Régóta Párizs a mi Trianonunk

A magyar miniszterelnök 1914 július elsején még ellenezte az országa érdekeivel ellentétes háborút, de két héttel később már megszavazta azt az ultimátumot, amit a Monarchia küldött Szerbiának. Ez az ultimátum elfogadhatatlanul volt megszövegezve Szerbia számára, jóllehet Bécs már tíz nappal az ultimátum elküldése előtt megkapta Friedrich von Wiesner jelentését arról, hogy a szerb kormánynak semmi köze nem volt a Fekete Kéz nevű terrorszervezethez és magához Gavrilo Principhez.

A magyar társadalom, a politikai élet szereplői, a parlamenti pártok és a sajtó helyesléssel, támogatólag, sőt örömmel fogadták a háború hírét. Minden jelentősebb belpolitikai erő – beleértve egyes parlamenten kívüli ellenzéki erőket is – egyetértett a kormánnyal, hogy Magyarország területi és politikai egységének megóvása, valamint a nemzetiségek feletti magyar hegemónia fenntartása létkérdés. S ha ez csak egy Szerbia elleni katonai akcióval biztosítható – amit a kormánypropaganda erőteljesen hangsúlyozott –, úgy ez jogos és elkerülhetetlen lépés. És Magyarország, még a Monarchia részeként, belépett az első világháborúba. Rossz oldalon, rossz célok mentén.

A vereség pedig kódolva volt. Egyenes út vezetett Trianonhoz.

A trianoni szétszabdalás lényegi alapjául az etnikai szempontok szolgáltak. Ezért is volt olyan nagy mértékű Magyarország területének a lecsökkentése. Ugyanis az elvett területeken rendkívül sok etnikum és nemzetiség élt, akik egyrészt nem akartak Magyarország része lenni, másrészt a győztesek (a győztes jogán) az új nemzetállamokhoz csatolták ezeket a területeket. Különösen azért, mert ezeken a területeken az elcsatoláskor - az akkori statisztika alapján - több volt a nemzetiségi lakó, mint a magyar.

Ausztria is súlyos vérveszteséget volt kénytelen elkönyvelni. Németország területét viszont azért nem csonkították meg olyan nagy mértékben, mint Magyarországét, mert Németország akkoriban etnikailag homogénebb volt. Magyarországról ez nem volt elmondható. Kétségtelen tény, hogy az elcsatolt területek között voltak annak idején többségében, vagy teljes egészében magyar lakta települések is, de ezek elcsatolása tekintetében a győztesek joga és az akkori hatalmi politika érvényesült.

Ugyanakkor a trianoni békedekrétumban lefektetett fegyverkezési és egyéb korlátozásokat 1937-ben felmondta az akkori magyar kormány. Az elveszített területek egy részét visszakaptuk az 1938. évi bécsi döntéssel. A Felvidék és Kárpátalja déli, többségében magyarlakta részét, Csehszlovákia német elfoglalásakor Kárpátalját. Az 1940. évi második bécsi döntéssel Észak-Erdélyt, Jugoszlávia német lerohanását követően pedig Muraközt, Muravidéket, Dél-Baranyát és a Bácskát szerezte vissza az ország. Ezáltal lényegében hatályát vesztette a trianoni békedekrétum, és a bécsi döntések léptek a helyébe.

De nem tanultunk Trianonból, nem tanultunk 1920-ból. 1947-hez vezetően ugyanazt a bűnt még egyszer elkövettük: az akkori magyar Országgyűlés felhatalmazásával megint háborúba léptünk, immár önálló országként, és az elsőhöz hasonlóan megint rossz oldalon és ugyancsak rossz célok mentén. És megint a vesztesek között kötöttünk ki.

A háborúk lezárása során viszont mindig a győztesek diktálnak. Az 1920-as trianoni békediktátum után a II. világháborút lezáró 1947-es párizsi békeszerződés – felülírva a bécsi döntéseket - helyreállította a 27 évvel korábbi diktátumot. Visszaállította az 1937-es, felmondás előtti határokat annyi eltéréssel, hogy három, Pozsonnyal szemben lévő falu, Oroszvár, Horvátjárfalu és Dunacsún, az ún. pozsonyi hídfő átkerült Csehszlovákiához. Vagyis még tovább csonkították a Trianon utáni Magyarországot. És örülhetünk, hogy ennyivel megúsztuk.

Mindezek ellenére mi még mindig csak az 1920-as, egyébként hatályát vesztett trianoni diktátum miatt nyaldossuk a sebeinket, de - hasonló szemlélet mentén - senki sem akar emlékezni az 1947-es párizsi békeszerződésre. Ezt valamiért senki sem akarja gyászolni. Pedig ez a '47-es szerződés határozza meg azóta is a jelenlegi határokat. És ha ez még nem lenne elég, Magyarország több szomszédos állammal megkötött alapszerződésében is elismerte ezeket a határokat.

Ha beszállunk egy kártyapartiba, amelyben - lényegében - a saját birtokainkat tesszük fel tétre, akkor nem hibáztathatunk azért másokat, mert önmagunknak is köszönhetően is vesztesek oldalán kötünk ki.