Előfizetés

A gyógyszertárak szakemberei is egészségügyi dolgozók – Reagált Kásler szavaira a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.06.08. 12:57

Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava
Hankó Zoltán úgy véli, hogy ők is joggal várták a félmillió forintos bérkiegészítést, amiből végül kimaradtak.
Reagált a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke, Hankó Zoltán Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere interjújára, amelyet a tárcavezető a Demokratának adott. A politikus ebben azt nyilatkozta, hogy a gyógyszerészek valóban szerepeltek a kormány elé kerülő díjazottak listáján, de kérdőjellel, ugyanis az ágazat eleve nagyon magas, huszonöt százalékos haszonnal dolgozik, ráadásul az üzletek vállalkozási formában szolgáltatnak és a tulajdonosok közel egyharmada külföldi. Közölte azt is, hogy a gyógyszertárak egyébként is azt tették, amit járvány nélkül is tettek volna.  Kásler Miklós múlt héten közölte azon egészségügyi dolgozók listáját, akik július 1-től megkapják az egyszeri félmillió forintos bérkiegészítést. Ebből viszont kimaradnak a gyógyszerészek és a gyógyszertári dolgozók. Hankó Zoltán az MGYK honlapjára felöltött levelében arra hívta fel a figyelmet, a gyógyszertárak szakemberei az egészségügyi törvény és a gyógyszer-gazdaságossági törvény értelmében egészségügyi dolgozók, akik ráadásul egészségügyi intézményben dolgoznak, így joggal várták, hogy a „minden egészségügyi dolgozó” fogalomba ők is beletartoznak. Az MGYK elnöke emlékeztetett a miniszter március 20-i levelére, amelyben a gyógyszerészek és gyógyszertárakban dolgozók helytállását köszönte meg „ebben az embert próbáló nehéz helyzetben”. A miniszter azon állítására, miszerint az ágazat 25 százalékos haszonnal dolgozik, Hankó Zoltán kijelentette, hogy a miniszter valószínűleg a haszon helyett a haszonkulcs (árrés) kifejezést akarta használni, de ez még így sem igaz.
„Ma a közfinanszírozott gyógyszerek fogyasztói árának százalékában kifejezett, miniszteri rendeletben rögzített átlagos árrése már csak 10 (!) százalék körüli, ráadásul egyre több olyan gyógyszert forgalmaznak a gyógyszertárak, amelyek árrése még a beszállítónak kifizetendő összeg banki átutalási költségét sem fedezi. A szabadáras egyéb termékek árképzése ezt a kiesést csak részben kompenzálja, a vidéki kisforgalmú gyógyszertárak helyzete pedig csak egyre nehezebb. Évek óta eredmény nélkül könyörgök a korrekcióért, ráadásul úgy, hogy az ágazati átlagbér jóval a nemzetgazdasági átlag alatt van”

– magyarázta Hankó Zoltán.

Arra a miniszteri állításra, miszerint a gyógyszertárak tulajdonosainak közel egyharmada külföldi, az MGYK elnöke elismerte, hogy ez igaz lehet. Hangsúlyozta, hogy ha a gyógyszertárak tényleges tulajdonosi szerkezetével probléma van, akkor az ágazati vezetés feladata a jogszabályi előírások érvényesítése mind a tulajdonlás, mind a gyógyszertár-működtetés területén. Hozzátette, hogy évek óta hiába kéri a tárcától az ez irányú intézkedéseket. Kásler Miklós kijelentette, hogy a gyógyszertárak egyébként is azt tették, amit járvány nélkül is tettek volna.
„Bocsánat, a többi egészségügyi intézményben nem ugyanazt csinálták, amit járvány nélkül is tettek volna, tehát a betegeik ellátását?”

– tette fel a kérdést a kamara elnöke.

Hankó Zoltán leszögezte azt is, hogy levele nem ellenzéki támadás, ő maga székely-magyar, nemzeti elkötelezettségű, hívő és konzervatív értékrendű ember, az általa vezetett érdekvédelmi szervezet pedig a kormány stratégiai partnere. Hangsúlyozta: egyértelművé akarta tenni, hogy nagyobb kárt okoz az egyszeri juttatás elmaradásához kapcsolódó miniszteri kommunikáció, mint annak az összegnek az elvesztése, amit a gyógyszertári gyógyszerészek és asszisztensek a kormány által ígért, „minden egészségügyi dolgozónak járó” egyszeri juttatásával reméltek.

