bíróságok;Országos Bírósági Hivatal;

2020-06-18 06:20:00

Gyanús üggyel kezd a Fővárosi Törvényszék új elnöke

Nem múlt el nyomtalanul a Handó Tünde nevével jelzett nyolc év a magyar bíróságokon. Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) új elnöke, Senyei György tegnap Tatár-Kis Pétert, a Fővárosi Törvényszék (FT) éppen egy éve még Handó által egyéves, határozott időre megbízott vezetőjét nevezte ki az FT elnökévé hat évre.

Tatár-Kis Péter korábban az 50 fős Balassagyarmati Törvényszék ugyancsak egyéves, határozott időre megbízott elnöke volt – a helyi bírák nem támogatták elnöki pályázatát, Handó egy eredménytelen pályázat után bízta meg a törvényszék vezetésével. Ezután egy rövid ideig tartó OBH-s kitérő után tavaly nyáron került a mintegy 800 bírót alkalmazó FT elnöki posztjára. Jó kormányzati kapcsolatai vannak: a szintén bíró feleségének testvére Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

Tatár-Kis kinevezése várható volt, hiszen a fővárosi bírák véleménynyilvánító összbírói értekezlete június 8-án a Groupama Arénában 51,46 százalékban az ő pályázatát támogatta. Az FT-t 2012-18 között már vezető Fazekas Sándor pályázata 49,4 százalékot kapott. Senyei György a hétfői személyes meghallgatások után döntött Tatár-Kis mellett. Kinevezése kapcsán azonban maradtak kérdőjelek.

A Groupama Arénában ugyanis azt mondta, sem a saját nevében, sem az FT bíráinak képviseletében nem írta alá azt a tavaly novemberi levelet, amelyben 24 bírósági vezető „fejezte ki háláját” az Alkotmánybíróságra távozó Handónak. Ugyanakkor a levélen jól láthatóan szerepel Tatár-Kis aláírása. Az ellentmondást feloldandó még június 9-én kérdésekkel fordultunk Tatár-Kis Péterhez, ám eddig érdemi választ nem kaptunk. Válaszolt viszont megkeresésünkre az OBH. Ebből kiderül, hogy a testület elnöke a "stílusában, a használt patetikus kifejezések halmozásával az OBH vezetésének felfogásával össze nem egyeztethető" levéllel összefüggésben sem belső vizsgálatot, sem egyéb eljárást nem kezdeményezett.

Ugyanakkor – írták – Senyei György "a levél keletkezési, illetve aláírási körülményeire vonatkozó tények megállapítása érdekében írásban megnyilatkoztatta az érintetteket". A nyilatkozatokból kiderült, hogy "a levél célja annyi volt, hogy az érintettek elköszönjenek az OBH leköszönő elnökétől". "Felhívásra dr. Tatár-Kis Péter (...) okirattal igazolta, hogy 2019. november 28-29. napjain külföldön tartózkodott, így a levelet nem írta alá. A beszerzett nyilatkozatokból nem volt megállapítható, hogy nevezett bárkit felhatalmazott volna arra, hogy helyette és nevében a levelet aláírja" - olvasható az OBH válaszában.

Forrásaink szerint az OBH válaszából az következik: Tatár-Kis Péter súlyos etikai vétséget követhetett el, amikor több mint fél évig nem jelezte, hogy az aláírása szerepel a dokumentumon, a bírósági vezetőkre ugyanis a bíróknál is szigorúbb etikai normák vonatkoznak. "Mit szól majd egy állampolgár, amikor kézhez veszi a bírósági ítéletét? Vajon tényleg az a bíró írta alá az ítéletet, aki a döntést meghozta és akinek a neve az iraton szerepel?" – tette fel a kérdést az általunk megkeresett bíró.

Még a bűncselekmény gyanúja is felvetődik, hiszen Tatár-Kis az OBH válasza szerint sem írta alá a levelet, ugyanakkor nem is hatalmazott fel senkit az aláírásra, szignója mégis szerepel az iraton. Ez azonban a jelek szerint Tatár-Kis és az OBH-t sem zavarta. Az Országos Rendőr-főkapitányság lapunk kérdésére ugyanis azt közölte: a 24 bírósági vezető levelével kapcsolatosan június 17-ig „a rendőrséghez bejelentés nem érkezett, feljelentést nem tettek”.