rasszizmus;plakát;Bayer Zsolt;Baranyi Krisztina;

2020-06-10 11:34:22

„Több négert Budapestre!” - feliratú kamuplakáttal támadják Baranyi Krisztinát

A készítők még idézetet is adtak a ferencvárosi polgármester szájába.

„Széleskörű összefogás mögöttem! Már a Fidesz is támogat” – írta szmájlis Facebook-bejegyzésében Baranyi Krisztina, amiben egy kamuplakát fotóját osztotta meg. „A több négert Budapestre” -főcímű plakát alján több ellenzéki párt és a CEU logója mellett ugyanis a Fideszé is látható. 

A provokatív, rasszista hangvételű plakát készítői egy álidézetet tulajdonítottak a ferencvárosi polgármesternek, mely szerint Baranyi már nagyon várja a négereket. "A Rákóczi úton, az Uránia mozi közelében fotózta a plakátot egy ismerősöm kedden" - mondta el kérdésünkre Baranyi Krisztina, aki kérdésünkre azt is hozzátette, nem tervez feljelentést a hamisítás miatt.

A rasszista üzenet egyértelműen a George Floyde meggyilkolása miatt kirobbanó amerikai tüntetésekre és zavargásokra utal, ugyanakkor nem előzmény nélküli üzenet: tavaly novemberben Camara-Bereczki Ferenc józsefvárosi ellenzéki képviselőt majmozta le egy ismeretlen, a mostanihoz nagyon hasonló stílusú, szerkesztésű plakáton.

A szélsőséges kiszólások nem csak ragasztványok formájában válnak egyre mindennaposabbá:  kedden a  Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett Bayer Zsolt publicista kesergett  blogoldalán, azzal a felvetéssel, hogy a jövőben „Kibaszott négerek mocskos bakancsát kell csókolgatni, és önfeledten mosolyogni hozzá?”. (Bayer egy valószínűleg megrendezett videót is megosztott -   ezen a 444.hu szerint egy szélsőjobboldali, fekete mozgalom tagjai demonstrálják felsőbbrendűségüket, állítólagos járókelőkön.)