Parragh László;MKIK;kata;

2020-06-17 07:19:57

Felülvizsgálná a kata szabályozását az iparkamara

Parragh László közölte: javaslataik között szerepel, hogy a katás vállalkozásnak és üzletfelének adatot kell szolgáltatnia abban az esetben, ha egymás közötti ügyleteik egy évben meghaladják a hárommillió forintot. Nemcsak az összeget emelnék meg, de kiegészítenék a passzust úgy, hogy a hárommillió feletti rész után bizonyos mértékű adót kellene leróni.

Felülvizsgálná a kisadózó vállalkozások tételes adójának, a katának a jelenlegi szabályozását a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), megakadályoznák, hogy egyes munkáltatók katásként alkalmazzák a valójában munkaviszonyban dolgozó alkalmazottakat – mondta Parragh László, az MKIK elnöke a Magyar Nemzetnek, hangsúlyozva, hogy a módosítás a gazdaság érdekét szolgálná, a katásokat nem érné hátrány.

Javaslataik között szerepel például, hogy a katás vállalkozásnak és üzletfelének adatot kell szolgáltatnia abban az esetben, ha egymás közötti ügyleteik egy évben meghaladják a hárommillió forintot. Jelenleg is van ilyen szabály, az értékhatár most egymillió forint. Az elnök hozzátette: nemcsak az összeget emelnék meg, de kiegészítenék a passzust úgy, hogy a 3 millió forint feletti rész után bizonyos mértékű (akár 40 százalékos) adót kellene leróni.

Szerinte ezzel eltűnne az adóelőny, és megakadályozható lenne, hogy a munkaadók munkaviszony helyett katás vállalkozóként - lényegében színlelt szerződéssel – alkalmazzák dolgozóikat.

A kamara támogathatónak tartja a kata sávossá alakítását is, például úgy, hogy hatmillió forint árbevételig 50 ezer, afelett 65 ezer forint lenne a tételes adó mértéke.

Parragh László azt is elmondta: úgy látják, az adóhivatal birtokában van azoknak az információknak, amelyek alapján célzott és gyakoribb ellenőrzéseket lehetne lefolytatni azoknál a vállalkozóknál, akiknél nagy valószínűséggel felmerül a munkaviszonyok visszaélésszerű átminősítése.