Találós kérdés

Az elmúlt négy hónapunk egyetlen képben: szerda éjjel megjelenik egy jogszabály, amelyben nem szerepel az idősek vásárlási idősávja, így tehát a sajtó kikövetkezteti, hogy ez a korlátozás megszűnik, majd a kormányinfón a kormányszóvivő délelőtt megerősíti az értesülést. Még jó, hogy nem terjesztettünk rémhírt.

Nem mondom, Müller Cecília emberi arca tényleg egész emberi – tök helyes, hogy tetszett neki a kaspós mém –, de azért négy hónapja mégiscsak egy kommunikációs dögvészben élünk. Mondhatnám azt is, hogy február közepe óta hazudoznak nekünk, de ez egyrészt nem újdonság – tíz éve így van –, másrészt meg nem tudjuk, hogy mikor mondtak igazat és mikor sem: csak az biztos, hogy valódi kérdésre valódi újságíró négy hónapja nem kapott elfogadható választ.

Egy színielődást nézünk, amióta ideért a járvány. A darab látszólag arról szól, hogyan lehet minél több magyar életét megóvni, de valójában színpadon és takarásban is csak azon ügyködik mindenki, hogy bármi történjék, a Fidesz a lehető legjobban jöjjön ki belőle. És ez utóbbi cél fényesen teljesült.

Ráadásul a látszat sem sérült, hiszen a részletekre kevéssé fogékony állampolgárokat minden nap tájékoztatta az operatív törzs, láthatták a miniszterelnököt jegesmackónak öltözve, a kórházi nagy bajt visszakézből letagadta Kásler miniszter, és a parlament is tette a dolgát – sőt a zord tekintetű Semjén Zsolt a régóta tervezett szemétkedéseket is készségesen szecskázta salátává.

Négy hónap úgy elszaladt, mint a pinty. A baráti közvéleménykutató pedig bizonyára mindent pontosan kimért: mi tetszik, mi nem, mi legyen és mi ne, minek nagyobb a haszna a népszerűség szempontjából, mint a kára. Aztán ha billeg a mérleg, ha tapintható a konfliktus, még mindig ott az éjszaka, a beszédes szűkszavúság. Majd az újságírók tolmácsolják, mit fogunk csinálni.