Müller Cecília: A hat új pozitív esettel már tényleg a járvány végén járunk

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.06.08. 12:04

Fotó: Árvai Károly / MTI/kormany.hu
Az országos tisztifőorvos szerint a gyógyultak száma nagyon szépen emelkedik.
Június 5-től megszűnt a magyar-szlovák és a magyar-osztrák határátkelőkön a határellenőrzés – emlékeztetett Kiss Róbert rendőralezredes az operatív törzs hétfői tájékoztatóján. Felhívta a figyelmet arra, hogy megjelent a Magyar Közlönyben a határátlépésre vonatkozó kormányrendelet, amely hétfő reggel hatályba is lépett. Ennek értelmében az osztrák, cseh, szlovák és német állampolgárok beléphetnek az országba, ahogyan a magyarok is beléphetnek ezekből az országokból. Már 2309-en vállalták a házi karantén elektronikus ellenőrzését. Az elmúlt 24 órában 555 hatósági házi karantént rendeltek el, így összesen 9665 házi karantén van jelenleg az országban. Eddig 426 büntetőeljárást indítottak a járványüggyel kapcsolatban: 124 esetben rémhírterjesztés, 29 esetben közveszéllyel fenyegetés, 129 esetben csalás és 22 esetben járványügyi szabályszegés miatt. Gyanúsítottként 80 embert hallgattak ki.    Müller Cecília országos tisztifőorvos közölte, hogy a járvány vége felé haladunk, az első hullámot lassan magunk mögött hagyhatjuk. Megerősítette, hogy újabb 6 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19). Véleménye szerint ez is azt mutatja, hogy valóban jelentősen csökken már az új fertőzöttek száma. Összesen 4014 koronavírusos esetet regisztráltak Magyarországon. Elhunyt 2 idős, krónikus beteg, így már 548-an vesztették életüket a vírus következtében. 
Továbbra is érvényes az az adat, hogy az elhunytak 4 százalékánál nem találtak egyéb alapbetegséget, magát a koronavírust tartják a halál okának.

A gyógyultak száma megfogalmazása szerint nagyon szépen emelkedik, 2284-en már meggyógyultak, az aktív fertőzöttek száma pedig 1182 fő. Hozzátette, hogy így már kétszer annyian gyógyultak meg, mint ahány aktív fertőzött van jelenleg az országban van. Kórházban 385 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 21-en vannak lélegeztetőgépen.  A fertőzöttek 58 százaléka nő, 42 százaléka férfi. Ez a világban egy picit másképp néz ki, más országokban jellemzően a férfiak fertőződtek meg nagyobb számban. Ezt a demográfiai adatokkal magyarázta, mivel a nők átlagosan magasabb életkort élnek meg Magyarországon. A 4014 fertőzött ember negyede, 25 százaléka 65 és 79 közötti korosztály, ők 1011-en vannak. A 80 év felettiek aránya 20 százalék. A 20 év alattiak között 88 pozitív esetet regisztráltak, a 15 év alattiak között pedig 33-at a járvány teljes időszakában. Országosan a 100 ezer főre vetített pozitív esetek száma 41, a halálesetek száma pedig 5. Területi elosztást nézve továbbra is Budapest érintett leginkább, a fővárosban 108 fő esik 100 ezer emberre. Zala megyében ez a szám 96, Komárom-Esztergom megyében 94, Fejér megyében 89, Pest megyében pedig 45. Békés megyében a legalacsonyabb, ott továbbra is 3 pozitív eset van 100 ezer főt tekintve.
Emlékeztetett arra, hogy Magyarországon a 10. héten mutatták ki a koronavírust igazoltan először, és a 23. hétig fokozatosan emelkedett a tendencia a légúti fertőzésnek köszönhetően. A 15. héten volt a legtöbb megbetegedés, 712 fővel, majd hetente folyamatosan csökkent az arány. Most a 23. héten 122 pozitivitást regisztráltak.

