rendőrség;Miskolc;kábítószer;

2020-06-17 07:53:40

Miskolc környéki drogbandákra csapott le a rendőrség (videó)

Összesen 62 embert vontak eljárás alá, közülük 26 személyt hallgattak ki gyanúsítottként, a bíróság pedig 12 gyanúsított letartóztatását rendelte el.

Miskolcon öt hónapon keresztül folyamatosan azon dolgoztak a nyomozók, hogy az új pszichoaktív anyag eltűnjön az utcákról – írja a police.hu.

A közlemény szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Miskolci Osztálya még január 17-én rendelt el nyomozást bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt ismeretlen tettes ellen. Az eljárás alapját az a bűnügyi információ képezte, amely szerint Miskolc különböző városrészeiben – Számozott utcák, Lyukóvölgy, Bábonyibérc, illetve Tiszaújváros környékén lévő településeken – a drogterjesztői csoportok azonos felső kapcsolati forrásokból vásárolják a tiltott szert. A cél nem egy-egy fogyasztó, illetve díler elfogása volt csak, hosszútávon tervezték megfékezni a helyi drogbizniszt, így több egymással összefüggő elkövetői kör felderítését hajtották végre.

Az öt hónapon keresztül tartó akciósorozatban

A rajtaütések alkalmával összesen 1360 gramm új pszichoaktív anyagot (kristályt), 30 gramm marihuánát, 60 gramm bekevert varázsdohányt és 135 alufólia pakettben további varázsdohányt foglaltak le a rendőrök. A lefoglalt mennyiségből több mint 50 000 fogyasztói adagot tudtak volna előállítani a dílerek.

A Nemzeti Nyomozó Iroda és a Miskolci Rendőrkapitányság által Borsod megye székhelyének vonzáskörzetében az új pszichoaktív anyaggal kereskedő bűnözői csoportokkal szemben végrehajtott akciósorozat eredményeként, a droggal fertőzött területeken a fogyasztók és terjesztők száma jelentősen csökkent, bódult emberek az inkriminált városrészeken nincsenek – írja közleményében a rendőrség.