Budapest;Debrecen;Lánchíd;

2020-06-13 08:00:00

Semmi se

Bárcsak debreceni kisdiák lehetnék. No, nem afféle pakkot váró Nyilas Misi, inkább olyan, aki után évente több millió forint tandíjat fizetnek be az állami milliárdokból felhúzott nemzetközi iskolának. Biztos jó társaságba keverednék, a város polgármesterének gyereke is odajár. Elvégre egy tehetős városnak a vezetője se legyen kódis. Az innovációs miniszter is megmondta, hogy Debrecen az iskolapadban akarja megnyerni a munkaerőpiaci versenyt, éppen ezért minőségi oktatással és vonzó jövőképpel hívja a fiatalokat. A csudaiskolában aligha jut minden gyereknek hely, de a jövő tényleg fényesnek ígérkezik.  

Debrecen 2030-ig szóló fejlesztési programjának megvalósítását 600 milliárd forintra kóstálják. Lesz villamos, közúti körgyűrű, bővítik a repteret, fejlesztik az egyetemet, és odaköltöztetik a Természettudományi Múzeumot. Mert akkor majd többen utaznak oda. Ha pedig már ott vannak, úgy megtetszik nekik a Tócóskert, hogy többé haza se akarnak menni. Mert ott, kérem, a jövő épül. Ahogy Kósa Lajos országgyűlési képviselő is megmondta, „a magyar jövő”. Debrecenben. Épül.  

Még a végén az Országgyűlés is odaköltözik. Sebaj, építenek egy új Parlamentet. Elé meg ásnak egy folyómedret, hogy senkinek se legyen hiányérzete. A budapesti Országházat ugyan nemrégiben újították fel, de így volt ez a múzeum épületével is. Majd találnak neki más funkciót. Lehetne például Horthy emlékház, Trianon Múzeum. Meg azután hiába szép, ha előtte ott romladozik a Lánchíd. Amit Karácsony direkte a kormány bosszantására nem újít fel, holott itt volt neki a járvány is, ami alatt azt csinálhatott volna, amit akar. Bezzeg a kormány, bezzeg az időnként saját párttársai által hátba döfött elődje, Tarlós István megtette volna. Ugyan két cikluson át nem volt rá érkezése, de Karácsonynak most egy félévet is a fejére olvasnak. 

Különben is, mit kuncsorog több pénzért. Legyen elég az a 6 milliárd. Nincs több. Elvégre máshová is kell. Szállodafejlesztésre a turizmus mélyrepülése idején, a Pénzügyminisztérium új épületére, a Citadellára, a szuperkórházra, a múzeumi negyedre és persze a debreceni programra, csak az első ciklusra 29 milliárd. Ennyiből az oroszlánok szőrét is kiondolálnák. De minek az. A jövő nem Budapesten épül. 

Elvégre az csak a főváros. A város, amely a rendszerváltás óta először nettó befizetője lesz a központi költségvetésnek. Igaz, az elmúlt években se hagyott sokat a kasszában a jó Orbán-kormány. Minden Budapesten megtermelt 100 forintból 97-et eddig is elvont. Most viszi az egészet, meg egy kicsit azon felül. Mit számít, ha megroppan a város. Kit érdekel, ha Magyarország gazdasági motorja akadozni kezd. Elvégre az ott élő 1,7 millió ember annyit fizet be adóként, hogy jut belőle Debrecenre. Ahol politikamentes közérdekből épül a jövő. Egy kelet felé nyitó, a nőnek a tűzhely mellett a helye, egyetem helyett tanuljanak szakmát ország.  

Sehol nincs az megírva – mondotta az ország fejlődéséért felelős miniszter –, hogy Magyarországon minden Budapesten legyen. S az vajon hol olvasható, hogy semmi se?