Az első elhunytat a 11. héten regisztrálták, a legtöbb beteg a 16. héten halt meg az országban, akkor 91 embert veszítettünk el. Ez fokozatosan csökkent, a 23. héten 20 halálesetet regisztráltak. Beszélt arról is, hogy a világban már hétmillió fölött van a regisztrált koronavírusos esetek száma, és már 403 ezer ember vesztette életét a COVID-19 következtében. Az országos tisztifőorvos úgy véli, hogy a hat új pozitív esettel már tényleg a járvány végén járunk. Újságírói kérdések:  Müller Cecília érdeklődésre azt válaszolta, hogy azért változnak a megyei adatok, mert ha valaki megbetegszik, vagy felmerül a betegség gyanúja, akkor az orvos bejelenti azt a népegészségügyi hatóságoknak. A mintavételt követően az erről szóló lapon a beteg állandó lakcímét írják fel, azonban a helyszín annak függvényében változhat, hogy hol történt a megbetegedés, hol lakik életvitelszerűen a beteg. Ez egy esetalapú nyilvántartási rendszer. (Origo) Az idősek otthona lakói mikor mehetnek ki? Müller Cecília nagyon bizakodó, örül, hogy a látogatási lehetőséget már biztosítani lehetett a múlt héten. Az országos tisztifőorvos reméli, hogy a kijárási tilalmat hamarosan feloldják. (Infostart) Arra a kérdésre, hogy falunapokat lehet-e tartani, Kiss Róbert elmondta, hogy a védekezés második szakaszában is elemzik az adatokat. Az enyhítések bevezetése is a fokozatosságot szolgálta. Elmondása szerint foglalkozik az operatív törzs azzal is, hogy a szabadtéri rendezvények tiltását feloldják-e. Ha indokolt lesz, a szükséges időben a szükséges intézkedéseket meghozzák. (Somogyi Hírlap) Kellett-e beavatkozást elhalasztani vérhiány miatt? Müller Cecília azt mondta, hogy az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója arról tájékoztatta, nem volt fennakadás az ellátásban, nem maradt el beavatkozás vérhiány miatt. (Délmagyar)

Szijjártó: Ősszel avathatják fel a Hableány áldozatainak emlékművét

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.06.08. 11:42

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
A tárcavezető erről hétfő reggel tájékoztatta a dél-koreai külügyminisztert.
Hétfő reggel telefonon tárgyalt Kang Kjungvha dél-koreai külügyminiszterrel Szijjártó Péter. A magyar tárcavezető a Facebook-oldalán azt írta: Kang Kjungvha köszönetet mondott Magyarországnak az egy évvel ezelőtti hajótragédia során mutatott szolidaritásért, és az egy éves évfordulón lezajlott megemlékezésekért. „Elmondtam neki, hogy zajlik a tragédia helyszínére szánt emlékmű tervezése, melynek felavatására reményeink szerint ősszel sor tud kerülni” – tette hozzá Szijjártó. A külügyminiszter azt írta, a telefonos egyeztetés során elismerésüket fejezték ki egymásnak a koronavírus elleni védekezés erőfeszítéseiért. „A koreai külügyminiszter köszönetet mondott azért, hogy Magyarország lehetővé tette a koreai vállalatoknál dolgozók beutazását Magyarországra, én pedig köszönetet mondtam a koreai vállalatok magyarországi beruházásáért” – közölte.
„Tavaly a koreai vállalatok döntöttek a legtöbb magyarországi beruházásról: a Samsung SDI és az SK Innovation beruházásai nyomán hazánk az elektromos autóipar európai fellegvárává vált. A beruházásoknak köszönhetően a kereskedelmi forgalom is dinamikusan bővül, az első negyedévben 21 %-kal nőtt és megközelítette az 1 milliárd dollárt” –  írta Szijjártó. Kiemelte: szoros az együttműködés a két ország között a nemzetközi politikában, Magyarország támogatja Korea ENSZ BT tagságát, valamint szorgalmazzuk az Európai Unió és Korea közötti beruhazásvédelmi megállapodásól szóló tárgyalások mielőbbi megkezdését.