Brazília;tömegsír;Jair Bolsonaro;járványügyi adatok;

Ha nincs statisztika, nincs járvány sem: a brazil kormány törölte honlapjáról a korábbi koronavírus-adatokat

Elképesztő ütemben nő a fertőzöttek és halálos áldozatok száma Brazíliában, Bolsonaro elnök azonban rájött, hogyan lehet "javítani" az aggasztó helyzeten.

Brazília vasárnap eltávolított a koronavírus-pandémiára vonatkozó több hónapnyi járványügyi adatot a kormányzati honlapjáról.

Az időrendben, tagállamokra és településekre bontott információkat a brazil egészségügyi tárca törölte, amelynek élére Jair Bolsonaro elnök június 3-án Eduardo Pazuello tábornokot nevezte ki ügyvezető egészségügyi miniszternek - írja az MTI.

"Az összesített adatok (...) nem tükrözik az ország jelenlegi helyzetét" - írta Twitter-üzenetében Bolsonaro az egészségügyi minisztérium egyik dokumentumára hivatkozva. Hangsúlyozta, hogy intézkedéseket hoztak az esetek bejelentésének javítására és a diagnózisok megerősítésére.

Ugyanakkor sem Bolsonaro, sem az egészségügyi tárca nem indokolta meg az adatok törlését a covid.saude.gov.br honlapról. A honlapot szombaton indították újra egy új felülettel, amely csak az utóbbi 24 órában történt halálozásokra, új fertőzöttekre és a gyógyultakra vonatkozó információkat tartalmazza, az összesítések viszont nem érhetőek el többé. 

Latin-Amerika legnagyobb, 210 milliós lakosú országában az egészségügyi tárca szombati tájékoztatása szerint

az utóbbi 24 órában 27 075-tel nőtt az igazoltan fertőzöttek és 904-gyel az elhunytak száma.

Az utoljára pénteken közölt összesítéshez mérten így az azonosított fertőzöttek száma 672 846-ra, a haláleseteké pedig 35 930-ra gyarapodott, a  Johns Hopkins Egyetem honlapján rögzített adatok alapján. Az országban olyan ütemben szedi áldozatait a járvány, hogy már egyéni temetésekre sem jut idő, a halottakat tömegsírba helyezik.

A brazil államfő a járvány kitörése óta többször is elbagatellizálta a helyzet súlyosságát, volt, hogy aprócska influenzának nevezte az új koronavírus okozta Covid-19 betegséget, az arra adandó válaszokat pedig túlreagálásnak minősítette.

Szembeszállt a helyi vezetők által elrendelt vesztegzár-rendelkezésekkel is, mondván, hogy a gazdaságban bekövetkezett válság miatt többen halnak majd meg, mint a járványban - pénteken pedig kilépéssel fenyegette meg a Világegészségügyi Szervezetet (WHO), miután az ENSZ-szerv figyelmeztette az egyes országokat a kijárási korlátozások koronavírus-járvány megfékezése előtti feloldásának veszélyeire.

„Figyelmeztetek mindenkit: az Egyesült Államok kilépett a WHO-ból és mi is megvizsgáljuk ezt a lehetőséget. A WHO vagy felhagy azzal, hogy ideológiai alapon működjön, vagy mi is kilépünk.”

„Nekünk nem kell, hogy kívülről megmondják, mit csináljunk az egészségügy terén”

– hangoztatta Bolsonaro az elnöki palota bejáratánál újságíróknak adott nyilatkozatában.