Pécs;tankerület;

2020-06-17 06:40:00

Rosszul lett a vegyszertől, kirúgta a tankerület

Május közepén hívták be a tankerületi központba, ahol közölték vele: közalkalmazotti jogviszonyát rendkívüli felmentéssel megszüntetik, mert nem végezte el a rábízott fertőtlenítési munkát.

Rendkívüli felmentéssel bocsátotta el a Pécsi Tankerületi Központ az egyik pécsi gimnázium nevelés-oktatást segítő munkatársát, aki egészségügyi okokra hivatkozva nem akart részt venni az iskola érettségik előtti vegyszeres fertőtlenítésében – értesült lapunk. Az állami iskolafenntartó Klebelsberg Központ szerint a tankerület jogszerűen járt el, de az érintett dolgozó nem így látja, ezért – a szakszervezet segítségével – bírósághoz fordult.

A kirúgott asszony az iskola művészeti oktatásában vett részt, végzettsége is ilyen irányú. A tantermen kívüli digitális oktatás március 16-i kezdete óta otthonról látta el feladatait, majd április végén behívták az intézménybe, ahol a takarítónő közölte vele: a májusi érettségi vizsgák végéig az lesz a feladata, hogy a tantermeket fertőtlenítse. Aggályait jelezte az iskolavezetésnek, de nem foglalkoztak vele érdemben; ehelyett szakszerű eligazítás, tájékoztatás nélkül egy ismeretlen vegyszerrel végigpermeteztettek vele öt tantermet, védőfelszerelésként kapott egy pár gumikesztyűt. Mire végzett, égtek a szemei és köhögnie kellett.

Otthon saját maga nézett utána, milyen vegyszerrel kellett dolgoznia. Az internetes tájékoztatóban az állt, zárt térben egyszerre csak egy négyzetméternyi felület kezelhető a szerrel, aminek szakszerűtlen használata súlyos szemirritációt és légzési zavarokat okoz. Ehhez képest az iskolában több osztályterem minden berendezési tárgyát le kellett fertőtlenítenie vele. Mivel évek óta krónikus betegséggel küzd, illetve két idős családtagját ápolja otthon, elfogadhatatlannak tartotta a feladat folytatását. Az intézményvezetés azt javasolta, menjen táppénzre, de a háziorvos ilyen indokokkal nem tudta kiírni.

Ezután fordult a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéhez (PDSZ) és a munkaügyi központhoz. A PDSZ szerint a Munka törvénykönyve alapján jogában állt visszautasítani a feladat elvégzését, mivel az egészségét követlenül és súlyosan veszélyeztette. Munkaügyi ellenőrzés is indult, ezt követően a tankerület már gondoskodott az iskola szakszerű fertőtlenítéséről. Az asszony pedig az iskolai könyvtárosának segített a továbbiakban. Majd május közepén behívták a tankerületi központba, ahol közölték vele: közalkalmazotti jogviszonyát rendkívüli felmentéssel megszüntetik, mert nem végezte el a rábízott fertőtlenítési munkát.

Kérte a döntés felülvizsgálatát a Klebelsberg Központtól, ahonnan azt a választ kapta, nem találtak olyan indokot, amely alapján a tankerület intézkedését felül kellene bírálniuk. Azt javasolták, észrevételeivel keresse a tankerületi igazgatót.

A Pécsi Tankerületi Központ vezetője Páva Péter, Pécs korábbi fideszes polgármesterének, Páva Zsoltnak a testvére. A PDSZ-től megtudtuk, ezzel az üggyel együtt még két bírósági per van folyamatban a tankerület ellen. A szakszervezet 2017 óta már öt pert nyert meg, a tankerületnek ezekben az ügyekben eddig több mint 12 millió forintot kellett fizetnie kártérítésekre, költségtérítésekre, perköltségre.