bérkiegészítés;egészségügyi dolgozók;koronavírus;

2020-06-13 11:01:17

Megjelent a kormányrendelet arról, kinek jár a félmilliós egészségügyi bérkiegészítés

A kormány a Járvány Elleni Védekezési Alapból 94 milliárd 342 millió forintot csoportosított át a kifizetések fedezetére.

Megjelent a Magyar Közlönyben a kormányrendelet az egészségügyi dolgozók félmillió forintos bérkiegészítéséről, amely több részre bontja a jogosultak körét – vette észre a Napi.hu.

Az első rész azokat tartalmazza, akik a következő közfinanszírozott egészségügyi szolgáltató valamelyikénél foglalkoztatási jogviszonyban álltak április elsején:  

Szintén jogosultak a rendkívüli juttatásra a következő szakemberek:

Jogosultak emellett

Az orvosi egyetemek esetében kizárólag a közfinanszírozott egészségügyi ellátásban közvetlenül részt vevő egészségügyi dolgozó, valamint a közfinanszírozott egészségügyi ellátást nyújtó intézmény működtetésében részt vevő egészségügyben dolgozó jogosult a rendkívüli juttatásra. Viszont megkaphatja a juttatást a veszélyhelyzeti betegellátásban részt vevő orvostanhallgató is.

Szintén jogosultak a honvédelem és a belügyminiszter hatáskörébe tartozó szervezetek egészségügyi dolgozói, illetve az aktív fekvőbeteg-szakellátást nyújtó közfinanszírozott egészségügyi szolgáltató főigazgatója és gazdasági igazgatója. 

A rendkívüli juttatást 2020. július 1-jén kell kifizetni. A kormány a Járvány Elleni Védekezési Alapból az Egészségbiztosítási Alapba csoportosított át 94 milliárd 342 millió forintot a kifizetések fedezetére.

Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere június elején közölte azon egészségügyi dolgozók listáját, akik megkapják az egyszeri félmillió forintos bérkiegészítést. A juttatást egy meglehetősen bürokratikus eljárás esetében az intézményvezetőknek kell megigényelni: akinek a számára a főnöke nem kér, az aligha kap majd a pénzből.