vádemelés;Mórahalom;Országház-makett;

2020-06-11 16:33:45

Mini Hungary, nagy lenyúlás: vádat emeltek a mórahalmi makettparkra felvett százmilliók miatt

A kivitelező, a megbízó és a műszaki ellenőr is összejátszott az ügyészség szerint, silány minőségű vagy el sem készült makettek után vettek fel százmilliókat.

Költségvetési csalás bűntette miatt vádat emelt a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség öt férfi ellen, akik 2011 és 2014. között Mórahalmon, uniós és magyar költségvetési forrásokból megvalósítandó makettpark, a Mini Hungary Park építésére több mint félmilliárd forint támogatást vettek jogosulatlanul igénybe.  

Az ügyészségi közlemény és a vádirat szerint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályázati felhívást tett közzé, melyre az egyik vádlott cége pályázatot nyújtott be. Az elbírálás után a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (DARFÜ) a társasággal 2010. októberében támogatási szerződést kötött, amiben a társaság vállalta, hogy Mórahalom területén az 1910-es Nagy Magyarországot bemutató, 50 magyar műemlék kicsinyített másával emlékparkot létesít, fogadóépületet alakít ki, majd a létesítményt 5 évig üzemelteti.

A beruházás során a generálkivitelezői és a műszaki ellenőri tevékenységet a vádlottak befolyása, illetve irányítása alatt álló gazdasági társaságok végezték.

A projekt összköltsége 648 millió forint volt, melyet a cég önerő biztosítása mellett, 550 millió forint vissza nem térítendő uniós és hazai támogatásból akart megvalósítani.

A vádlottak folyamatosan finanszírozási gondokkal szembesültek, az önerő meglétét is úgy igazolták, hogy azt a pályázat menedzselését végző vádlott egy napra utalta át az erre a célra fenntartott bankszámlára. A minél nagyobb összegű támogatás lehívása érdekében a vádlottak elhatározták, hogy a kifizetési kérelmekben el nem készült maketteket és munkákat jelentenek készre.

Az ügyészség szerint a vádlottak mindvégig tisztában voltak a projekt tényleges állásával, és azzal is, hogy a makettek egy része nem, vagy silány minőségben készült el, illetve azokat túlárazták. Az összejátszó felek több mint 510 millió forintot igényeltek, de a DARFÜ a kivitelezés ellenőrzése során tapasztalt szabálytalanságok miatt végül 436 millió forintot folyósított.

A vádlottak 2014. március 31-én a projektet készre jelentették. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a projekt műszakilag alkalmatlan, 20 makettet a helyszínen nem találtak, több sérült volt. A DARFÜ a támogatást jogosulatlannak minősítette, és visszafizetésre kötelezte a társaságot, erre azonban nem került sor.

A főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat, a vádlottak bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

Mint egy korábbi ügyészségi közleményből kiderül, a vádhatóság történtek miatt már 2018-ban kérte a Mini Hungary Park ügyvezetőjének és a vállalkozó cég vezetőjének előzetes letartóztatását - míg a műszaki ellenőr esetében elegendőnek látták a házi őrizet elrendelését.