Afganisztán;Doha;tálibok;

2020-06-15 09:32:56

Dohában lesz az afgán kormány és a tálibok közötti első béketárgyalás

A pontos napot még nem jelölték ki.

A katari fővárosban, Dohában ül össze első béketárgyalásukra az afgán kormány és a tálib lázadók – jelentette be vasárnap mindkét fél.

Most először lesz magas szintű találkozó közöttük többévi harcok után, de a napját még nem jelölték ki. Mindazonáltal abban nem állapodtak meg, hogy Doha állandó helyszíne lesz a tárgyalásoknak.

Az afgán kormány csütörtökön jelentette be, hogy felgyorsítaná a nemrég megkezdett fogolycseréket a tálib lázadókkal. Ennek a hétnek a végére akár 5000 tálib foglyot is kiengedhetnek a börtönből – mondták. A tálibok erre úgy reagáltak, hogy a foglyok elengedése után akár egy héttel már meg is tarthatják a béketárgyalások első fordulóját. Ők ezer foglyukat bocsátják szabadon.

Az afgán kormány már 3000 tálib fegyvereset engedett el a lázadók és az Egyesült Államok közötti februári dohai megállapodásnak megfelelően, a tálibok pedig 500-at. Ebben a megállapodásban az amerikai erők vezette NATO-csapatok kivonásának menetrendje is szerepel.

Szedik Szeddiki kormányszóvivő csütörtökön azt mondta, gyakorlatilag nem hivatalos fegyverszünet lépett életbe a felek között.