A XX. században két nagy nemzeti tragédiát éltünk át, Trianont és a holokausztot – így nyilatkozott Tabajdi Csaba, volt szocialista EP képviselő a június 4-i évforduló kapcsán, amely kijelentéssel ugyan lehet vitatkozni, de nem érdemes. Annyi azonban bizonyos, hogy a holokausztnak már van Budapesten egy megrázó, az egész világon elismert emlékműve – Cipők a Duna-parton –, mostanra elkészült egy (Mohácsi Andrástól kölcsönvett kifejezéssel) Trianon lejtő is. Erről legfeljebb annyi tudható biztosan, hogy több mint ötmilliárd forintba került.
Van benne egy kevés a washingtoni holokauszt múzeumból – örökmécses –, van benne az ugyancsak washingtoni vietnami emlékműből – ott egy nyitott, nem pedig egy ilyen zárt, lefelé haladó utcaszakasszal találkozunk –, de összességében nehezen meghatározható, hogy mi is volt a pontos szándék. Egry Gábor Trianon-kutató, a Politikatörténeti Intézet főigazgatója szerint egyértelműen zarándokhellyé akarnák tenni, hogy mint a magyar sorstragédia mementója álljon ott a látogatók és nyilván az iskoláscsoportok előtt. Márpedig ha a magyar kormánynak ez a szándéka, így is lesz – éppúgy, mint a Terror Háza Múzeum esetében.
A kérdés csak az: vajon miért nem adták át a trianoni évfordulón, a centenárium napján? Vajon tényleg a szociális távolságtartás miatt halasztották a ceremóniát augusztus 20-ra? Bár csak a paravánok közötti résen lehet belesni, annyi így is látható, hogy munka már nem nagyon folyik. Sőt a biztonsági őrök szerint lényegében minden elkészült, de betekintést akkor sem engedhetnek; kamerák figyelik a helyszínt és őket is. Persze képet láthatunk, még a kerítésen is a tervezett alkotásról.
Ez a kormány még a félkész állapotban lévő, de számára szimbolikusan fontos épületeket is átadja, ha kell többször is, lásd a Várkert bazár esetét. Vajon miért állt el eddigi szokásától a kabinet, miért nem határozott úgy, hogy tart egy avató ünnepséget, adekvátan június 4-én, ahol legfeljebb csak az Áder-Orbán-Kövér belsőhármas hajt fejet az új örökláng előtt, és majd rendez egy nagy ünnepséget augusztus 20-án? Bár őszintén szólva nehezen érthető, miként kapcsolódik majd ez az esemény az államalapítás ünnepéhez, ha csak nem azt akarja a hatalom kőbe vésni, hogy valójában a régi határok jelentik még ma is a magyar államot.
Ne zárjuk ki ennek lehetőségét; ha az oldalfalra vésett 1913-as településnevek szimbolikájára gondolunk, vagyis arra, hogy a magyarok által sosem lakott városok magyar neve is odakerült, akkor egyáltalán nem tűnik lehetetlennek ez az elképzelés. Összességében azonban erősebben tartja magát az a hit, hogy a kormány azért építtette ide, a budapesti Alkotmány utca Kossuth-téri végébe az emlékművet, hogy megszüntesse a tüntetések egy korábban megszokott és bevett helyszínét.
Megint Mohácsi András szobrászt idézem: az alkotásnak elsősorban tömeghullámtörő szerepe van. Mohácsi persze mond mást is, amit már óvatosan idézek: szerinte az egész alkotás emlékeztet egy közvécére, ahol lefelé hatolással érhetünk el a „csúcsra”.