Előfizetés

Fény és árnyék

Retkes Attila írása a Népszavának
Publikálás dátuma
2020.06.16. 11:30
MUSIC-JAZZ-MILES DAVIS
Fotó: JOEL ROBINE /
Az egyetemes jazztörténet ikonja, Miles Davis életműve csaknem harminc évvel halála után is kiapadhatatlan kincsestár. Ennek újabb bizonyítéka Stanley Nelson alkotása, amely már itthon is hozzáférhető.
A szakmában és a rajongók körében is megoszlanak a vélemények, hogy kik voltak azok a muzsikusok, akik a legnagyobb hatást gyakorolták a XX. századi jazz fejlődésére. Jó néhány nevet fel lehetne sorolni, de egyértelmű konszenzus talán csak John Coltrane, Miles Davis és Charles Mingus személyéhez kapcsolódik. Így már érthető, hogy mindhármukról rendszeresen jelennek meg életrajzi kötetek, részben vagy egészében publikálatlan stúdió- és koncertfelvételek, illetve más dokumentumok. Utóbbiak közé tartozik Stanley Nelson új filmje, amely 115 percbe sűrítve igyekszik bemutatni Miles Davis művészetét és személyiségét. A címadás (Birth of the Cool) kifejezetten megtévesztő, hiszen Miles nagyon fiatalon, 1949-ben készített felvételsorozatára utal, amellyel megteremtette a cool jazz stílust és megalapozta saját világhírnevét. Jó is lett volna (és hiányzik a palettáról) egy olyan dokumentumfilm, amely kifejezetten ezzel a hetven évvel ezelőtti projekttel, annak zenetörténeti kontextusával foglalkozik. Igaz, a helyzetet nehezíti, hogy már nincsenek élő szemtanúk és zenésztársak, de a Capitol lemezgyárban készített felvételek története így is megérdemelne egy önálló alkotást – sok zenével és tanítványok, későbbi muzsikustársak, akár érdekesen beszélő zenetörténészek visszaemlékezéseivel. Stanley Nelson azonban nem ezt a megoldást választotta, hanem a fontos Miles-lemez címét felhasználva a teljes életművet igyekszik bemutatni. Az eredmény így igencsak felemás. Azok a szakemberek és zenebarátok, akik olvasták a magyar nyelven is megjelent két Davis-biográfiát, most számos érdekes, eddig ismeretlen adalékkal gazdagodhatnak. Méltányolandó, hogy a film nem idealizálja Davis alakját: nyíltan beszél kábítószerfüggőségéről, illetve a nőkkel, s különösen első feleségével szembeni brutalitásáról. Azok sem csalódnak, akik már korábban megismerték a négy évtizedet átfogó életmű legfontosabb lemezeit, a pálya mérföldköveit, hiszen ízelítőt kapunk (a címnek megfelelően) először a cool jazzről, majd a hatvanas évek kísérletező periódusáról, a hetvenes évek divathullámairól (elektronika, fúziós zene, funk), majd a nyolcvanas évek nagy visszatéréseiről. Az is nagy kincs, hogy a filmben maga Miles sokat beszél: jellegzetesen rekedtes, reszelős hangját nehéz elfelejteni. A probléma ott kezdődik, ha valaki – teljes joggal – azt reméli, hogy ebből a filmből fogja megismerni (legalább alapszinten) Miles Davis művészetét, személyiségét. Ez ugyanis lehetetlen – főleg azért, mert a zenei bejátszások véletlenszerűek és rendkívül rövidek, sok esetben még az egy percet sem érik el. Néhány megszólaló (rokonok, barátok, zenészek) sztorijai, anekdotái pedig elterelik a figyelmet a lényegről. A több ezer felvillanó mozaikkockából kirajzolódhat ugyan egy kép, de a kevésbé beavatott érdeklődő biztosan nem tudja megválaszolni, hogy miért éppen Miles Davis emelkedett ki a több száz tehetséges amerikai trombitás közül. Nelson tehát túl sokat markolt: nem egészen két órába tömörítve lehetetlen egy ennyire szerteágazó személyiségről árnyalt, hiteles képet alkotni.

