Észak-Korea;Dél-Korea;

2020-06-13 21:30:07

Kim Dzsong Un húga katonai akcióval fenyegette meg Dél-Koreát

Kim Jo Dzsong úgy fogalmazott, „a déli szomszédnak adandó megtorló választ az ország hadseregének vezetőire bízza”.

Katonai akcióval fenyegette meg Dél-Koreát Kim Dzsong Un észak-koreai vezető húga a KCNA észak-koreai állami hírügynökséghez szombaton eljuttatott közleményében, amiért Szöul szerinte nem tesz semmit a dél-koreai aktivisták szórólapkampánya ellen.

Kim Jo Dzsong az észak-koreai kormányzó Munkáspárt Központi Bizottságának első osztályvezető-helyettese, a közleményben úgy fogalmazott:

Nem sokkal korábban Kvon Dzsong Gun, az észak-koreai külügyminisztérium amerikai ügyekért felelős részlegének vezetője azt mondta, Szöulnak fel kellene hagynia az észak-koreai nukleáris leszereléssel kapcsolatos „értelmetlen” nyilatkozatokkal. Hozzátette: Észak-Korea növelni fogja katonai kapacitásait az Egyesült Államoknak az országra jelentett fenyegetése miatt.

Pénteken Ri Szon Gvon külügyminiszter a KCNA állami hírügynökség által közölt nyilatkozatában szintén leszögezte: Washington politikája továbbra is hosszú távú fenyegetést jelent az észak-koreai államra és népére nézve.

Az észak-koreai vezető húga a héten már figyelmeztetett, hogy amennyiben nem ér véget a szórólapkampány, a katonai feszültség csökkentését célzó 2018-as egyezmény felmondása mellett Phenjan bezárhatja a Korea-közi összekötő irodát, valamint leállíthatja a Keszong határvárosban lévő közös ipari park működését.

Kim Jo Dzsong – akinek szakértők szerint döntő szava van Korea-közi ügyekben – ekkor „emberi hulladéknak, korcs kutyáknak” nevezte az aktivistákat, a phenjani Munkapárt Korea-közi ügyekért felelős osztályának szóvivője pedig komolytalannak nevezte a „provokáció” leállítására vonatkozó szöuli ígéreteket.

Az összekötő iroda és a keszongi ipari park a két Korea közötti békés viszony két, talán legfontosabb szimbóluma.

Észak-koreai disszidensek és más aktivisták az elmúlt hetekben apró hőlégballonok segítségével szórólapokat juttattak át Dél-Koreából a határon, amelyekben erőteljesen bírálták a phenjani rezsimet és a katasztrofális emberi jogi helyzetet.

Szerdán a dél-koreai védelmi tárca bejelentette, hogy feljelentést tesz két, a phenjani rezsimet bíráló röplapokat terjesztő szervezet ellen. Elemzők emlékeztetnek arra, hogy bár Szöul korábban is igyekezett megakadályozni az ilyen jellegű, évek óta tartó szórólapkampányokat, mind ez idáig – a szólásszabadságra hivatkozva – nem tiltotta meg őket.

Az elmúlt hónapokban Phenjan szinte minden együttműködést megszakított Szöullal.