyalást, minderről azt mondta:

Megbékélés szlovák mintára?

 – Temesvár azt üzeni: van lehetőség a megbékélésre, de ennek céljából szakítania kell Klaus Johannisnak és a bukaresti kormánynak a szekuritátés (kommunista titkosszolgálati), iliescui magyarellenes hagyományokkal - jelentette ki Tőkés László. Szerinte úgy kellene Romániában is a megbékélés útjára lépni, ahogyan Igor Matovic szlovák kormányfő tette, amikor közös trianoni megemlékezésre hívta, és Szlovákia teljes jogú polgárainak nyilvánította a felvidéki magyarokat.  

Felidézte, hogy 2013-ban Tusnádfürdőn azt kérte Orbán Viktor magyar miniszterelnöktől, hogy gyakoroljon védhatalmi státuszt az erdélyi magyarok felett, miképpen ezt teszi Ausztria az olaszországi, dél-tiroli német közösség esetében. Kijelentése azonban a román fordításban már a gyarmati függésre utaló „protektorátussá” torzult, és erre hivatkozva – az érdemrend becsületbíróságának javaslatára – vonta vissza tőle 2016-ban Klaus Johannis a Románia Csillaga lovagi fokozatát.

Tőkés Lászlónak az 1989-es temesvári forradalom kirobbantásában szerzett történelmi érdemeiért a huszadik évfordulón kapott kapott kitüntetés ügyében a bukaresti táblabíróság alapfokon elutasította az elnöki rendelet megsemmisítésére irányuló keresetet.