Gyermekkor, újragondolva

Csepregi Evelyn
Publikálás dátuma
2020.06.16. 11:00

Tisztességért és derűért érdemes leemelni.
„Apa mindig azt mondta, a magokat a kertben kell elültetni. Minden arc, amit ismersz, egy mag, amit a szívedbe kell elültetned. És ezek az arcok nőnek és nőnek a szívedben. Szomorú arcok és vidám arcok, de tudnod kell, ezek az arcok neked a leggyönyörűbbek a világon.” Ehhez hasonló, egyszerű, ám mélybe nyúló gondolatokkal találkozhatunk Nguyen Ngọc Thuan Csukott szemmel nyiss ablakot című regényében, amely rövidsége ellenére különleges utazásra hív. Egy vietnámi kisfiú, a tízéves Trí Dong története bármelyikünké lehetne: rendhagyó szemszögből kínál rápillantást a gyermekkor gondtalannak tűnő időszakára, miközben a lét legalapvetőbb kérdéseit is tárgyává teszi. Az angol, svéd, és thai nyelven is megjelent, 2008-ban Svédországban Pán Péter-díjjal elismert olvasmány megidézi A kis herceg hangulatvilágát, mégis alapjaiban jelent más élményt: nem szorosan kapcsolódó fejezetei apró, pontos tanulságokkal szolgálnak, anélkül, hogy túlzó bölcsességekbe hajlanának. Az öröm, a fájdalom, a reményteli és a megváltoztathatatlan megismerése egyaránt megjelenik előttünk a családi, baráti, iskolai, falusi mindennapokban, olykor akár saját emlékeinket is előhívva. A mű észrevétlenül mesél ember és természet elemi viszonyáról, finoman érzékelteti a gyermeki nyitottság, kíváncsiság erejét, és könnyed humorral közelít a felnőttek világának furcsaságaihoz. Nem nehéz azonosulni Háy János író, a kötet fordítójának szavaival: „Saját belső Vietnámunkba visz el, önmagunk belső útjaira, érzékeny figyelemmel. Aki ezt a könyvet elolvassa, kicsit biztos másmilyen lesz, pontosabban fogja tudni, mi fontos és mi nem, pontosabban fogja tudni, kicsoda ő.” Nguyen Ngọc Thuan könyvét ajánlott időről időre leemelni a polcról, tisztaságért és derűért folyamodni hozzá.

