Budapest;játszótér;védőmaszk;

2020-06-17 18:20:53

Már nem kell maszkot viselni a budapesti játszótereken

Folytatódnak az enyhítések Budapesten: a korábbi rendelet szerint a játszótereken a 18 év feletti kísérőknek kötelezően el kellett takarniuk az arcukat. Karácsony Gergely főpolgármester azonban szerdán módosította a rendeletet, így a továbbiakban nem szükséges a maszk, a sál vagy a kendő viselése, ez a járványügyi helyzet változása miatt indokolatlanná vált – írta közleményében a Főpolgármesteri Hivatal.

Ugyanakkor arra is figyelmeztettek, hogy mivel a fővárosban laknak a legtöbben, a távolságtartás nehezebben megoldható, így az enyhítések mellett továbbra is nagyon fontos, hogy odafigyeljünk egymásra és magunkra, illetve betartsuk a szabályokat.

 

Nem változott az arc eltakarására vonatkozó rendelet a közösségi közlekedésben, a piacon, a budapesti üzletekben, valamint a bevásárlóközpontokban – azaz, ezeken a helyszíneken továbbra is maszkot, sálat kell viselni.