Küszöbön a zene

Hompola Krisztina
Publikálás dátuma
2020.06.16. 10:30

Fotó: Sergey Markosov / Sergey Markosov
Több mint kétszáz budapesti társasház lakói hallhatják a Budapesti Fesztiválzenekar kamarakoncertjeit. Vasárnap este az esőcseppek kopogásának hangja is kísérte a muzsikát.
Ahogy idén a ballagások, a tanároknak adott szerenádok többsége is elmaradt. A Budapesti Fesztiválzenekar révén azonban mostanában is okkal lehet beszélni szerenádokról. Az együttes régóta szervez a hagyományostól eltérő hangversenyeket a kakaókoncertektől a Hősök terén rendezett Tér-Tánc-Koncertekig, az idősotthonokban való fellépésektől a különleges éjszakai zenélésekig. Az elmúlt hónapokban a koronavírus-járvány miatt ők is élő fellépések nélkül maradtak, a hiányt online kamarakoncertekkel próbálták csökkenteni. A járványügyi könnyítésekkel gyorsan megtalálták a közönséggel való valós találkozás lehetőségét, szerenádokat adnak budapesti bérházak udvarán. Vasárnap este a talán már épp megszokott társasházi koncertekhez képest is különleges helyzettel találkoztak, hatalmas vihar után, szakadó esőben játszottak az udvarról a körfolyosó alá, vagy a lépcsőház aljába szorulva. - Közös programok esetén kongatva szoktunk jelezni egymásnak – meséli a Visegrádi utca 9. egyik lakója, mielőtt egy kalapáccsal megkongatja a kovácsoltvas korlátot, ezúttal nem lakógyűlésre, vagy a nagy közös traccspartira várva szomszédait. Hangszer kirámol, kottatartó kinyit, rövid hangolás, néhány mondatnyi bevezető, egyetlen pillantás egymás között és már fel is hangzik J. Haydn: G-dúr Cassatione című műve. Gátay Tibor és Czenke Csaba hegedűn, Csoma Ágnes és Fekete Zoltán brácsán, Dvorák Lajos csellón és Kaszás Károly nagybőgőn játszott. Az emeleti körfolyosókon összegyűlt lakók néhány perccel később egyöntetű döntést hoztak arról a sokak szerint sznob vitáról, hogy tételszünetben tapsolunk-e vagy sem. Tapsoltak. Egy kiskutya pedig minimálisan sem tartotta tiszteletben a „pisszenést sem egy koncerten!” parancsot. A hat muzsikus játékán nem hallatszottak a szokatlan körülmények, behunyt szemmel akár esőkopogással kísért „normál” szabadtéri koncerten is érezhette magát az ember. A kongatással koncertre hívó lakó muffinnal várta a muzsikusokat, akiknek nemigen volt idejük gasztroélménnyel összekötött beszélgetésre. Ahogy sietve jöttek egy másik házból, éppoly sietve távoztak a következő helyszínre a nagyjából negyedórás műsor után. A budapesti szerenádok ötlete Fischer Iváné, ezekre május 28. óta lehet jelentkezni. Körülbelül 500 ház jelentkezett, de már ezt megelőzően is híre ment a programnak, amiről már akkor 60-an érdeklődtek. Júniusi vasárnapokon és hétfőkön összesen 224 házba mennek el, minden nap 56 koncertet adnak. A jelentkezőknek a közös képviselővel is egyeztetniük kellett. A Budapesti Fesztiválzenekar a fővárossal kötött támogatási szerződésében meghatározott mennyiségű ingyenes fellépést vállalt, de a szerenádsorozat szigorúan véve nem része a megállapodásnak. - A Fesztiválzenekarnak nagyon fontos Budapest és annak lakói, az online Karanténesteken kívül mindenképpen szerettünk volna élő zenével és személyes találkozásokkal is segíteni a kihívásokkal teli karanténhelyzetben, ebben a lassan nyíló világban. A visszajelzések pedig nagyon-nagyon pozitívak – olvasható az ezzel kapcsolatos kérdésünkre adott válaszukban. Jelezték azt is, hogy a közösségi koncertek nem maradnak el. - A szerenád a közösségi koncerteket nem helyettesíti, legközelebb augusztus végén (templom és zsinagóga), illetve szeptember végén és október elején (Zenevár, templom, zsinagóga) szeretnénk újabb Közösségi Heteket tartani, az ingyenes program tehát folytatódik – írták. A több mint százharminc éves Teréz körút 9. alatti épület udvarában az elmúlt száz évben többször is felhangozhattak Scott Joplin dallamai egy-egy kéregető utcazenész előadásában. A lerobbantságában is káprázatosan szép csigalépcsőházban azonban ezúttal a legprofibbaknak, Oláh Gyöngyvér, és Hrib Radu hegedű-, Fazekas György brácsa- és Kertész György csellóművésznek köszönhetően szólt a Five scenes from Treemonisha című műve. Nem tesz jót nekik – hangzott a válasz a kérdésre, miszerint ez a nedvesség mennyire árt a fából készült vonós hangszereknek. Az udvarról az eső miatt a meglehetősen kicsi lépcsőház földszinti terébe szorult zenészek dicsérték az akusztikát, majd elkezdődött a koncert. Rövid közjátékot a hirtelen csendbiztossá vált egyik idős földszinti lakó biztosított, világhírű zenészek ide, fantasztikus zene, és épp kialakulóban lévő hangulat oda. Igen nagyon hangos hangot adott problémájának: - Nem hallom a tévét! Ez tűrhetetlen! De hát tudjuk, minden terézvárosi, pesti, városi társasházban akad egy Rózsi, Piroska vagy Matild néni, akinek hangos a tollaslabdázás, piszkos a porolón való lógás és sok a furcsa idegen a partit adó családnál. A rendkívül szimpatikus fiatal pár csendesen, „mi már sokat láttunk tőle” arccal mosolygott, a többi lakó és a profi zenészek nem reagáltak. Pedig nehezen elképzelhető, hogy a muzsikusok gyakran hallottak volna már olyan kritikát, amely a tévét hiányolja játékuk közben. A koncert után egyiküket, Hrib Radut egy elmondása szerint Kolozsvárról Budapestre költözött karmester szólította meg először angolul, majd románra váltva. A hegedűművésznek és a többieknek azonban nem jutott idejük a csodálkozásra. Bár a hagyományos szerenádokat beszélgetés szokta követni, nekik pillanatok alatt elpakolva hangszert, kottát, kottatartót sietniük kellett a következő helyszínre, ahová negyedóra múlvára ígérték magukat. A 37 éves, világhírű Budapesti Fesztiválzenekar muzsikusai nem először léptek ki a komfortzónából. Az azonban valószínűleg számukra sem megszokott, hogy házról házra járva másokéba belépve játszanak.